A Galaxis Őrzői harmadik részében soha nem terveztek Thorral!
A 2019-ben bemutatott Bosszúállók: Végjáték című filmben láthattuk, hogy az Őrzők csapata hogyan barátkozott össze Thorral, majd végül együtt hagyták el a Földet, és indultak neki a messzi galaxisnak. Ezek az események nem csak meglepték James Gunn rendezőt, de aggodalmat is okozott a direktor számára, mesélte el egy a Rolling Stone magazin számára adott interjú kapcsán.
„Ezt a befejezés az utómunkálatok készítése alatt lett kiválasztva. Nem gondoltam volna, hogy Thor ott lesz. A Bosszúállók: Végjáték rögtön azután jött ki, hogy elvállaltam a soron következő harmadik rész forgatását. Szóval nem sok beleszólásom volt az alkotás elkészítésébe, és amikor kijött, akkor rögtön az futott át az agyamon, hogy mi a f@szt fogok csinálni most? Röviddel később Kevin (Feige, a Marvel Studios elnöke) megkeresett és elmondta: Taika fog csinálni egy Thor-filmet és A Galaxis Őrzői szerepelni fognak benne. Azt válaszoltam: „köszönöm, Istenem”. Őszintén bevallva, Thor soha nem lett volna ebbe a filmbe, így Taika kihúzott engem a csávából, mert én nem számoltam volna vele.” – nyilatkozta James Gunn
Csakúgy, mint a korábbi két film kapcsán, a harmadik rész forgatókönyvéért is Gunn volt a felelős a rendezői teendők mellett. Az Őrzők harmadjára is visszatérnek, így az őket alakító színészek, mint Chris Pratt (Űrlord), Zoë Saldaña (Gamora), Dave Bautista (Drax), Karen Gillan (Nebula), Pom Klementieff (Mantis), Bradley Cooper (Rocket) és Vin Diesel (Groot).
A Galaxis Őrzői: 3 részt 2023. május 4-től kezdik el vetíteni a hazai mozikban.
Forrás: Comingsoon