Liam Neeson Mély Torokként debütál
Hírek | 2017-08-31 |
A Mark Felt: The Man Who Brought Down the White House címre keresztelt mozihoz kaptunk most egy nagyon menő előzetest, melyben kedvenc megmentőnk alakítja a címszereplőt, akit mindenki csak Mély Torokként ismer.
A rendező, Peter Landesman Mark Felt, FBI ügynökről készített egy filmet, melyben a főszerepet Liam Neesonnak adta. Ő játsza ugyanis "Deep Throat"-ot, azaz Mély Torkot, akiről csak 2005-ben derült ki, hogy ő szivárogtatta ki a Fehér Ház lehallgatásáról és az ennek érdekében elkövetett betöréssel kapcsolatos információkat a Washington Postnak, ami Richard Nixon amerikai elnök bukásához vezetett. Igen, a Watergate-botrányról van szó, ismét…
Az első dolog, ami észrevehető a trailer alapján, hogy a film hihetetlenül időszerű, már-már vicces is. A készülő produkciót 2006-ban jelentették be, és csak 2016 májusában kezdték el forgatni. Felt története egészen lenyűgöző, és kíváncsian várjuk, hogy Landesmannak sikerült-e ezt így filmre is vinnie. A rendező minden bizonnyal nagy tapasztalattal rendelkezik a történelmi drámák sorában, hiszen ezt bizonyítják korábbi munkái is, mint az Agyrázkódás és a JFK meggyilkolásáról szóló film, a Parkland is. Ezért mindenképpen érdekes lesz látni, hogy mit hozott itt most nekünk össze.

A Mély Torokról szóló film hivatalos szinopszisa a következő:
Richard Nixon, Watergate-botrány, Mély Torok, forrás. A botrány kiszivárogtatójának valódi személye több, mint 30 éven keresztül rejtély maradt, és sok nyilvános kuriózum és spekuláció forrása is volt mindaddig, amíg 2005-ben Mark Felt különleges ügynökről kiderült, hogy ő volt az, aki mindvégig információval szolgált a két újságírónak, akik a Washignton Post egyik számában közölték a botrányt. Ez a hihetetlen, ám igazi történet leleplezi a ragyogó és megalkuvó Felt személyes és szakmai életét is, aki tettével mindvégig kockáztatott - családját, karrierjét, szabadságát -, hogy az igazságra fény derüljön.
A Mark Felt: The Man Who Brought Down the White House című moziban Diane Lane, Tony Goldwyn, Josh Lucas, Michael C. Hall, Maika Monroe, Kate Walsh és Tom Sizemore is szerepelnek Liam Neeson mellett. A filmnek szeptemberben a Toronto Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a premierje, és a hónap végén pedig a filmszínházakban is debütál majd.