Pennywise, a rendező vázlatrajzain elevenedik meg
Andy Muschietti osztotta meg az alant látható rajzokat, amelyeket saját maga készített az idén bemutatott, nagysikerű AZ című filmjéhez. A rajzon a film nyitójelenetének az a részlete látszik, amikor a Pennywise megragadja a kis Georgie karját, és beleharapni készül. Aki látta filmet az tudja, hogy ez egy sokkoló és emlékezetes képsorba torkollik.
Az Az roppant sikeres lett a nézők körében, hiszen Pennywise végre egy hozzá méltó adaptációban mutathatta meg féktelen gonoszságát.
A Mama rendezőjének filmje elképesztő pozitív visszajelzéseket és kritikákat kapott világszerte, és globális bevételei hihetetlen 700 millió dollárra rúgnak. Jelenleg a világ legnagyobb bevételt elérő R- rated besorolású mozija is egyben.
A stúdió olyannyira elégedett az Az világsikerével, hogy az Oscar- kampányukba is bevették, beleértve a legjobb film, rendező, és férfi főszereplő kategóriákat is, utóbbiban Bill Skarsgardot szeretnék a díjra jelölni.
Muschietti rendező jelenleg az Az folytatásán dolgozik, Jessica Chastain pedig nemrég bejelentette, hogy örömmel csatlakozna második részhez Beverly szerepében, és ha minden jól megy valószínüleg meg is kapja azt. Nem hinnénk ugyanis, hogy a Warner lemondana egy Chastain kaliberű színésznőről, főleg, ha az maga jelentkezett a szerepért.