Bréking: Megtalálták a Bad Boys 3 rendezőit, a forgatást még idén elkezdik.
A Deadline szerint az Adil El Arbi és Bilall Fallah páros esélyes a Sony égisze alatt készülő Bad Boys 3 rendezői székére. A jelentések szerint a film forgatása augusztusban meg is kezdődik, Jerry Bruckheimer produceri felügyelete alatt. A Bad Boys for Life legújabb forgatókönyvét Chris Bremner irta meg, melyhez állítólag megnyerték Will Smith-t és Martin Lawrence-t is.

Az első Bad Boys moziig egészen 1995-ig kell viszamennünk, amikor is a Michael Bay rendezésében készült, mára klasszikussá avanzsált mozi meghódította a mozikat és nem mellesleg a közönség szívét. A Will Smith és Martin Lawrence főszereplésével készült film 19 milliós gyártási költségeire 140 millió dollár megtérülést hozott. A 2003-as folytatása pedig 130 millióból készült és világszinten több, mint dupláját, 273 milliót zsebelt be.
A harmadik részről korábban a hírek szerint már a stúdió is lemondott, hiszen a legutóbbi premierdátum kiosztásnál a filmet kihúzták a naptárból, a kiszemelt rendező Joe Carnahan, pedig év eleje környékén lelépett a produkciótól. Nemrégiben-pár hónapja - pedig Lawrence is azt nyilatozta, hogy a film szerinte már nem fog elkészülni.
Jelenleg egy Bad Boys sorozat is alakulóban van, aminek Gabrielle Union karaktere lesz a főszereplője. Union Marcus húgát alakította a 2003-as második részben.