Pletyka: Zack Snyder Az Igazság Ligája saját vágásán dolgozik
Az Igazság Ligája eredeti direktora, Zack Snyder azt állítja, hogy már dolgozik a film eredeti vágásán.
Tavaly, mikor Snyder a felvételek végeztével otthagyta a filmjét a Warner Joss Whedont bízta meg a film befejezésével, és arra is kérte, hogy néhány jelenetet újból vegyen fel hozzá. Azt nem tudjuk végül, hogy a végleges film mekkora része fűződik Snyder illetve Whedon nevéhez, persze ennek ellenére a filmet továbbra is Snyder jegyezhette rendezőként. A Warner Bros. hivatalosan nem erősítette meg a Snyder féle változat meglétét, bár a filmből tartottak tesztvetítéséket, és ekkor már létezett az eredeti film egy változata. Ebbe a verzióba forgatta az új jeleneteket Whedon, és az eredeti elképzelések szerint ebbe helyezték volna bele a pótfelvételeket. Később aztán kiderült, hogy ezekkel nem lesz egységes kohéziója a filmnek, és Whedonnak ekkor kellett több és több jelenetet újraforgatnia hozzá. Snyder hozta fel a témát újfent, aki ezek szerint azon dolgozik, hogy a saját verzója is napvilágot lásson végre. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a Warner nem engedi bemutatni a Snyder cut-ot és ehhez viszont mindenképp kell a stúdió beleegyezése.