Mahershala Ali lehet Gordon felügyelő a The Batmanben
Érdekes hírek kaptak szárnyra nemrég, melyek szerint a kétszeres Oscar-díjas színész, Mahershala Ali lehet Gordon felügyelő alakítója a Matt Reeves rendezésében készülő The Batman című filmben.
Jeff Sneider egy podcastben elmondta ugyanakkor, hogy nem biztos benne, hogy Ali elvállalja Gordon szerepét, hiszen már benne lesz egy képregényfilmben. Abban azonban biztos, hogy az Oscar-díjas színész volt a rendező elsődleges választása a szerepre.
Ali nevéhez egy másik nagy bejelentés is fűződik pár héttel ezelőttről, amiben azt mondták el, hogy hivatalosan is ő lesz Penge a Marvel Studios egyik következő mozijában.
Állítólag Reeves és Ali találkoztak is a szerep miatt, az pedig, hogy nyilvánvalóan a karakter mindig fehér férfiként jelent meg a direktort valószínűleg nem zavarja, hiszen inkább azt nézi, hogy ki az alkalmasabb jelölt a szerepre, és ha történetesen egy fekete színész lenne az, akkor meglépné ezt a változtatást is. A döntés jelenleg tehát Ali kezében van.
Egyelőre viszont csak Robert Pattinson van megerősítve Bruce Wayne szerepére, a casting további részletei még mindig homályosak.
Kiemelt kép:IMDb