Berobbant a Wonder Woman 1984 első előzetese
Wonder Woman visszatér!
A WoDC 2016-os Batman Superman ellen című filmjében jelent meg a Gal Gadot megformálta Wonder Woman, vagyis Themiszkürai Diána hercegnő. A film egyik legjobb pontja volt a jelenet, melyben Gadot harci öltözetben szállt szembe az ellenféllel, és ellopta a showt Ben Affleck és Henry Cavill elöl.
2017-ben aztán az addig hányattatott sorsú univerzum új erőre kapott, hogy bezsebeljen egy csomó lóvét, nem mellesleg kritikai elismerést is hozzon alkotóinak Wonder Woman önálló kalandjával.
Végre itt van a második rész első előzetese is, amiben annyi a szomorkás, hogy magát a filmet már egy egész hónapja mozikba kellett volna küldeni, de a Warner jobbnak látta eltolni a premiert, így azt majd csak 2020 júniusában láthatjuk majd legelőször.
A Wonder Woman 1984-et ismét Patty Jenkins rendezte, Gal Gadot főszereplő mellett pedig láthatjuk Chris Pine-t, Kristen Wiig-ot, Pedro Pascalt, Connie Nielsent és Robin Wrightot is benne.