A VFX cégek nagy vesztesei lesznek a filmiparnak, mire vége a koronavírus-járványnak
A filmiparon belül a VFX cégek lehetnek a legnagyobb vesztesei a koronavírus-járványnak, derült ki a Deadline cikkéből!
A portál Jonny Slow-Val, a globális VFX cég, a Pixomondo vezérigazgatójával készített egy interjút, amelynek keretein belül Slow arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen szektor hatalmas nehézségekkel küzd jelenleg. Elmondása szerint a pandémia alapjaiban rázta meg a VFX szakmát, és rengeteg cég került a csőd szélére vagy jelentett csődöt, mivel egy-egy projektre a vállalkozások hitelt vesznek fel, amiből biztosítják a munka menetét, ez az egész akkor térül meg nekik, mikor a film munkálatait befejezik.
Mivel rengeteg film forgatása leállt, és sok alkotást egy évvel eltoltak, így a VFX munkálatait is le kellett állítani, ami oda vezetett, hogy nem kaptak a cégek pénzt a megrendelőktől, így pedig a hitelek miatt felélték a tartalékjaikat. A helyzeten az se segít sokat Slow elmondása szerint, hogy a filmiparban minden megdrágult, így a stúdiók, ahol csak tudnak spórolnak, ez pedig az ő szakmájukra is kihat.
A nagymúltú és hatalmas Technicolor SA cég például nem régibben jelentette be, hogy csődbe mentek, ők készítették a 1917 című háborús film trükkjeit például, ám a kialakult helyzet őket se kímélte, de a DNEG sincs jobb helyzetbe, ők számos részleg leépítésével kerülték el ez idáig a csődbemenetelt.
Slow cége, a Pixamondo valamelyest jobb helyzetben van mivel ők nem akkorák, mint a fentebb említett vállalkozások, emellett ők számos animációs filmben és TV sorozatban is érdekeltek. Például ők készítették a Trónok harca sárkányait, és a Westworld különböző effektjeit. Azonban őket sem kerülte el a válság, több esetben csökkenteniük kellett a munkaidőket, és a béreket, plusz lassítani is kellett több munkálatot.
A portálnak Jonny Slow elárulta, hogy szerinte mi lenne megoldás a VFX szektor megmentésére. Egyrészt a kormányoknak segélyt kellene adni a cégeknek, másrészt a jövő a streamingben és az Unreal Engine-ben van. Utóbbi egy olyan motor, amelyet az Epic Games fejlesztő stúdió álmodott meg, és főképp játékok grafikájának és effektjeinek a megjelenítésére használnak. A The Mandalorian alkotói például a motor 4. verzióját alkalmazták a sorozatuknál, nagy sikerrel.
Az Epic pedig bejelentette, hogy a Unreal ötödik verziója, - amely pár éven belül fog megjelenni -, a játékok mellett, a filmeket és sorozatokat is jobban fogja támogatni. Egyébként az Unreal mellett több érv is szól, egyrészt gyönyörű dolgokat lehet vele létrehozni, másrészt könnyen kezelhető és olcsó, utóbbi pedig a VFX cégeknek most nagyon is lényeges elem.
Remélhetőleg a VFX szektor túléli ezt a válságos időszakot, mivel mondanunk se kell a filmkészítés egyik legfontosabb ágazata.