A semmiből robbant be a The Batman első előzetese, és már most imádjuk a filmet!
A tegnapi DC Fandome rendezvényt Matt Reeves The Batman című filmjének a panelje zárta, oly módon, hogy még most sem találunk nagyon szavakat.
A show előtt mindenki úgy hitte, hogy a filmből csak képeket fognak mutatni, mozgóképes anyagot nem. Erre Matt Reeves és csapata bedobott a végén egy 2 perc 33 másodperces rendes előzetest a filmhez.
Látván a trailert elmondható, hogy egy kőkemény noir hangulatú mozit fogunk kapni, annak minden komorságával és brutalitásával. Szóval Reeves korábbi kijelentése, miszerint az ő filmjében Batman nyomozós énje nagyobb hangsúlyt fog kapni igaznak bizonyult. Emellett Robert Pattinson már most zseniálisan fest Bruce Wayne és Batman szerepében. A Nirvana - Something In The Way című dala pedig telitalálat volt az előzeteshez.
A rendező emellett kitért arra is, hogy a történet Batman második évét fogja majd bemutatni, amikor még kezdő az igazságosztásban, és a fő történet pedig a Gotham-i korrupció körül bonyolódik majd. A gonoszokról annyit árultak el, hogy Macskanő, Pingvin, és Rébusz még csak most fognak kilépni Batman árnyékából, ám Rébusz kapcsán Reeves elárulta, hogy ő lesz a film főgonosza.
A panelen még szó esett az HBO Maxra érkező Gotham Cityben játszódó rendőrnyomozós krimi-thrillersorozatról is, megerősítették, hogy a produkció ténylegesen készül és a film előzménysorozata lesz, emellett a középpontjában a Gotham-i korrupció fog állni.
Végezetül még pár képet is megosztottak a nagyérdeművel, amelyeken Robert Pattinsont lehet jobban szemügyre venni, mint Bruce Wayne.



A látottak alapján elmondható, hogy Matt Reeves filmje méltó párja lesz Nolan filmjeinek.
A The Batman 2021. október 1-én fog megérkezni a mozikban, a főszerepekben pedig rengeteg nagyszerű színészt lehet majd látni, köztük lesz Zoë Kravitz, Paul Dano, Jeffrey Wright, John Turturro, Peter Sarsgaard, Barry Keoghan, Jayme Lawson, Andy Serkis és Colin Farrell is.