A Dűne előzetese szinkronosan is ámulatba ejtő!
Augusztus 30-a óta a Tenet című film előtt Amerikában egy rövid teasert vetítettek a Dűne című filmhez, ám most végre megérkezett Denis Villeneuve (Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049, Sicario - A bérgyilkos) nagyszabású alkotásához az első teljes értékű előzetes.
A látottak alapján pedig elmondható, hogy Villeneuve még mindig ért az atmoszféra teremtéshez, és nagyon szép képi világot tud megjeleníteni. Remélhetőleg maga a kész alkotás is olyan hangulatú lesz, mint ez az előzetes.
Paul Atreidesre (Timothée Chalamet) olyan sors vár, amelyet senki fel nem foghat: sem más, sem ő.
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak. De ehhez harcolnia kell.
Ellenséges bolygók, fantasztikus tájak, különös lények és emberfölötti teljesítmények története ez. És két évszázados királyi ház, az Atreidesek és a Harkonnenek viszályáé. És egy szerelemé, amelyet egész hadseregek sem tehetnek semmissé.
A Frank Herbert azonos című regényéből készült adaptáció a tervek szerint két részben kerül majd bemutatásra, a főszerepekben pedig olyan sztárokat lehet majd látni, mint Timothée Chalamet, Oscar Isaac, Rebecca Ferguson, Josh Brolin, Stellan Skarsgård, Dave Bautista, Zendaya, Jason Momoa vagy Javier Bardem.
Az alkotás premierje 2020. december 17-én lesz.