Így nyírja ki a Marvel a Penge rebootját!
A rajongók nagyon örülhettek, mikor kiderült, hogy Kevin Feige szerint a Deadpool 3 továbbra is R korhatár-besorolású lesz, hiszen nem szeretnék, ha Ryan Reynolds és a Deadpool-franchise készítőinek munkája hiábavaló lenne egy alacsonyabb korhatárba kerülő filmmel.
Az öröm viszont eddig tarthatott, hiszen Feige nemrégiben azt is elmondta, hogy a Deadpool folytatása az egyetlen magas korhatárral rendelkező projektjük, ami így azt jelenti, hogy a bejelentett Penge című film, Mahershala Ali főszereplésével már nem valószínű, hogy véres és erőszakos lesz.
Feige szerint:
Céljaink közt szerepel, hogy megfeleljünk a gyerekeknek és a felnőtteknek is, kivéve persze a Deadpoolt, aminek a besorolása bevállt eddig.
Szóval az egyik legjobban várt Marvel film, a Penge esetében valószínűleg elfelejthetjük a magas korhatárt, holott a reboot ezt igényelné. A korábbi, Wesley Snipes főszereplésével készült képregényfilmek mindegyike az R korhatárt képviselte, egyszerűen ez állt jól neki. A dolgok persze még alakulhatnak, de egyelőre úgy tűnik, hogy a Blade reboot legfeljebb PG-13-as korhatárba eshet, amikor a mozik vásznaira kerül.
Forrás: Alex Zalben/Twitter