Készül a Hunyadi Jánosról szóló sorozat, méghozzá magyar-amerikai koprodukcióban
„Új szintre emeli a hazai filmgyártást a készülő Hunyadi-sorozat!” - Nemzeti Filmintézet Közleménye.
A Nemzeti Filmintézetnek és a Varietynek köszönhetően kiderült, hogy nagyszabású sorozat készül Hunyadi János életéről, Bán Mór regényei alapján. A Rise of the Raven névre keresztelt alkotás középpontjában Mátyás király apja, a törökverő Hunyadi János lesz. Hunyadi egy időben az ország kormányzó is volt, és több hadjáratot is vezetett az oszmán hadak ellen, a nevéhez köthető a Nándorfehérvári diadal is.
A sorozat producere a magyar származású Robert Lantos lesz, aki egykoron David Cronenberg több filmjének, köztük az eXistenz, az Eastern Promises munkálatainak is a producere volt. Lantos cége, a Serendipity Point Films, a Beta Film és a TV2 közreműködésével készíti el a sorozatot a Nemzeti Filmintézet támogatásával.
A magyar kormány 6,9 milliárd forinttal támogatja a projektet, míg a Nemzeti Filmintézet 3,6 milliárd forintot áldoz a műre.
A széria showrunnere és egyben az utolsó három rész rendezője George Mihalka lesz, aki szintén magyar származású. Rajta kívül még Robert Dornhelm és Nagypál Orsi (Terápia, Nyitva) rendeznek még részeket a sorozatból.
A Rise of the Raven tehát egy nemzetközi koprodukcióban készülő alkotás lesz, célja, hogy bemutassa Hunyadi János életét. Mindezt a Vikingek és a Trónok harca minőségében.
Forrás: Variety