Russell Crowe új filmjét a forgatás befejezése előtt kellett leállítani a koronavírus miatt
Az ausztrál színész egy krimit készít, melynek címe Poker Face.
Crowe nem csupán a főszereplője, de a rendezői feladatokat is ő végzi. A forgatás Ausztráliában folyik Sidney környékén és már két stábtag produkált pozitív tesztet. Így Crowe számára nem maradt más lehetősége, mint félbeszakítania a film forgatását. Az esetekről a Twitter oldalán közölt részleteket, hozzátéve azt is, hogy már csak hat napra lett volna szüksége, hogy véget érjenek a forgatási munkálatok.
„Sajnos hat napra voltunk attól, hogy befejezzük a Poker Face forgatását. Bizonyított pozitív koronavírus esetünk van, illetve egy esett vizsgálat alatt áll. A további stábtagok biztonságának érdekében és a nagyobb közösség védelmében a film készítése szüneteltetésre kerül, illetve az előírtaknak megfelelően mindenki karanténba vonul, amíg a biztosra nem mehetünk, addig állni fog a munka. Szigorú protokollt tartunk a színészekkel és egyéb stábtagokkal, amely azt jelenti heti háromszor teszteltünk az elmúlt tizenegy hétben. Mindenki maszkot hordott a forgatási helyszíneken, kivéve három embert, akiknek voltak orvosi papírjaik és mentesek a maszk használatától. Együtt érzünk azokkal a tagokkal, akik elkapták a vírust, hisz minden egyes ember, aki ezen a produkción dolgozik nagyon elkötelezett a munka iránt és felelőségteljesen végzi is azt. Együtt érzünk a tágabb közösséggel ezekben a nehéz időkben. Azt reméljük, hogy a dolog hamar megoldódik.” - közölte a színész.
A film egyébként a nagytétű póker és nemzetközi pénzügyek világában játszódik. Crowe egy tech milliárdost alakít, akit rajta kapnak kételyes kártyajátékon. Russel Crowe mellett szerepelni fog még benne Liam Hemsworth és Elsa Pataky, végül de nem utolsó sorban, a Wu-Tang Clan frontembere, RZA is.