Mechanikus parancs – CSILLAGKÖZI INVÁZIÓ (1997) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2021-11-21 | Szombati Zoli

Kevés jobb dolog történhet egy filmek iránt fogékony emberrel, mint hogy egy igazán stílusos rendező munkáját tekintheti meg - márpedig ha valaki tényleg figyelemreméltóan egyedi hangvételű filmeket csinál, az a holland Paul Verhoeven, aki ráadásul nem mindennapi hollywoodi karriert mondhatott magáénak abban az évtizedben (1987-1997), amikor igazán a csúcson volt. Bár még mindig egy aktív filmesről van szó, a múlt idő teljességgel indolkolt, hiszen az ezredforduló tájékán Hollywood végleg "száműzte" ezt az érdekes látásmódú, bár tényleg nem könnyen kezelhető, öntörvényű fickót, melyben véleményem szerint komoly szerepe volt a most tárgyalandó alkotásának: a Csillagközi inváziót már pusztán műfajilag sem lehet csak úgy valamelyik szokásos polcra helyezni. Verhoeven tengerentúli karrierjének közismerten három kiemelkedő oszlopa van. A rendező odahaza elsősorban Rutger Hauerrel készített filmeket, majd 1987-ben a Robotzsaru című disztópikus sci-fivel fedezte fel magának az álomgyár. Már akkor is látszott, hogy a naturális hangvételt mennyire a magáénak érzi, de sajátos vizuális stílusából - későbbi állandó munkatársa, a német Jost Vacano operatőr hathatós közreműködésével - is sokat megvillantott. 1990-ben teljesedhetett ki minden vonatkozásban, amikor Andy Vajnáék felkérésére a Carolco Pictures (bőkezű) finanszírozási hátterével elkészíthette a legikonikusabb moziját, a Total Recall - Az emlékmást, mely Arnold Schwarzenegger első vérbeli blockbustere volt. A harmadik pillér pedig 1997-ben került az életműbe (a rendező személyes kedvencéről van szó), amely az előzőekhez hasonlóan szintén nem nélkülözi a science fiction elemeket: bár ez leginkább csak a narratíva keretét képezi, az európai rendező ízig-vérig amerikai filmjének a szatirikus és a társadalomkritikai komponensei a sokkalta egyedibbek. Robert A. Heinlein - aki az '50-es évek elismert, bár meglehetősen ellentmondásos sci-fi szerzője volt Amerikában - hasonló című novelláját már többen is tervezték megfilmesíteni (például James Cameronnál is felmerült ötlet szinten), de csak a '90-es évek első felében kezdett révbe érni a dolog. Furcsa, hogy Verhoeven úgy vállalta, hogy egyáltalán nem tetszett neki maga a novella (állítólag végig sem olvasta), de komoly inspirációt látott benne, és a Robotzsaru jól bevált forgatókönyvíróját, Edward Neumeiert kérte fel a script kidolgozására. Az eredeti műben a militarista állam egy egyébként baloldali beállítottságű szerző példázata a fasiszta rezsim életképességére vonatkozóan, míg Verhoeven szatirikus attitűddel áll a témához, és a jelenkor amerikai társadalmára projektálja az egyébként tényleg nem túl hízelgő megállapításait, még ha tudatosan görbe tükörben mutatja is azt...   

A rendező koncepciója az adott, háborús viszonyok között működő rendszert logikusnak, észszerűnek, még talán kedvelhetőnek is érezteti, hogy elfogadható alternatívaként jelenjék meg a nézők számára, ezért amolyan ellenműveletként direkt túlzónak, művinek, propagandaalapúnak állítja be a fennálló autokráciát. Ez a tudatosan degradáló hozzáállás azért is kiemelendő, mert már a színészek java részének kiválasztását is meghatározta, nem véletlenül kerültek azok a főbb szerepekbe, akik. Bár a könyv szerint húsz év körüliek vesznek részt zömmel a hadműveletekben, Verhoeven némileg túlzónak érezte ezt, és inkább valamivel korosabb, kicsivel harminc alatti, kifejezetten jó megjelenésű fiatalokat castingolt. Mivel a hangulatteremtés célja afféle "Melrose Place az űrben" élmény megteremtése volt, így az sem véletlen, hogy több karakterhez is a Beverly Hills 90210 tinisorozat egykori faék egyszerűségű szereplőiből választott. Így került a filmbe Casper Van Dien (Johnny Rico), Denise Richards (Carmen), Dina Meyer (Dizzy). Lényegi színészi kvalitásokkal igazából csak - a rendezővel többször is dolgozó - Michael Ironside rendelkezett, aki nagyon illett ebbe az elvhű, vezetői kvalitásokkal bíró, messzemenőkig elkötelezett, tettrekész állampolgár szerepbe (Mr. Rasczak). Poén, hogy már nem először játszott karját elvesztő karaktert, igaz nem is utoljára. :) Neil Patrick Harris egyik első lehetőségét kapta meg a filmben (Carl), míg Clancy Brown (Zim kiképző őrmester) már nem először bizonyította, mennyire passzolnak hozzá ezek a parancsuralmi beállítottságú személyiségek. A történet a kétszáz évvel későbbi jövőbe kalauzolja a nézőt, amelyben bolygónk totális háborúban áll. A teljesen globalizált világban egyetlen államszövetség van, a Föderáció, melynek legnagyobb kihívása az űrből meteoritokon érkező rovarkolóniákkal szembeni fennmaradás. A paramilitáris berendezkedésű autokratikus államszövetség polgárokból, és szavazati joggal sem rendelkező helótákból áll. Teljes értékű jogai csak az állampolgároknak lehetnek, melynek feltétele a katonai szolgálat letöltése. Johnny Rico az akadémia elvégzése után az állampolgárság reményében belép a seregbe, több társával együtt. Az Űrgyalogság katonája lesz, ahol már a kiképzés sem leányálom, a hadszíntér pedig kész daráló. Halált okozó vétsége miatt kirúgják, de kieszközli a maradást, mivel Buenos Airest a rovarok elpusztították, így a családja is odaveszett. A válaszcsapás nagyszabású: a hadsereg a Klendathura érkezik, és a rovarbolygón ütköznek meg velük. Végső céljuk, hogy helyben elkapják a "rovarzsenit", mely nagy valószínűséggel a végső győzelmet is elhozhatja az emberiségnek...

A szinte végig háborús állapotokat, véres ütközeteket bemutató antiutópia sci-fi egy tudatosan bárgyú dialógusokkal operáló, B-listás monstre popcornmozinak "álcázott", a militáns propagandát kifigurázó háborúellenes szatíra, mégpedig erős társadalomkritikai felhangokkal. Annak is jó eséllyel tetszeni fog, aki pusztán a látványos űrzúzda-akciókkal beéri, de a mélyebbre látni vágyók is megtalálhatják a számításukat. Az amerikaiak mindenesetre nem értékelték túlzottan a frontális társadalomkritikai áthallásokat, a Riefenstahl típusú náci agymosó propagandát megidéző szimbólumokat és jelmezeket, így a nemzetközi bevételek mentették meg anno a százmillió dollár feletti költségvetéssel befejezett, elég rossz kritikákat kapott filmet a csúfos bukástól (napjainkra persze már számottevő rajongótáborral rendelkezik). Érdemes Verhoeven három legjelentősebb filmjét akár egységesen is szemlélni, hiszen így könnyűszerrel kiszúrhatjuk a rendező meglehetősen naturalisztikus, nyers erőszakot előszeretettel ábrázoló látásmódját, a jellegzetes, szinte csak rá jellemző vizualitását, méghozzá a látványvilágot alapjaiban meghatározó dizájnelemekkel. A híradórészletek, reklámspotok időnkénti szerves közbevetése a történetvezetésben gyakorlatilag a védjegyének tekinthető, a Csillagközi inváziónak ráadásul olyan a tartalmi keretezése, hogy a teljes film akár egyetlen korabeli propagandahíradóként is értelmezhető, ami feltétlenül zseniális húzás. Ahogyan a forgatás megkezdésének tervezett időpontja tolódott, úgy vált egyre inkább elérhetővé az évtized derekára a szükséges vizuális effekt technológia. Az ILM-nek hála, a '90-es évek első felében zajlott le a filmipar talán legnagyobb mérvű, ugrásszerű fejlődése ebben a tekintetben, elsősorban az 1993-as Jurassic Parknak (és Dennis Muren zsenialitásának) köszönhetően. Ebből a teamből "nevelődött ki" az a Phil Tippett is, aki már A Birodalom visszavág kapcsán letette a névjegyét vezető stop-motion animátorként. Tippett nem sokkal később alapított is egy effektgyártásra szakosodott stúdiót, és ők készíthették el a költséges trükköket. Mindössze néhány rovar létezett animatronikus bábként, zömmel digitális, tehát CGI-alapú a látványvilág. Az eredmény önmagáért beszél, hiszen a kor színvonalán zseniálisat alkottak, a Csillagközi invázió ennek köszönhetően még napjainkban sem érezhető megkopottnak. A közel féléves, sérülésekkel is tarkított forgatás embert próbálónak bizonyult, különösen a Wyoming államban zajló része: a Klendathu sziklás felszínéhez ideális, ám igen barátságtalan "holdbéli" tájat ugyanis itt találták meg (Hell's Half Acre). Az erodált sziklafelszínek nagytotáljaihoz a second unit stáb Dél-Dakotában is készített felvételeket (Badlands National Park). A forgatás ezen szakaszát leginkább a durva, 40-45 fokot is meghaladó hőség nehezítette meg, egyáltalán nem volt ritka esemény, hogy valaki hőgutát kapott a szűkös jelmezekben. Jellemző a filmre, hogy több mint ezer statisztát foglalkoztattak, úgyhogy volt résztvevő bőven. A maradék, több esetben kellően futurisztikusnak minősülő lokációkat Kaliforniában találjuk, néhány példát hoznék közülük: Los Angeles Convention Center (az űrkikötő); Kaiser Permanente Medical Center, Baldwin Park (a kadétiskola); Henman House, Malibu (Ricóék háza); Mile Square Regional Park, Fountain Valley (a kiképzőbázis). A komoly volumenű stúdióhelyszíneket a Sony Pictures Studios adta, Culver City-ben. A film értékeléséhez összegzésképp végezetül annyit, hogy olyan kaliberű rendezők tartják nagyra, mint Martin Scorsese, Oliver Stone és a Coen-testvérek. Tulajdonképpen elég meghökkentő, hogy egyáltalán elkészülhetett, napjainkban viszont már teljességgel elképzelhetetlen volna: a politikai korrektség diktátuma egyszerűen nem engedné.

Kiemelt kép

További képek:1+2