„Emberibb az embernél” – SZÁRNYAS FEJVADÁSZ (1982) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2017-06-26 | Szabó Ferenc

1982-t írunk. Az Alien után mindenki egy hatalmas durranást várt Ridley Scottól, ő pedig útjára bocsátotta a következő alkotását a Blade Runnert. A film hatalmasat bukott. Nagyobbat, mint a Mester utolsó filmjei, pedig ezek megérdemelnék, a 82-es film nem. Később kapaszkodott fel a Szárnyas fejvadász abba a kult státuszba, amit jelenleg elfoglal, annyira, hogy sokan minden idők legjobb sci-fijének tartják. (Kb. én is, ha valakit ez érdekel…) Viszont nem a rendezői, hanem az eredeti mozis változatot – a cikk végén rá is térek, hogy miért…

Aki olvasta Philip K. Dick „Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?” című regényét, csak nyomokban fog ráismerni a filmre – de ez egyáltalán nem baj, sőt! Van egy különleges hangulata az írott műnek is, de ez a film kivétel a jó öreg „a könyv jobb volt” alól… Mind a kettő nagyon jó, csak másképp.

Úgy gondolom, hogy ez Ridley Scott egyik legjobb, ha nem a legjobb rendezése. A Mester, akivel csak lehetett, összebalhézott a forgatás során, hja kérem, a maximalizmus…

Scott és Harrison Ford már a forgatás alatt nem voltak hajlandóak szóba állni egymással, ezt még évekig folytatták. 25 évvel később már Ford úgy nyilatkozott, hogy kibélkültek… Végül is jobb későn, mint soha… A stábnak annyira elege volt Scottból, hogy sztrájkoltak is, így a forgatás erősen csúszott, ami a költségvetésben erős emelkedést jelentett. Egyebek mellett két heti munka után Scott újraforgatta az irodai jeleneteket, amitől a stáb teljesen kiakadt. A dolog odáig fajult, hogy a stáb tagjai Scottot és a módszereit becsmérlő pólókat hordtak, a rendező és a közelebbi emberei pedig válasznyomatosakat… Akárhogy is, egy besorolhatatlan és korszakalkotó sci-fi született meg.

A film hangulata és látványvilága egészen elképesztő, már az első pár percben beszippantja a nézőt. A felhőkarcolónyi reklám, a repülő autók, a folyton esőáztatta épületek és járókelők képe beleégett mindenki retinájába, aki látta a filmet. A nem túl bonyolult történetszálra van felfűzve a zseniális látvány/zene, a film erénye az, hogy egyáltalán nem szájbarágós – megmutat dolgokat, de hagy gondolkodni, film közben is. Nem túl bonyolult történetről beszéltem – de mégis milyen mélységeket hoz elő így is a látvánnyal és a hangulattal karöltve! Vangelis zenéje pedig üt, mint a tehervonat…

Nem gondolom, hogy gondot jelentene a spoilerezés egy 35 éves filmnél, de akit mégis zavarna, az ne olvasson tovább…
Abszolút mértékben passzol egymáshoz a külső világ nyomasztó hangulata, és a szereplők érzései: az álmok, hitek, vágyak be nem teljesülése, és a csaknem kilátástalan hangulaton mégis átjön, hogy az élet az valami nagyon fontos dolog. Néhány android, öt Nexus 6-os visszaszökik a Földre a Kolóniákról, hogy megkeressék a teremtőjüket, a Tyrell Corp. vezetőjét, hogy tovább élhessenek, mint az a 4 év, amire be vannak állítva. A szökés sem ment gyilkolás nélkül, és mindenre el vannak szánva – szükség is van rá, mert halálbüntetés terhe mellett tilos volna egyébként a Földre jönniük. Erre a Fejvadászok vigyáznak, ezek egyike Rick Deckard, aki feladatul kapja a levadászásukat. 

A filmben rengeteg bibliai utalás van, persze nem 100%-osan. A téma, amit boncolgat a film, az a teremtés – hogy mi emberek alkalmasak vagyunk-e arra, hogy némileg megistenüljünk azáltal, hogy létrehoznánk valamit, ami él, ami intelligens. Milyen nexusba kerülnénk mondjuk a Nexus 6-osokkal, ha létre tudnánk hozni őket – és épp emberi tökéletlenségünk folytán nem lenne ez inkább maga a pokol a számukra? Egyáltalán méltóak lennénk-e ilyesmire, ha egyszer arra a környezetre, amit ingyen kaptunk, még vigyázni sem tudunk? 

Deckard egy kiégett zsaru, aki rutinból végzi a munkáját – nem nagyon kedveli, hogy emberszerű lényeket kell lelövöldöznie. Ez is csak egy feladat, mint a többi, és remélhetőleg a legutolsó. De ott kezd személyessé válni a dolog számára, amikor megismerkedik Rachellel, és beleszeret, noha a nő, amint az kiderül, replikáns.

A replikánsok célja találkozni az létrehozójukkal, s amikor Roy-t, az androidok vezetőjét Tyrell felvilágosítja arról, hogy még ő, aki alkotta sem tud semmit tenni azért, hogy tovább élhessen, megöli teremtőjét.

Roy társai sorra halnak meg, míg végül szembekerül egymással ő, és Deckard egy elhagyatott házban, az örökké zuhogó esőben.  Alkalma lenne megölni Ricket, de mégsem teszi meg. Az android, akit harcra készítettek, gyilkolt parancsra és az életéért, aki mindent megtett azért, hogy ne kelljen meghalnia, megbékül a kikerülhetetlen elmúlással, és megkegyelmez Deckardnak. Egy mesterséges lény, talán épp a mulandóságának köszönhetően átérzi az élet értékét, és nem veszi el az ellenségétől sem. A számomra a filmtörténet egyik legszebb jelenetében elenged egy galambot, mintha a lelkét bocsátaná útra, és ezt mondja az általa megmentett Deckardnak: "Érdekes élmény a rettegés, ugye? Ezt jelenti a rabszolgalét. Láttam, láttam sok olyat, amit ti emberek el se hinnétek. Lángban álló hadihajókat túl az Orion-csillagképen, láttam C-sugarakat csillogni a sötétben a Tannhauser kapu mellett. Ezek a csodás pillanatok eltűnnek az időben, akár a könnyek az esőben... Ideje meghalni." Egy gép, aki emberibb, mint az ember – ez a Tyrell társaság jelmondata is: „Emberibb az embernél” – de ez csak ezekben a pillanatokban válik valósággá. Ez nem a technológia, hanem a lélek kérdése.

Vajon olyan nagy a különbség a replikánsok és az ember között? Igaz, nekünk több időnk van, de a mi életünk is véges. A döntéseink, az emlékeink – ezek vagyunk mi. Amikor pedig eljön a mi időnk vége, az emlékeink ugyanúgy eltűnnek, mint Roy-éi, mint könnycseppek az esőben.

Ritka sci-fi, amiben jellemfejlődés is van, mint itt Roy esetében, hirtelenjében csak a „22 évente sötétség” ugrik be, kár hogy aztán annyira elszúrták…

Harrison Ford kevés szóval is uralja a vásznat, Rutger Hauer nem a kedvenc színészem, de itt nagyon jó. Sean Young is ott van a szeren, igazából rosszat senkiről sem tudnék mondani. A film letaglózó élmény, lassú, de ebben van az ereje. Ha még nem láttad, ki ne hagyd!