Csillagok között – KAPCSOLAT (1997) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2021-12-23 | Szombati Zoli

Ezúttal hadd kezdjem egy személyes gondolatsorral. Különösen most, hogy ismét újráztam a filmet, döbbentem rá arra, miként változik, finomhangolódik az ember személyisége, pontosabban annak bizonyos ízlésbeli aspektusa évtizedes viszonylatokban, így válva talán alkalmasabbá is bizonyos fokú szenzitivitással rezonálni egy adott művészi tartalomra. Mindig is szerettem Robert Zemeckis eme filmjét: úgy tíz-tizenöt éve "csak" egy erős alkotásnak tartottam, mely méltó a '90-es évek magas színvonalához és a tehetséges rendező nívójához, aztán úgy öt évvel ezelőtt már azon kaptam magam, hogy jól érezhetően tovább nőtt a szememben, mostanság pedig immár mestermű kategóriának imponál számomra, amelyhez talán sikerült az érzelmi intelligenciámmal felnőnöm, így mára a leggyönyörűbb science fiction film minősítés illeti meg részemről - márpedig ez nem puszta szentimentalizmus, hiszen a negyvenes éveimet taposom, nem a nyolcvanasokat. :) A fentiek alapján azt gondolom, hogy egy kifejezetten értékes (és egyben érzelmes) filmről fogok most megnyilvánulni, amely tehát Zemeckis egyik legkiválóbb munkája a szememben, közvetlenül a Forrest Gump után. (Itt érdemes megemlíteni, hogy Roland Joffé és George Miller merült még fel az elkészítésére korábban, utóbbit viszont kirúgta a stúdió). Nyilván sokan és jól ismeritek a rendezőt, magam is foglalkoztam korábban két zseniális művével is - az mindenesetre kijelenthető, hogy alkotói fénykorát a '80-as-'90-es években élte, és ami különleges a karrierjében, hogy élőszereplős mozifilmek terén volt egy eléggé meghökkentő, tizenkét évet átívelő kihagyása. (A visszatérés a Kényszerleszállással szerintem kiválóan sikerült, bár azt követően inkább közepes megnyilvánulásai voltak már). Zemeckis - elsősorban a Vissza a jövőbe óta - amolyan csodagyereknek számított az álomgyárban, akinek karrierjét maga George Lucas és Steven Spielberg is nyomon követte. Személyében ráadásul egy sokoldalú filmesről beszélhetünk, hiszen gyakorta forgatókönyvíróként is jegyzett, producerként sem utolsó, de egyértelműen rendezőként alkotta a legjelentősebbet. A Kapcsolat egy érdekes filozofikus megközelítéssel élő, sci-fi elemeket tartalmazó, egyszerre idealista (hit központú) és realista (tudomány központú) dráma, melynek egyéni és társadalmi vetülete is egyaránt kiemelt érvénnyel bír, ennek megfelelően a műfaj egyik meglehetősen egyedi látásmódú, mindemellett elgondolkodtató gyöngyszeme.

Már az eredeti regény szerzője sem akárki, hiszen a Cornell Egyetemet végzett elismert csillagász, planetológus professzor, Carl Sagan írta (a filmvégi "For Carl" neki szól, mert épp a forgatás idején hunyt el, de több elegáns ráutalással is él a rendező). Az ő tudományosan megalapozott szemléletmódja képeződik le a főhősünk, Dr. Eleanor Arroway személyiségében: a mindig nagyszerű Jodie Foster ezt a világegyetem iránt érzett mélységes áhítatot teljes mértékben éreztetni képes érzékeny, céltudatos, nagyon elkötelezett karakterén keresztül. Egyébként akadnak változatások az írott műhöz képest, mely a tudomány bizonyossága mellett teszi le a voksot, a rendező azonban éppen két világlátás érveit akarta ütköztetni fő célkitűzésként a filmjében (azok különféle képviselőin keresztül), majd lehetőleg konszenzusra hozni úgy, hogy a nézőnek közben legyen min elgondolkoznia, de a lelkét is érintse meg. Mivel Zemeckis csillaga stílszerűen a Forrest Gumpot követően teljességgel a zeniten volt, így a további szereplőgárda is pazar, a névsor kifejezetten impozáns. Az istenbe vetett hit vizsgálatának legfőbb képviselője a filmben Palmer Joss atya, akit a feltörekvő Matthew McConaughey hoz meglepően hitelesen (a színész az előző évben futott be, a Ha ölni kell állhatatos ügyvédjeként). Valamivel kisebb, de egytől egyig lényeges karakterszerepekben tűnik fel a mindig kiváló David Morse, James Woods, Angela Bassett, William Fichtner, Tom Skerritt, John Hurt - poén, hogy utóbbi kettő A nyolcadik utas: a Halál egykori gárdáját erősítette. A Kapcsolat lelke persze egyértelműen Jodie Foster, aki nagyon komolyan vette a szerepet (bár őelőtte még Gillian Anderson és Uma Thurman is szóba került), a szerzővel is többször találkozott, SETI-kutatókat keresett fel - merthogy a film fő témája a földönkívüli intelligencia szüntelen keresése, és az ebből eredő bölcseleti és gyakorlati kérdések. Adott egy hajthatatlan, a tudomány nagy kérdéseire folyamatosan válaszokat kereső csillagász, Ellie, akinek a világegyetem iránti érdeklődése már gyermekkorában kezdetét vette, édesapja lelkes és szeretetteljes támogatásának köszönhetően. A férfi korai elvesztése súlyos nyomot hagyott a lelkében, felnőtt életét ebből a belső indíttatásból fakadó tudatos kutatói hozzáállása határozza meg, hiszen ahogy csak módjában áll, rendíthetetlenül keresi a földönkívüli intelligencia jeleit. Szilárd meggyőződése, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, teljes szakmai karrierjét egyetlen célnak veti alá: a legkorszerűbb eszközökkel figyeli az űrből érkező rádiójeleket a majdani "kapcsolat" reményében. Csodák csodájára, egy szép napon az új-mexikói VLA antennarendszernél egy periodikusan ismétlődő hangszekvencia felismerése, majd analízise meghozza az igazi áttörést. Kiderül, hogy a jel intelligens eredetű, és a huszonhat fényévnyire lévő Vegáról származik. A kormány azonnal rátenyerel erre a világraszóló, és az emberiség jövőjét alapvetően meghatározó eredményre. Vajon mi az üzenet értelme és jelentése? Milyen szándékkal küldhette az idegen civilizáció? Sikerülhet-e bármilyen kapcsolatfelvétel?  

Robert Zemeckis klasszikusa (a minősítés kijár, hiszen jövőre lesz negyedszázada, hogy premierre került) egyszesmind három korábbi mozi előtt is tiszteleg: az egyik természetesen a 2001: Űrodüsszeia, aztán mentorának filmje, a Harmadik típusú találkozások, és egy talán kevésbé ismert Peter Hyams alkotás, a 2010: A kapcsolat éve. Szerencse, hogy a rendező mesélői fantáziája kimeríthetetlen, képes a sablonok csapdáját elkerülve felépíteni egy komplex történetet - számos aspektusból is megvilágítva azt -, illetve kifejezetten kedveli a nagy tettekre hivatott, sorsukat beteljesítő, egyáltalán nem hétköznapi karaktereket. Ezek a honnan jöttünk/hová tartunk/mi a létezésünk célja és értelme típusú felvetések pont egy ilyen kaliberű filmesnek valók, és Zemeckis ezúttal is kiválóan szintetizál, hiszen jelen vannak a nagyívű gondolatok, az élvezetes dialógusok, de az izgalmasan tálalt akciódúsabb jelenetek is, melyek változatos hátterű vizuális effektusokat igényeltek. Már a felütés a világegyetem bemutatásával, porszemnyi mivoltunk érzékeltetésével is magával ragadó, és rögtön világossá teszi, hogy nem egy átlagmozival lesz dolgunk. Nem véletlenül vett részt a munkálatokban nyolc nagy VFX-cég is, olyan kaliberűek, mint az ILM, a Weta Digital, a Pixar, vagy a Sony Imageworks - alapemberként pedig a Forrest Gumpban is hathatósan közreműködő Ken Ralston nevét kell kiemeljem. Természetesen a galaktikus utazás féregjárata és az álomszerű tengerparti szekvencia komplex vizualitása hordozta a legnagyobb kihívást. A rendező egyébként a már bevált stábjával dolgozott ezúttal is, Don Burgess operatőrrel és Alan Silvestri zeneszerzővel. Az ideális - 2,5 óra - játékidejű, részletesen felvezetett, tudományosan is kellően megalapozott film legértékesebb komponense az érzelmi töltettel szervesen alátámasztott filozofikus mondanivalója az egyetemes igazság kereséséről, és ennek a meghatározó hangulati elemnek az elgondolkodásra késztető ereje, amely a fogékony nézőt hatékonyan a bűvkörébe vonja. (A rendező szerencsére nem erőlteti túl a romantikus vonalat, ami inkább egy erős intellektuális kapocs a két főszereplő között, eltérő világlátásuk ellenére). A tudományos és a vallási alapú érvek akár mellékszálként is értelmezhetőek (szerencsére nem szájbarágósan didaktikusak), hiszen a cselekmény lényegi eleme fajunk adta kereteken belül, kétségeink közepette is a konszenzuson alapuló igazság keresése, elfogadása, és annak felvetése, hogy az emberiség egy ilyen kritikus válaszútnál vajon képessé válna-e átlépni a saját árnyékát, és meghozni a szükséges egyéni, illetőleg össztársadalmi áldozatot. Érdekes vonulat a történetvezetésbe szőtt személyes dráma megléte, és furcsamód az emocionális dimenzióját tartom a legötletesebb szempontnak, melyet nagyon zseniálisan helyez a történet fókuszába a rendező. A végjáték kinyilatkoztatása egy picit erőltetettnek ható, de nem rontja le az összképet. A remekművet sajnos sem a kritka, sem a szélesebb közönségréteg nem szerette eléggé, így kifejezetten alulértékeltnek mondanám (Oscar-jelölésként is csak egy technikaira futotta). Zemeckis egy nehéz, időjárási viszontagságoktól terhelt, öt hónapos forgatást vezényelt le nagyon komoly stúdióháttérrel, de számos külső forgatási helyszínen is. A két legemblematikusabb természetesen a Very Large Array komplexum Új-Mexikóban (Socorro), és a Puerto Ricó-i Arecibo Observatory, amely tavaly sajnos összeomlott és megsemmisült. A stábot fogadta a NASA, jelesül a Kennedy Space Centerben tehettek látogatást Floridában, sőt néhány jelenetet ott helyben forgathattak le. Az ominózus tengerparthoz Hawksnest Bay Beach-et vették alapul (US Virgin Islands). Washington D.C. is szerepelt, mindjárt három érdekes helyszínnel: Tidal Reservoir, Willard Hotel és a US Treasury Building. Végezetül, Arroway-ék háza Virginia államban található, Herndonban. 

Kiemelt kép

További képek: 1+2