A Galaktikus Birodalom bukása – A JEDI VISSZATÉR (1983) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2022-01-02 | Szombati Zoli

Évkezdésként gondoltam jöjjön egy hamisítatlan kedvenc. Korábban A Birodalom visszavágról már megemlékeztem annak 40. jubileumán, és a Csillagok háborúja májusban érkező, 45. évfordulós ziccerét nyilván szintén nem fogom kihagyni, így tavasszal teljessé válik majd a klasszikus Star Wars trilógia méltatásom, ami kezdettől fontos célként lebegett előttem. A Jedi visszatér azért nagyon különleges számomra, mert a magyarországi mozikba kerüléséről (a '80-as évek közepe) már vannak emlékeim, és ha egy Star Wars film megérkezett, az bizony nagyon intenzív és különleges popkulturális megmozdulásnak számított ezekben a vasfüggöny mögötti időkben (és persze nosztalgikus időutazás is egyben). A trilógia befejező részét természetesen világszerte hatalmas várakozás előzte meg az addigra már igen széles rajongótábor részéről. Egyrészt teljesen biztos volt, hogy újabb három év elteltével a mozivarázslat elkészül majd, másrészt igen érdekfeszítő kérdéseket hagyott nyitva, vagy vetített előre a borús hangulatú, zseniális Empire. Mi történik a karbonittömbbe fagyasztott Hannal Jabba palotájában, sikerül-e a tatooine-i mentőakció? Luke befejezi a tanulást és kész Jedi lovagként tér vissza? A legfőbb kérdésnek is el kellett dőlnie: mi lesz a Birodalom és a Felkelés sorsa? Nagy reményeket lehetett fűzni hozzá, hogy az Uralkodó misztikus karaktere ezúttal a maga teljes valójában, hangsúlyosan megjelenik, és persze azt is sejteni lehetett, hogy Luke Skywalker és Darth Vader újra találkozni fog egymással, melynek kimenetele szerintem a legizgalmasabb kérdéseket vetette fel mind közül. George Lucas nyilván ezúttal sem bízott semmit a véletlenre, hiszen nem szivároghatott ki a premiert megelőzően semmilyen tartalmi vonatkozás. A Jedi forgatása különösen hírhedt volt a paranoiás méreteket öltő titkolózásokról, mely egyébként minden Star Wars film esetében különösen felfokozott szokott lenni. (Csak az óvintézkedések módja más volt az offline korszakban, újabban ezeket többnyire nagyon komoly retorziókat tartalmazó, egyéni szerződésekben szabályozzák). A forgatás "Blue Harvest" munkacímen zajlott, és azt terjesztették el, hogy egy horrorfilmen ügyködnek éppen. (Yumában azért történt egy kisebb "baleset", mert néhány fanatikus rajongó kiszúrta a Jabba bárkája körüli nagyszabású munkálatokat a sivatagban). Ráadásul Lucas a bemutató előtti időszakig a "Revenge of the Jedi" címmel promotálta a filmet. A fináléval kapcsolatos titkolózás odáig ment, hogy a script aktuális részeit az adott jelenetben szereplő színészek sem kapták meg, csak közvetlenül a forgatás előtt, így a szövegüket ott a helyszínen kellett megtanulniuk. A végleges szövegváltozatokról és történeti fordulatokról csupán négy embernek volt mindvégig tudomása! (Ők: George Lucas, Lawrence Kasdan, Richard Marquand és Howard Kazanjian). 

Érdemes is folytatnom a különféle személyi változásokkal, melyekből több lényeges akadt az Empire után. Bár Lucas újfent felajánlotta a rendezői széket az Episode V. kiválósága okán Irvin Kershnernek, ő azonban nem fogadta el. A visszautasítást utólag karrierje legnagyobb baklövésének nevezte, mely minden bizonnyal azért történhetetett, mivel nagyon kimerítette a szűk határidőkkel terhelt, gigantikus volumenű forgatás (korábban nem volt hozzászokva), és annyira azért nem alakult felhőtlenül a viszonya Lucas-szal sem, hiszen számos koncepcióbeli nézeteltérésük adódott, így új direktor után kellett nézni. David Cronenberg például a kiszemeltek közt szerepelt, de egyéb munkáira hivatkozva visszalépett. Eléggé közismert, hogy Lucas (aki nagyra tartotta Az elefántembert) megkereste David Lynch-t is, aki persze kapásból visszautasította, és inkább a Dűnét rendezte meg. Jóval később, már a netkorszakban vált sajtónyilvánossá, hogy igazából az volt a terv kezdettől, hogy a jóbarát, Steven Spielberg lesz a trilógia záródarabjának a rendezője, aki ugyan nagyon óhajtotta volna a megtisztelő feladatot, ám meglehetősen profán okból mégsem tehette. Ő tagja volt az amerikai rendezők céhének (Directors Guild of America), Lucas viszont tüntetőleg kilépett onnan A Birodalom visszavág sikerét követően, és ez okozott egy furcsa, de áthidalhatatlan bürokratikus akadályt. Spielberg Paul Verhoevenre hívta fel barátja figyelmét, de nem került a jelöltek körébe. Végül aztán a választás egy megbízható, de nem különösebben közismert filmesre, a wales-i illetőségű Richard Marquand-re esett. (Aki sajnos pár évvel később, hirtelen hunyt el agyvérzésben, egész fiatalon). Lucasra nagy hatást gyakorolt az 1981-ben - Ken Follett híres regénye nyomán - készített kémfilmje, a Tű a szénakazalban, Donald Sutherlanddel a főszerepben. Marquand ráadásul nagy Star Wars rajongó volt, így komolyan elkötelezhette magát, és George Lucasnak olyan rendező kellett, akivel gyorsan megtalálja a közös hangot, és általa keresztülviheti az akaratát. Ráadásul Marquand híres volt arról, hogy könnyen szót ért a színészekkel is, illetve képes tartani a forgatás előirányzott kereteit. Ő hozta magával a stábba a veterán angol operatőrt, Alan Hume-t, aki ezt megelőzően három James Bond filmet is fényképezett. Komoly változatásként értékelhető, hogy az első két film meghatározó producere, Gary Kurtz lecserélésre került a korábbi konfrontációk miatt. Az elveszett frigyláda fosztogatói pozitív tapasztalatai alapján Howard Kazanjian kapott újfent bizalmat, aki korábbi munkáiban nagyon hatékonyan, tervszerűen tudta kézben tartani a forgatást, így Lucasnak pont rá volt szüksége, hogy ne lépjék túl a költségvetést, amellyel az Empire kapcsán még komoly problémák adódtak. Némi rábeszélést követően a forgatókönyvírói poszton Lawrence Kasdan maradt, de a script végső formába csak a forgatás megkezdése utáni hetekben került, mivel két-három főkérdés még nyitva maradt.

A Jedi visszatér tipikusan az a film, amit az előző részek már olyan jó felépítettek, hogy elrontani viszonylag nagy mutatvány lett volna (ezért is voltak eleve magasak a várakozások), így alapvetően arra lehetett számítani, hogy inkább történetközpontú lesz a záróepizód, és valóban: zömmel az addig megismert főszereplőink tértek vissza az Empire után, azaz Mark Hamill (Luke), Harrison Ford (Han), Carrie Fisher (Leia), David Prowse (Vader, ismételten James Earl Jones hangján), Billy Dee Williams (Lando), Peter Mayhew (Chewbacca), Anthony Daniels (Threepio) és Kenny Baker (Artoo). Az viszont, hogy milyen irányt vesz a sorsuk, mi lesz a végzetük, a legizgalmasabb kérdéseknek számítottak (Luke esetében legfőképpen), így az egyes karakterek interakcióinak ábrázolása és jó kidolgozása legalább ilyen fontos alkotói feladatnak minősült. Lucas csak a forgatás közben véglegesítette, hogy Luke és Leia egymás ikertestvérei, mivel ekkor döntötte el, hogy az eredeti kilenc résszel szemben megelégszik hattal, vagyis csak az előzménytrilógiát forgatja le majd egyszer a jövőben, és el akarta varrni a kérdéses szálakat. Az Uralkodó ugyan holografikusan már megjelent az előző részben - női(!) színésszel, Clive Revill hangján a moziverziót illetően -, de ezúttal már nagyon fontos központi figurává lép elő, a rajongók nagy megelégedésére. Ráadásul a karakter által szükségessé váló komplex díszletelemek A Jedi visszatér legjobbjai. A színpadi tapasztalatokkal rendelkező, a hanglejtését speciálisan erre a szerepre trenírozó skót Ian McDiarmid kiválóan hozta a velejéig romlott, cinikus Uralkodót, és persze a maszkmesterek is remek munkát végeztek. Vader és az Uralkodó viszonyulásának és a változások dinamikájának bemutatása zseniálisan sikerült, tökéletes összhangban a történetvezetéssel. David Prowse-t a film második felében zömmel a kardvívó olimpikon, Bob Anderson stunt dublőr helyettesítette ezúttal is, majd abban a bizonyos kulcsjelenetben pedig Sebastian Shaw, akinek szó szerint fogalma sem volt az utolsó pillanatokig, hogy melyik jelenetben és kit kell majd eljátszania, a fentebb említett titkolózás miatt. Obi-Wan hologram formájában most fontos pontján kapcsolódik be a történetnek: Sir Alec Guinness ismételten egy forgatási napot áldozott a filmre. Yodát a forgatókönyv eredeti változata nem említi, de Lucas végül úgy döntött, hogy Vader és Luke vérségi kötelékének egyértelmű megerősítése, hitelesítése szempontjából visszahozza a történetbe a Jedi mestert, aki egy felemelő jelenetben búcsúzott el. Lényegi szerepet kapott Jabba a nyitányban, aki már a Csillagok háborújában is megjelent (volna), de a jelenete vágóasztalon végezte, és mint az közismert, egy színész játszotta. A mozinézők tehát A Jedi visszatérben láthatták meg először a hutt gazfickót, "aki" egy jól megtermett, közel egytonnás báb volt immár, Stuart Freeborn és Phil Tippett tervezőmunkájának eredményeként. A hüllőszerű Jabbát összesen öt profi bábművész mozgatta, így egészen élethűre sikeredett. "Udvartartása" számos érdekes és vicces - zömmel nem humán - karakterrel gazdagította a Star Wars univerzumot (például Bib Fortuna, Rancor, Buja Féreg), de hasonló elmondható a Felkelők oldaláról is (Ackbar admirális, Nien Nunb). Érdekesség, hogy az endori csatában maga a rendező is felbukkant egy poénos cameojelenet erejéig. Amint az várható volt, a gyermekded ewokok fogadtatása volt a leginkább megosztó a közönség és a kritikusok részéről, de Lucas makacsul ragaszkodott hozzájuk (pedig az eredeti forgatókönyvváltozat még vukikat említ).

A rend kedvéért álljon itt ezúttal is a prológ szövege: "Luke Skywalker hazatért a Tatooine bolygóra, hogy megpróbálja kimenteni barátját, Han Solót Jabba, a galád gengszter karmai közül. Luke még nem tudja, hogy a Galaktikus Birodalom új katonai űrállomás építésébe kezdett, ami még a rettegett Halálcsillagnál is hatalmasabb lesz. Ha elkészül, legyőzhetetlen fegyver lesz a Galaxis felszabadításáért küzdő lázadók maroknyi csapata ellen..." A saga minden epizódja kapcsán alapvető igényű az új világok, az érdekes színterek bemutatása, amely ezúttal valamivel kevésbé volt változatos. Eleve két bolygó is van, ahová visszatér a sztori (Tatooine, Dagobah), az addig még nem látott helyszínt az Endor hold képviseli, amely az Új Halálcsillag pajzsgenerátorát rejti és az ewokok otthonát jelenti. Mivel a forgatási helyszín kiválóan volt megválasztva, így számos alkalommal impozáns erdős környezetet találunk. A történetvezetés üresjáratoktól mentes (tudom, az ewokok..., ám hadd legyek nagyvonalú), de a film utolsó harmada egységesen kiemelkedik a dinamizmusát, a drámai fordulatok súlyát tekintve, ami persze egy kalandos űrmese-trilógia záróepizódjának fináléjától el is várható. Az említett szakasz izgalmi faktora, dinamikája számomra lenyűgöző, melynek egységét a három fő helyszín (az Új Halálcsillag trónterme, az űrcsata és az Endor felszíne) közötti tökéletes váltások uralják, egészen a katartikus csúcspontokig történő felívelésig, melyekből tehát több is akad. Lényeges szempont, hogy mindegyik küzdelem tétje rendkívüli jelentőségű hőseinkre nézve, Marquand pedig magas szórakoztatási nívón képes ezt átéreztetni a nézővel. Grandiózus díszletekben ezúttal sem volt hiány, a három legjobb szerintem az Uralkodó trónterme, az Új Halálcsillag hangárja és Jabba palotájának trónterme (ebben a sorrendben). A díszlettervező Norman Reynolds maradt, s ha már itt tartunk, szerencsére a páratlan fantáziájú Ralph McQuarrie concept designert is megtartotta a produkció, akinek azonban a végére már elege lett, elsősorban azért, mert annyira utálta az ewokokat. :) Az ILM (főképp Dennis Muren és Richard Edlund) felelt a színvonalas trükkökért, a közel ezer megalkotott vizuális effekttel. Poén, hogy assistant cameraman státuszban a későbbi kiváló rendező, David Fincher is erősítette a stábot. A technikai innovációk közül három érdemel külön kiemelést. A Jedi visszatér kapcsán jelent meg először tisztán digitális trükk komplexebb formában a Star Warsban (az Endor és az Új Halálcsillag egymáshoz való viszonyának bemutatása). Említésre méltó tény, hogy a CGI korszakát egy kicsit korábbi, 1982-es filmtől számítják (Tron, avagy a számítógép lázadása). Az Endor holdon lezajló speeder bike üldözéses jelenetsor a steadicam által rögzített háttérvetítést hozta össze élőszereplős, (többnyire) blue screen stúdiófelvételekkel és miniature effect trükkökkel (melyek az irányváltoztatásos jelenetrészekhez kellettek), azaz háromféle eljárást kombináltak. A nagy sebesség érzékeltetéséhez ideális volt a sűrű aljnövényzettel rendelkező mamutfenyves, a hosszas steadicam felvételt maga a feltaláló, Garrett Brown "lépdelte ki". Az alkalmazott 1 fps képkockasebességet 24 fps értékkel visszajátszva vált élethűen érzékelhetővé a száguldás. A Halálcsillag elleni űrcsata jeleneteiben pedig az optikai montázstechnikát fejlesztették tökélyre, melynek ebben a korszakban még komoly szerep jutott, de a CGI későbbi előretörésével elhalványult a létjogosultsága. Az egyik snittben például háromszáznál is több - zömmel mozgó - kombinatív montázselem található a vásznon, ami pazar dinamizmust kölcsönzött az ominózus jelenetnek. A perspektivikusabb háttereket adó matte painting elég kritikátlan mennyiségben került alkalmazásra, ami a nyilvánvaló spórolásra törekvés miatt (olcsóbb, mint a makett vagy az épített díszlet) némileg visszatetsző ezen a szinten.

A forgatást 1982 januárjában - a másik két klasszikus epizódtól eltérően - nem a külső helyszíneken, hanem szokás szerint az angliai Elstree Studiosban kezdték, ahol kilenc soundstage állt folyamatos használatban két és fél hónapig. (Érdekesség, hogy Jabba tróntermének felvételeivel indítottak). Jelentős tény, hogy a filmtörténetben az addigi legnagyobb méretű épített díszlet az Új Halálcsillag hangárja volt, melynek a nyitánykor, és az Uralkodó megérkezésekor jutott látványos szerep. A kisebb háttérvetítéseket, blue screen felvételeket odahaza, a kaliforniai San Rafaelben is meg tudták oldani az ILM akkori főhadiszállásán. Muszáj említenem, hogy nem mindegyik blue screen sikerült megfelelően, különösen az egyik sivatagi jelenetnél "lógott ki a lóláb". Az összes exterior shot az Egyesült Államokban készült, ebből következően ezúttal a Tatooine megjelenítésében Tunézia egyáltalán nem játszott szerepet! A Csillagok háborúja egyik legendás forgatási helyszíne, a kaliforniai Death Valley a nyitány kapcsán röviden visszatért, kedvenc droidjaink ugyanis a Twenty-Mule Team Canyonban menetelnek Jabba palotája felé. Fáradtságos és igen hosszadalmas munkát követelt Jabba bárkájának és a Carkoon veremnek a megépítése, utóbbit ráadásul a Sarlacc jeleneteihez nem volt egyszerű stabilan beépíteni a laza homoktalajba. Az extrém hőséggel tarkított forgatási szakasz Arizona déli részén, a Yuma melletti Buttercup Valley-ben zajlott, egészen közel a mexikói határhoz. Az Endor erdőbolygó megjelenítésében már ismételten Kalifornia jeleskedett, méghozzá az állam északi részén található Redwood National and State Park, Crescent City közelében. Csak néhány konkrét helyszín fedezhető fel (például a Cheatham Grove, az Avenue of the Giants), mivel a csatajelenetek miatt a bunker díszlete nem lehetett közvetlenül a nemzeti park területén, hiszen a filmezés kárt tett volna a környezetben. Így ezt a forgatási fázist egy közeli, telepített mamutfenyőket tartalmazó, magáncéges erdőrészletben oldották meg (a terület sajnos napjainkban is lezárt). A Smith River mentén lévő Miller-Rellim Lumber Company adta az ominózus helyszínt. Nos, A Jedi visszatér mindent egybevetve tehát megfelelt a várakozásoknak, és méltó módon, katartikusan zárta le a klasszikus Star Wars kánont, így apróbb hibái felett könnyen szemet hunyhatunk. Egyértelműen kijelenthető, hogy Richard Marquand rendezése megkerülhetetlen és felejthetetlen popkulturális ikonként vonult be a filmes emlékezetbe.

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3+4