A „B” kategória bűvöletében – NECRONOMICON (1993) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2016-11-07 |

H.P. Lovecraft neve bizonyára sokak számára ismerősen cseng. A néhai író, aki életében sokkal kevésbé volt népszerű, mint halálában, napjainkra a popkultúra és a XX. század megkerülhetetlen, emblematikus alakjává vált. Lovecraft 1917-től, egészen az 1937-ig bekövetkezett haláláig aktívan írt, és publikált különféle ponyvákat. Habár stílusát első soron horrornak titulálják, az író nem volt rest sci-fi novellákat, vagy egyszerűbb, fantáziaszerű elbeszéléseket sem papírra vetni. Lovecraft sajátos, gyakorta egyesen hátborzongató világának volt egy rendszeresen visszatérő kelléke. Ez volt, a Necronomicon.

 

 

 

 

De mi is az a Necronomicon?

A Necronomicon, vagy magyarul, a Halott Nevek Könyve, egy okkult varázskönyv, amely az avatatlanok kezében rendkívül (ön)veszélyes lehet. A Lovecraft rajongók körében sokan, mind a mai napig hisznek benne, sőt vannak, akik egyenesen óva intik tőle a túlbuzgó fiatalokat! Az igazság azonban ennél sokkal kevésbé varázslatos, ugyanis a Necronomicon nem létezik. A könyv csak az író agyszüleménye, ahogy például a Pnakotikus kéziratok, Dzyan könyve vagy éppen a R’lyeh-i szöveg. Eme nem létező könyv alapjait még életében lefektette az író, de meg sohasem írta. Az első hivatalos, könyvesboltban kapható Necronomicon 1973-ban jelent meg, korlátozott példányszámban. A megjelenés annak volt köszönhető, hogy a fiatal generáció ekkortájt fedezte fel magának Lovecraftot, és a könyvesboltokban, könyvtárakban többen is kutatni kezdtek a könyv után. A kiadó pedig kapva kapott a lehetőségen, és hamarosan ki is elégítette a Lovecraft rajongók vágyát. Eme fiktív könyv azóta már rengeteg médiumba szerepelt valamilyen formában, elég csak az Evil Dead (Gonosz Halott) szériára gondolni.

Az író, és a Necronomicon népszerűsége azóta is töretlen. Számtalan mozi és tévéfilm keltette életre a szerző történeteit, és az 1993-ban bemutatott Necronomicon – A halottak könyve is ezzel próbálkozott.

Szinopszis: A film egy kerettörténetbe foglal három kisebb történetet, pontosabban három átdolgozott Lovecraft novellát, név szerint: Patkányok a falban, Hideg levegő, és a Suttogás a sötétben című elbeszélést.

Az elsőben Edward De La Poer örököl egy sziklaszirten álló kastélyt. Az épület már évtizedek óta lakatlan, pontosan azóta, amióta az benne élő jómódú család elhalálozott. Az ingatlanügynök azt tanácsolja a férfinak, hogy gyorsan adjon túl a romos kastélyon, de a nagybátyja búcsúlevele másra sarkallja az örököst.

A másodikban, egy újságíró kopogtat be egy átlagosnak tűnő házba, és az elmúlt években eltűnt emberekről faggatózik.

Az utolsó felvonásban, pedig egy balesetet szenvedett járőrt láthatunk, aki egy sötét raktárépületben ered a sebesült társa segítségére.

Mindhárom történet érdekes, és mindegyik teljesen már hangvételű. Az első, leginkább egy családi tragédiára épít, amelyben a túlzott vakmerőség, és az Istent játszani akarás egy nagyon csúf kombinációját tárja elénk. Eme felvonás legnagyobb erőssége, a hangulat. A második történet egy valamivel földhözragadtabb rejtélyt takar, viszont itt a hangulat az, amit nem igazán sikerült elkapnia a készítőknek. Cserébe a történet befejezése kárpótolja a nézőt. Talán a harmadik sikerült a legjobban, és jómagam ezt is tartom a legvérfagyasztóbbnak. A hangulat az első perctől, az utolsó képkockáig pattanásig feszült, a váratlan fordulatok is teljesen jól működnek, az egyedüli (mármint a színészi játékon kívül), ami miatt mégsem tökéletes, az a látvány. A viszonylag kis költségvetés itt látszódik leginkább, különösen a speciális effekteknél, de ettől még nem mondanám, hogy röhejesen gagyi. Tény és való, hogy a film vizuális trükkjei rosszul öregszenek, de ettől csak még retróbb az egész.

 

A film keret sztorijára még nem tértem ki, de természetesen ezt sem felejtettem el. Ezekben a jelentekben magát Lovecraftot, az írót helyezik középpontba. Egy rejtélyes könyvtárban kutakodik, egy titkos könyv iránt, amihez értelemszerűen nincs jogosultsága. Az író meg is kaparintja a Necronomicont, és az ebben lévő írásokat mutatják be úgy, mintha a könyv részét képeznék. Ez egy elég érdekes húzás, és nem is mondanám túlságosan jónak, hiszen a Necronomicon nem egy Lovecraft novelláskötet. Ettől függetlenül viszont valamelyest mégis működik a dolog, köszönhető ez a könyvtári kerettörténet lezárásának.

Fun fact: A film költségvetése, megközelítőleg 4 millió dollár volt!

A három, illetve a kerettörténettel együtt négy epizódot, három különböző ember rendezte. Ahogy már írtam, ez erőteljesen meg is látszik a végeredményen. A rendezést, a második történetben találtam a leggyengébbnek, a másik kettő pedig hozza, amit az ehhez hasonló B filmek hozni szoktak. És igen, B filmek. A színészi játék is egyenesen arányos ezzel. Akadnak jobb és rosszabb alakítások, és sajnálatos módon a harmadik részben lévő rendőrnő az egyik leggyengébb, holott, ha csak egy hajszállal is, de ez a legjobb történet a filmben. Amennyiben sikerült volna egy épkézláb színésznőt castingolni, és egy kicsit visszavettek volna az speckó effektekből, magasan ez lehetett volna a legjobb, így viszont épp csak elviszi a pálmát, ráadásul ez egy erősen szubjektív megítélés, hiszen mindenkinek más az ízlése, a történetek megvalósítása közti minőségkülönbség pedig nem eget rengető.

 

Pro:

- Egy horror, amiben nem agyatlan tiniket kell bámulni

- Kellően véres, de nem megy át slasher-be

- Jól működő csavarok

Kontra:

- A kivitelezés erőteljesen B kategóriás

- A színészi játék elég határeset

- Maga a Necronomicon keveset szerepel a történetekben

 

Összességében a Necronomicon – A holtak könyve, egy ízes B horror! Nem tökéletes, nem forradalmi, és messziről sem kultikus. Ellenben egész hangulatos, még akkor is, ha nem is sikerült azt az igazi Lovecraft esszenciát teljes mértékben átültetni a vászonra. Ezt a filmet azoknak lehet ajánlani, akik nem a huszadik tini horrort akarják látni, hanem valami klasszikusabbat, és persze a Lovecraft rajongóknak. Hogy a modern környezetbe való átültetést leszámítva mennyiben tér el az eredeti elbeszélésektől az sajnos nem tudom megválaszolni, ugyanis jelen sorok írója még csak most kezd jobban belemélyedni az író munkásságába, ám igen valószínűnek tartom, hogy a forgatókönyvírók alaposan átdolgozták Lovecraft műveit. Mindent egybevéve, a műfaj kedvelőinek azt a másfél órát megéri egyszer rászánnia.