Párbaj életre-halálra – SZEMTŐL SZEMBEN (1995) kritika
Ha van film, melyről oda-vissza mindent leírtak már az évek folyamán, az biztosan ez. Műfajának egyik legnagyobb hatású alkotásaként tartják számon, neves rendezőket inspirált, többek között Christopher Nolant is. Nem lehet elégszer felidézni, egyfelől kiválósága és időtállósága okán, másrészt pedig adódik egy különleges alkalom is ezúttal: a nemzetközi piacon hivatalosan holnapután jelenik meg a film rég várt 4K felbontású verziója. Az eddigi HD transzferek képi minőségben nem igazán kényeztették el a rajongókat, hátha ezúttal végre méltóbb színvonalon jön ki. Érdekes egybeesés, hogy a minap is pont egy olyan filmmel foglalkoztam a '90-es évekből (Szigorúan bizalmas), amely Los Angeles mozgóképes látleletét nyújtja át. (Sok hasonló mozi akad még, ilyen többek között az Alkony sugárút, a Kínai negyed, a Boogie Nights, a Mulholland Drive, a La La Land). Ezúttal mások a szempontok és ezzel együtt a korszak is, de hasonlóan nagyívű keretek között mozog mindvégig a rendezői koncepció, nagyon erősek a karakterek, elsőrangúak a színészek, a történetmesélés finom szövésű, de izgalmakban is bővelkedő módja valósággal a székhez szögezi a nézőt, és nem mellékesen tele van változatos utcai forgatási helyszínekkel. Michael Mann az egyik legintelligensebb és legstílusosabb drámai rendező, már ha úgy rendesen elkapja a fonalat (ami nem mindig sikerült, de ez az évtized nagyon az övé volt). Személy szerint A bennfentest tartom a legnagyobb teljesítményének, ami egy tökéletes mestermű, de ugyanebben a kategóriában mozog a Szemtől szemben is, amely a filmszerető közönség által már régóta óhajtott ihletett pillanatot is elhozott, azaz Robert De Niro és Al Pacino közös szereplését, összesen két jelenet erejéig. (A keresztapa II.-ben az eltérő idősíkok miatt nem jelenhettek meg együtt a vásznon). A kompozíciókban gondolkozó, erősen autonóm rendezőt sokrétű szakmai kompetencia, egészen aprólékos és alapos felkészülési mód, remek szintetizáló képesség, szuggesztív vizualitás jellemzi, tehetsége mellé pedig beletesz apait-anyait, ha a téma igazán megragadja a képzeletét. Sokkal inkább szeret a realitás, mintsem a fikció talaján állni: ennek a történetnek is akadnak megtörtént eseményeken alapuló elemei. Ekkoriban épp egy James Dean biopic elkészítésén törte a fejét, erről tett le a film megvalósításának a kedvéért...

Mann az alapötletet egy chicagói rendőr barátjától vette, akivel már a debütáló rendezése, Az erőszak utcái kapcsán is együttműködött. Chuck Adamsonnak hívták az illetőt, Neil McCauley pedig valós személy volt. Az Alcatrazt is megjárt, több évtizedes börtönmúlttal rendelkező, módszeresen tervező professzionális rablót végül tűzpárbajban lőtték le. A platinaraktár kirablásának is megvolt az alapja: McCauley bandája a valóságban egy gyémántfúrókat gyártó cég raktárába tört be, mialatt kiszúrták a rájuk leselkedő rendőrséget. Ráadásul 1963-ban a legemlékezetesebb jelenetet ihlető esemény is megtörtént Chicago egyik akkori éttermében (Old Belden Deli), mikoris hirtelen összefutottak az utcán, és a meglepetést követően erőszakmentes körülmények között, ezegyszer szemtől szemben beszélgettek. Mann már 1979-ben, a legelső filmje előtti időszakban megírta a vázlatot abban a reményben, hogy majd talál a megvalósításra egy rendezőt. Walter Hillnek ajánlotta fel, azonban ő elutasította. A lerövidített forgatókönyvből végül egy sorozat pilotepizódja lett volna, de ezt a csatorna elvetette (gyengének találták a Vincent Hannát játszó Scott Plank alakítását), így 1989-ben felejthető tévéfilmként jelent meg L.A. Takedown címmel, Michael Mann rendezésében. Ennélfogva a Szemtől szemben tulajdonképpen egy sikertelen tévéfilm sokkal alaposabban és nagyívűbben kidolgozott remake-jének tekinthető. Szerencsés momentumnak vehető, hogy Robert De Niro és Mann kölcsönösen nagyra tartották egymást, ezidőtájt szerettek volna együtt dolgozni, a rendező pedig 1994-ben eldöntötte, hogy alaposan gatyába rázza ennek kedvéért a forgatókönyvet, kidolgozza a megnövelt számú karakterek háttereit és a történet mellékszálait egyaránt, erős drámává fejlesztve a konfrontáción alapuló művet. De Niro amint elolvasta a scriptet, azonnal igent mondott a felkérésre, hogy eljátssza McCauley szerepét. Ekkor keresték meg Al Pacinót (Vincent Hanna nyomozó), akinek szintén elnyerte a tetszését a monstre kereteket ígérő megvalósítás, a többi pedig már filmtörténelem. A színészgárdához számos további nagy név csatlakozott. A McCauley-banda részéről Jon Voight (Nate), Val Kilmer (Chris - a szerepre Keanu Reeves és Johnny Depp is komolyan felvetődött), Tom Sizemore (Cheritto), Kevin Gage (Waingro) és az egykor a Folsom börtön "vendégszeretetét élvező" Danny Trejo (Trejo). A rendőri egység tagjaként többek között Mykelti Williamson (Drucker), Ted Levine (Bosko) és Wesley Studi (Casals) érkezett a produkcióhoz. Annak ellenére, hogy a történet erősen maszkulin jellegű, három kiemelt női szereplőnk is van, akiknek jóvoltából bizonyos férfikarakterek árnyaltabban jelenhettek meg. Őket Amy Brenneman (Eady), Ashley Judd (Charlene) és Diane Venora (Justine Hanna) játszotta el. Érdekes adalék, hogy ugyan nem jelentős szerepben, de a fiatal Natalie Portman a Léon, a profi előző évi hatalmas sikere után másodszor ebben a filmben jelent meg a mozivásznon.

Az eredeti cím természetesen nem a hőségre utal, hanem a szlengben a rendőrséggel való összetűzést jelenti, de értelmezhető úgy is, hogy ég a (bűnözők) lába alatt a talaj. A film stílusában messze túlmutat egy szimpla krimin vagy akciófilmen, hiszen átjár a műfaji keretek között. Nyilvánvalóan heist movie vonása is van, a neo-noir minősítés is bőven ráhúzható, de leginkább epikus keretek közé helyezett kettős karakterdrámaként jellemezhető. Mindvégig érezhető, hogy Michael Mann a lehető legmagasabb fokú hitelességre törekszik. Nála a profizmus mindig elsődleges szempont, amely már a felkészülési időszakot is jellemzi. Nehézfiúkat keresett fel a Folsom börtönben, hogy megismerje a világukat, gondolkodásmódjukat, sőt a főszereplőket is elvitte, hogy hivatásos bűnözőket interjúvoljanak. Danny Trejót és Ed Bunkert (aki felbukkant a Kutyaszorítóban egyik kisebb szerepében is) tanácsadói minőségben alkalmazta, mivel mindketten ültek már korábbi bűncselekményekért. De hasonlóképp törekedett a rendőrséggel való folyamatos kapcsolattartásra is. A rablási jelenetben részt vevő színészeknek profi fegyveres kiképzésen kellett részt venniük három hónapig. Az utcai összetűzést aprólékosan megtervezték, a lövedékek becsapódásait hitelesen imitálták, a hangrögzítést pedig kihelyezett mikrofonokkal oldották meg, nem pedig utómunkával adták a jelenetekhez. Ennek ismeretében nem csoda, hogy a filmtörténet minden bizonnyal legrealisztikusabb modern fegyveres összecsapását láthattuk. A Szemtől szemben legkatartikusabb jelenete persze az étteremben zajlik, amely nem lehetett volna ekkora csúcspont, amennyiben a rendező addigra nem építette volna fel perfekt módon McCauley és Hanna karizmatikus karakterét, bemutatva a két ex-tengerészgyalogos habitusát, gondolkodásmódját, az íratlan szabályokhoz történő viszonyulásukat, a különféle helyzetekre adott reakcióikat, emberi kapcsolataikat, magánéletük működésképtelenségét és kudarcait. Ahogyan a lobbanékony, ösztönvezérelt Hannának megvannak a negatív vonásai, úgy a fegyelmezett McCauley-nak is a tiszteletreméltóak, tehát szó nincsen sematikus tipizálásról. (A profi bűnözővel való nézői azonosulást jelentős mértékben segíti, hogy a film igazi gonosztevője Waingro, amit egy nagyon jó rendezői húzásnak érzek). Bár a törvény teljesen ellentétes oldalán állnak, két dologban azonban mégis tökéletes összhangot mutatnak: a kudarc nem szerepel a szótárukban és kölcsönösen respektálják egymást. De Niro javaslatára az ominózus jelenetet egyszer sem próbálták el, így némi tér nyílhatott az improvizatív elemekre is. Csodálatos és megismételhetetlen élménynek bizonyult a múlt századvég két legikonikusabb amerikai színészlegendáját még a karrierjük tetőpontján így együtt látni, amely nagyban hozzájárul a film kultstátuszához. Mann különösen kedveli az állhatatos, elhivatottsággal élő, töretlen elszántsággal rendelkező figurákat a filmjeiben, olyanokat, akik súlyos döntések mentén, pengeélen táncolva élik mindennapjaikat, szilárd elveiknek végsőkig engedelmeskedve. A csaknem háromórás sztori viszonylagos egyszerűsége és komótos kibontása ellenére mégis komplexnek érezhető, a teremtett atmoszféra annyira hangulatos és sodró, hogy unalmas pillanatok fel sem merülhetnek. Az alkalmazott ábrázolásmód mindeközben naturális, hivalkodástól és romantizációtól mentes. A rendező ezúttal is Dante Spinotti operatőrrel forgatott, aki vibráló energiát tud adni a képeinek. A poénosan nagyvárosi neon-noirnak nevezhető képi világ (főleg az éjszakaiak) zseniális, amely később a Collateralra is felettébb jellemző volt. Los Angeles kevés filmben volt annyira egyedi és a maga nemében lenyűgöző, mint az előbb említettekben.

A rendező híres az igényes helyszínválasztásairól, az átfogó nagyvárosi képsorok egyértelművé teszik, hogy kifejezetten sok helyszínnel dolgozott ezúttal is, melyek száma ötven feletti volt a száz napot is meghaladó forgatás során. Jellemző Mann profizmusára, hogy egyszer sem használt a filmben stúdiókörnyezetet (még az interior szcénáknál sem), ami felettébb imponáló. A lokációk nem elhanyagolható része ma is hasonlónak mondható állapotban van (a legfontosabb viszont sajnos megszűnt), sőt akadnak, amelyek teljességgel megegyeznek. Abban semmi meglepő nincsen, hogy Greater L.A. térségéről van szó, a közvetlen belvárost is több alkalommal érintve. Kronológiai sorrendben villantanék fel az érdekesebbek közül. A film nyitánya a földfelszíni metróállomással a Redondo Beach Station, melyet Mann a Collateralban is felhasznált, csakhogy ott a zárójelenetben tűnt fel. A pénzszállító kirablása emlékezetes módon két forgalmas út kereszteződése alatt történt. A pontos helyszín a Los Angeles Convention Center szomszédságában található a Venice Blvd.-n, a két autópálya pedig az I-110 és az I-10. Neil és Waingro összetűzésének helyszíne a Downey-ban található Johnie's Broiler volt (és annak parkolója). A hamburgerezőt gyakorta használták forgatási célokra. Az ezredfordulón sajnos beszüntette a működését és majdnem illegális bontás áldozata lett az épület, miközben komoly sérüléseket szenvedett, gyakorlatilag újjá kellett építeni. Santa Monica jelentős szerepet játszott a film kapcsán, például az Ocean Avenue több helyszínnel is, de a Broadway Deli (3rd Street Promenade) a leginkább kiemelendő, ám az étkezde sajnos szintén a múlté: itt találkozott először Neil és Eady egymással. A meghiúsult platinarablás épülete a Factory Place-en található a belvárosban. A Szemtől szemben egyértelműen legkirályabb helyszíne sajnos veszteséglistára került, ugyanis a Wilshire Blvd.-n található, Beverly Hills-i Kate Mantilini Restaurant 2014-ben bezárt. Legtöbben természetesen a film miatt legendássá vált "table 71"-hez kívántak helyet foglalni. Elég drága, de nívós étterem volt, sok illusztris vendéggel, elképzelni nem tudom miért zárhatott be. Mann két kamerát helyezett el a forgatáskor, így a külön beállítások miatt egyik snittben sem látható a két sztárszínész arca egyszerre. Az étterem dolgozói szerepeltek egyébként statisztaként az emlékezetes jelenetben. Az utcai tűzpárbaj fő helyszíne a belvárosi S. Flower Street/S. Figueroa Street és közvetlen környéke volt, nem meglepő módon csak hétvégi forgatási engedélyeket kapott a stáb. A bankfiókot a S. Grand Avenue-n található City National Bank épülete biztosította, de a kijárati ajtó már a West 5th Streeten volt, másutt. Trejo karakterének jellegzetes oszlopos lábazatú háza a Dodds Circle nevű utcácskában van ma is, a belvárostól keletre, melyre nagyszerű panorámával látni rá. Charlene a venice-i Navy Street tengerparti végében lévő apartmanház erkélyéről segített Chrisnek kereket oldani. A zárójelenet szállodája az LAX melletti Hilton volt, majd a repülőtér egyik futópályájának bevezető fénysora következett a végkifejlet helyszíneként, melyhez már akkoriban is nagyon nehéz volt megszerezni a forgatási engedélyt, 9/11 után pedig a rendező szerint teljesen lehetetlen lett volna.
Kiemelt kép
Képek: 1+2+3
Főszereplő(k): Al Pacino, Robert De Niro, Val Kilmer, Jon Voight, Natalie Portman, Diane Venora, Tom Sizemore, Ted Levine, William Fichtner Műfaj(ok): dráma, krimi, akció Címkék:
Értékelés: