Elveszve a lélek útvesztőjében – TWIN PEAKS: TŰZ, JÖJJ VELEM! (1992) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2022-08-30 | Juhász Péter

David Lynch és Mark Frost 1990-ben szabadította rá a világra Twin Peaks kisváros finoman szólva nyugtalanító történetét, melynek alapját Laura Palmer, a helyi diákélet szöszi üdvöskéjének titokzatos halála képezte. Dale Cooper különleges ügynök miatta, és egy a múltjában gyökerező esettől űzetve érkezik meg a Douglas fenyők és finom piték, valamint az éjfekete kávék idilli birodalmába, aminek mélyén sokkal súlyosabb dolgok lapulnak, mint a sorozatot beindító gyilkosság. Lynch és alkotótársa fenekestül forgatta fel a televíziós sorozatok világát, amint a nézőket hamar beszippantó széria idővel 180 fokos fordulatot vett, és örökre magával ragadta mindazokat, akik képesek voltak érdemben követni az egyre furcsább eseményeket. Lynch, mint legtöbb munkájával, az emberi lelket térképezte fel, az érzelmek labirintusába invitált, és a legkegyetlenebb módszerekkel szögezte a székhez a nagyérdeműt. Elhitette, hogy egy újabb "közönség kedvenc" műsorral jelentkezik a tv képernyőkön keresztül, és legfeljebb csak azok sejthették mi lesz még itt, akik már ismerték a rendező látásmódját. A képzőművészből avanzsált filmes rémálom köpenybe borította a nézőket, megfagyott ereikben a vér, ahogy az ártatlannak tűnő szépség rettenetes halála kapcsán egyre több és több titokra derült fény. A finom pite és ellenálhatatlan kávé városkája csakhamar zsigeri rettegés epicentruma lett, ahol senki és semmi sem az, aminek látszik.

A széria lezárása megosztóra sikeredett, mert a stúdiónak nem tetszett az egyre nagyobb iramban csökkenő nézettség, így Lynchék bedobták sajátos atombombájukat, és a mozgókép történetének egyik legsokkolóbb fináléját varázsolták a második évad végére. Természetesen Twin Peaks városában ennél sokkal több lakozott, így 1992-ben az éteri főcímdallal megáldott széria előzményfilmet kapott, amiben a neves direktor még mélyebbre ásott a pokolban. A Tűz, jöjj velem! még a sorozatot is simán lealázta groteszk, idegborzoló és nyersen erőszakos látomásával. Ha a tv képernyőkön keresztül felénk áradó rémálom pillanatai nem lettek volna elegendőek, a mozifilm egészen biztosan padlóra vágta a nagyérdeműt. Laura Palmer utolsó napjainak kendőzetlen története ugyanis azt a szörnyűséges borzalmakat némiképp enyhítő esszenciát is nélkülözte, aminek hála a Twin Peaks milliók kedvence lett az első felvonás alatt. Akiknek a finálé már megfeküdte a gyomrát, jobb ha elkerülik a játékfilmet, csakhogy ezt a bemutató idején még nem tudhatta senki.

Lynch 5 órányi anyagot vett fel a filmhez, melynek java így is vágóasztalon végezte, de arra a maradék is elég volt, hogy Cannes-ban kifütyüljék a legendás rendezőt, és legújabb alkotását. Pedig, a Tűz, jöjj velem! egyáltalán nem rossz, sőt! A probléma mindösszesen annyi, hogy el kell engedni teljesen a sorozat felépítette hangulatot, ami nyilván nem könnyű feladat. A film ugyanis a pokol legmélyére taszítja szereplőit, és magát a nézőt is. Ezúttal elmaradt a fanyar humor, az illatos kávé és az ínycsiklandó pite. Helyette jött zsigeri rettegés, fülledt erotika és durva kegyetlenség, melyhez foghatóval csak nagy ritkán találkozunk mozivásznon. Nem a vér ömlik literszám, hanem egy ártatlan lélek vívja haláltusáját szemeink előtt, ami önmagában is nehezen befogadható "élmény", de a széria ismeretében egyenesen sokkoló. Ebben a kontextusban a rendező eldobott minden olyan dolgot, amitől a sorozat felemás lezárása ellenére is örökérvényű darab lett, és kizárólag a lélek és test romlottságára helyezte a hangsúlyt. Itt nincsenek mókás vagy szerethető pillanatok, a sorozatból ismert, bogaras figurák többsége eltűnt, mintha nem is létezett volna az a bohém Twin Peaks. Helyükre bekúszott a jeges félelem, a szorongás görcsös érzése, a könnyek sós íze ajkainkon. Elveszni látni egy fiatal lányt, átélni testének és lelkének erőszakos felperzselését bizony embert próbáló feladat. Lynch rendezése pedig ebből merít, komoly kihívás a nézőnek, nem könnyen emészthető, és sokáig a markában tart. Ha nem vagy a direktor úr fanatikus rajongója, könnyen lehet, hogy megfekszi gyomrodat. Noha hidegrázós, nehezen befogadható, irritáló és megosztó darab, mégsem lehet szó nélkül elmenni mellette. A rendező ismét elmerült az emberi lélek útvesztőjében, és megunva a sorozat körüli fanyalgást, lesújtott tudása és képessége legjavával. Milyen ironikus, hogy évekkel később mégis elismerték filmjét, és azóta már elérhető bővített változatban is, ami végre abban a formában meséli el Laura utolsó napjait, ahogy azt mindenkinek látnia kell.

A filmből száműzték az összes olyan mozzanatot, amivel a széria belopta magát a szívünkbe, így nincs jelen a városka különc lakosságának java, elveszett a sok éteri dallam, helyette lidérces borzongás kúszik a hangszórókon keresztül zenei aláfestés gyanánt. A cselekmény lassú, melankolikusan vontatott. A feszültség azonban végig jelen van, minden másodpercet elural, szinte várod a stáblistát, hogy oldódjon végre torkodban a szorítás. Mindezekkel Lynch pontosan azt érte el, amit akart. Laura Palmer ugyanis nem volt angyali teremtés. Éjfekete démon volt ő, élete áldozata, mint oly sokan a való világban is, csak ezekről senki sem akar tudomást venni. Nem szívesen nézünk ugyanis a kút fenekére, hiszen a sötéten kavargó vízből előbb-utóbb úgyis saját arcunk tekint majd vissza ránk, a legijesztőbb dolog a világon. Szembenézni önmagunkkal, belátni hibáinkat, elfogadni félelmeinket, felismerni gyarlóságunk és tiszavirág létezésünk a legfélelmetesebb dolgok ezen a világon. David Lynch semmi mást nem tett, mint leszedte a tortáról az édes cukormázat, és megmutatta alatta a romló részeket. Így már nem is annyira finom az az édes-habos sütemény, ugye?! Nos, pontosan ez a lényege a Tűz, jöjj velem! című látomásnak, mely lehet nehezen emészthető a sorozat ismeretében, de az életet látva sajnos nem is annyira idegen. Elrettentő, de a Laura Palmer történetéhez hasonló sorsoktól hangos a sajtó nap mint nap, és bármennyire is igyekszünk nem észrevenni őket, ettől függetlenül még nagyon is valóságosak. Az ember nem szívesen merészkedik ingoványos talajra, ez tény. Lynch azonban ezzel a filmmel szabályosan magával ránt, hogy esélyed se legyen megkapaszkodni. Merüljünk csak alá mind egyszerre, hogy átérezzük, mit is jelent felperzselődni a purgatórium lángtengerében.

A Tűz, jöjj velem! immáron 30 éves, hatása azonban örökérvényű. Egy olyan rendező mesteri látomása, aki képes elvarázsolni egy csésze feketével, hogy utána laza mozdulattal elpusztítson kortyolgatása közben. Lehet, hogy a film megölte a sorozatot, de muszáj belátni, a történet végig ott lapult a háttérben, Lynch csupán leszedte róla a felesleget. Laura Palmer végnapjai David Lynch lángelméjének gyöngyszeme, amit a leghűségesebb rajongók feltétel nélkül imádnak, a többieknek azonban le kell nyelni a keserű pirulát, mert az élet sem kizárólag móka és kacagás, hanem mocskos vér, gyötrelmes fájdalom és keserű könnycseppek kusza kavalkádja félúton a pokol felé.

Képek: TMDb

A cikk forrása