Küzdelmes sors – ÉG ÉS FÖLD (1993) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2022-12-04 | Szombati Zoli

Oliver Stone Vietnam-trilógiájának (legkevésbé ismert) záródarabjával még tartozom, miután régebben már kifejeztem elismerésemet a konfrontatív stílusú direktor életművének legjobb korszakát fémjelző epikus háborús drámáival kapcsolatosan. A Szakasz és a Született július 4-én megkerülhetetlen alkotásokként vonultak be a filmes emlékezetbe, Stone pedig mind a kettőért be tudta húzni (megérdemelten) a rendezői Oscar-díjat. A trilógia nyitánya a hadszíntér húsbavágó eseményeit mutatta be olyan hitelességgel, melyre korábban még nem volt példa, de a rendező indíttatása ennél sokkal magasztosabb volt: tisztelgés a bajtársak, Amerika legjobb fiai előtt, sőt a narratívában komoly szerepet játszott az akkori politikai vezetés erős bírálata is. Az 1989-es, Ron Kovic autobiográfiáján alapuló mestermű elsődlegesen a dzsungelt megjárt katonák pokoljárását helyezi középpontba, mely a hazatérésüket követően az anyaországban is tovább folytatódott, ahol megvetéssel és mellőzöttséggel kellett szembenézniük. Stone, aki maga is tizenöt hónapot húzott le a délkelet-ázsiai hadszíntéren, egyértelműen bűnös háborúként értékeli Vietnamot, felelősként pedig az amerikai kormányzatot nevezi meg. A mű egyúttal társadalmi látleletet is nyújt, hiteles korrajz formájában, az USA egyik legizgalmasabb időszakából. A rendezőt folyamatosan foglalkoztatta egy merőben eltérő nézőpontú megközelítés is, amely az inváziót elszenvedő vietnami nép szemszögéből láttatja meg az egykori borús eseményeket. Az elbeszélés ilyen irányú aspektusa pedig előre garantálta, hogy egy hiánypótló alkotás van születőben, s talán ennek a fényében nem is véletlen, hogy Oliver Stone az Ég és Földet nevezi meg kedvenc saját filmjeként, melyet a záró kreditekben édesanyjának ajánlott. A mű már csak azért is különleges helyet foglal el az életműben, mivel mindvégig női szemmel követi a drámai fejleményeket. A mélyen emocionális attitűd viszont egyáltalán nem volt jellemző azokra a férfiközpontú témákra, melyeket a direktor előszeretettel feldolgozott. Szerencséjére éppen ezekben az években jelent meg a háborút átélő Le Ly Hayslip két memoárja is angol nyelven, "When Heaven and Earth Changed Places" és "Child of War, Woman of Peace" címmel. Stone pedig lecsapott a jogokra, tehát kijelenthető, hogy mindháromszor elsőkézből származó tapasztalatok alapján dolgozott.

A casting főképp az ázsiai származású résztvevők miatt kifejezetten érdekes, ismert amerikai húzónévként egyedül Tommy Lee Jones-t (Steve Butler őrmester) láthattuk viszont a rendező két évvel korábbi remekműve, a JFK - A nyitott dosszié után. TLJ rendkívül jó évet tudhatott maga mögött, hiszen 1993-ban nyerte el az Oscart is A szökevény rendőrbírójának mellékszerepéért. A Kaliforniában játszódó részeknél Debbie Reynolds rövid jelenléte érdemel még kiemelést. (Érdekesség, hogy ezekben a jelenetekben a rendező filmjeiből nagyjából kihagyhatatlan exkatona, Dale Dye is feltűnik ismét). A legfőbb kérdés nyilvánvalóan az volt, hogy ki játssza el Le Ly szerepét hitelesen, ráadásul annak fényében, hogy a storyline évtizedeken átívelő. A főszerepre tízezernél(!) is több meghallgatást tartottak, majd egy teljesen amatőr egyetemistát választottak ki Hiep Thi Le személyében, akinek az élete több párhuzamot is mutatott az eljátszandó karakterével. Vietnamból menekült el (igaz még gyerekként), a családja szétszakadt, majd a viszontagságok után szintén Kaliforniában telepedett le a '80-as évek elején. A filmben nyújtott szerethető alakítását követően még akadtak kisebb szerepei, később Venice-ben üzemeltetett éttermet, tragikusan korai haláláig (a negyvenes éveiben hunyt el gyomorrákban). A megtört apát egy kambodzsai származású aktor, jelesül Haing S. Ngor játszotta, aki eredeti foglalkozását tekintve egyébként orvos. Neki is kijutott az emigrációja előtt a megpróbáltatásokból, hiszen a vörös khmerek rémuralmát élte túl, ha nehezen is. Élete első filmszerepe (melyben a múltja nagy súllyal esett a latba) rögtön Oscart ért, Roland Joffé Gyilkos mezők című történelmi drámájáért. Az ő élete sem volt végül szerencsés kimenetelű, hiszen a Los Angeles-i házában meggyilkolták, melynek indítéka megnyugtató módon ma sem tisztázott. Az anyát ismertebb színésznő játszotta: a kínai Joan Chen már rendelkezett hollywoodi tapasztalatokkal, megelőzően pedig ázsiai filmekben szerepelt többször. Le Ly Hayslip egyébként egy kis cameoszerepben szintén látható, az amerikai ékszerbolt becsüseként... Egy Da Nang városától nem messze eső rizstermesztő kis faluban járunk, ahol a szegény parasztok a földművelés kemény munkájából élnek hosszú idők óta. Hitük alapját a buddhista világnézet uralja, számukra az őseik iránti tisztelet mutat irányt, s határozza meg a mindennapokat. Az itt élőknek már az amerikai csapatok megérkezése előtt is bőven kijutott a szenvedésből a franciák gyarmati uralma alatt. Le Ly is ebben a faluban nevelkedik kezdettől, testvérei társaságában. A relatíve boldog gyermekévek után a sors számos próbatétel elé állítja, amikor a közösség élete a háború miatt pokollá változik. A Vietkong gerilla harcosoknak hurcolja el a fiatal férfiakat, így a testvérét is, a déliek pedig az amerikaiakkal karöltve állandó nyomás alatt tartják őket, nem ritka a kínzás, sőt a nemi erőszak sem. A lehetetlen megélhetés miatt Le Ly az anyjával hamarosan cselédsorba kerül. Egy saigoni tehetős család kiszolgálói lesznek, ahol a gazda elcsábítja, és teherbe is ejti a gyengédségre szomjazó lányt. Amint várandóssága kiderül, a feleség azonnal meneszti őket a házból. Később szintén a városban próbál boldogulni, ahol a katonák fizetőképes keresletet jelentenek, így virágzik a feketepiac és a prostitúció - utóbbit minden erejével igyekszik elkerülni. Le Ly nyomorúságos kálváriája úgy tűnik véget érhet, miután megismerkedik egy tisztelettudó amerikai katonával. Bár a háta közepére kívánja a férfiakat, Steve azonban kedves és kitartó, mivel szeretne megállapodni egy ázsiai nővel az oldalán. Felajánlja a szabad és boldog életben reménykedő lánynak, hogy hazaviszi Kaliforniába, és elveszi őt feleségül. Steve démonai azonban amerikai földön szabadulnak el...

A rendező csak egy komolyabb változtatást eszközölt a valósághoz képest, Steve karaktere ugyanis három különböző férfi személyiségét ötvözi. (Az ilyenfajta módosítás terjedelmi és dramatikai okokból egyébként igen gyakori). Viszont kulcsfontosságú párbeszédekből pedig többet is szó szerint emelt át az írott műből. Az erőteljes filmdráma méltó módon zárja le a Vietnam-trilógiát, melynek egyértelműen ez a legemocionálisabb darabja. Az Ég és Föld elsősorban arról szól, hogy az egyén sorsát alapjaiban átformáló, történelem viharába került átlagember (ha úgy tetszik civil) milyen nehéz és determinisztikus megpróbáltatások hosszú során mehet keresztül. A legnagyobb erényének pedig azt tartom, hogy a nézőt mindeközben egy allegórikus motívumokat finoman felvonultató spirituális utazás részesévé teszi. Stone sosem titkolta, hogy a vietnami háborút soha be nem gyógyuló sebnek tekinti hazája kollektív lelkiismeretén, ezzel az alaptézissel pedig ismételten számot vet a filmben. ("Ha Amerika testét egyszer majd felboncolják, a halálokok közt biztosan szerepelni fog egy szó: Vietnam.") Mind Hiep Thi Le, mind Tommy Lee Jones nagyon szenzitív alakítást nyújt, amely sokat segít a nézőnek abban, hogy valamiképpen megpróbálja a helyzetükbe képzelni magát: egy olyan extrém szituációba, amely az értékrend zűrzavarával jár, minek következtében a személyes döntések többsége már egyáltalán nincs az egyén kezében. Steve sorsán keresztül a rendező ismét felvillantja a harcteret megjárt és ott traumatizálódott katonák társadalomba történő visszailleszkedésének képtelenségét, de lényegileg más nézőpontból, mint azt korábban a Született július 4-én kapcsán tette, hiszen most egy párkapcsolat relációjába helyezi, melyet a kulturális inkompatibilitás okozta identitáskrízis eleve nagyon megnehezít. A direktor nyelvválasztása furcsán hatott, ugyanis a vietnamit egész ritkán használják a szereplők, az amerikaiakkal történő párbeszédekben tört angolsággal szólalnak meg, egymást között pedig szintén az angolt használják (kivéve az amerikaiak jelenlétében, mert akkor a vietnamit). Feltételezem attól tartott Stone, hogy a hazai nézők nem lesznek hajlandóak feliratokat hosszasan olvasni. A közel két és fél órás mű azonban ennek ellenére is érdektelenségbe fulladt az amerikai közönség körében, amire azért számítani lehetett, mivel elég kényelmetlen érzés a múlttal való szembesítés. Bár a kritikai attitűd és a politikai korrektség teljes mellőzése végigvonult a korábbi két filmen is, így jó eséllyel a hazai nézők az eltérő nézőponttal nem tudtak mit kezdeni, s valószínűleg az sem segített, hogy az Ég és Föld nagyjából egyszerre érkezett a mozikba a Schindler listájával. Az operatőri feladatokat ezúttal is a gyönyörű nagytotálokat fényképező Robert Richardson látta el, aki ezidőtájt Oliver Stone állandó alkotótársa volt. A magasztos hangulatot remekül szolgálják a távolkeleti zenei motívumok, melynek az elektronikus-instrumentális zenét játszó japán Kitaro volt a felelőse. Sorsdráma lévén a rendező úgy ítélte meg, hogy a legcélszerűbb a kronologikus időrendű forgatás lesz. A vietnami kormány a munkálatokat a Vietkong nyílt bírálata miatt nem engedélyezte, így meglepő módon az autentikus ázsiai helyszínt - a trilógia másik két részével ellentétben - nem a Fülöp-szigetek, hanem Thaiföld egyik déli tartománya (Phang Nga) képviselte. Kedvező körülmény volt, hogy Thaiföld is rendelkezett UH-1 Huey helikopterekkel, melyek elengedhetetlenül szükségesek egy ilyen filmhez. A saigoni nagyvárosi jelenetekhez Bangkok utcáit használták (néhányat a belvárosban is), amely logisztikai rémálomnak bizonyult. Hazai földön, jelesül Los Angelesben (például Long Beach) is lőttek néhány fontos szekvenciát a film utolsó harmadához.

Kiemelt kép

További képek: 1+2