A kalandfilmek királya – INDIANA JONES ÉS AZ UTOLSÓ KERESZTESLOVAG (1989) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2022-12-25 | Szombati Zoli

Nehéz lesz visszafognom magam a dicshimnuszokat illetően, mert hatalmas rajongója vagyok ennek a filmnek, amivel gondolom nem vagyok egyedül. Bár az ötödik rész jövő nyáron érkezik - ezúttal már nem Steven Spielberg, hanem James Mangold rendezésében -, én a '80-as éveket átívelő trilógiának tekintem továbbra is, melynek volt egy kevésbé jól sikerült, vegyes fogadtatású középső része (Indiana Jones és a végzet temploma). A 2008-as negyedik filmre nem érdemes túl sok szót vesztegeni, így kissé szkeptikus vagyok a következővel kapcsolatban is, de ettől még várom. A széria egyértelmű ékköve az első és a harmadik rész. Némileg megoszlanak a vélemények, hogy közülük melyik sikerült jobban, de az biztos, hogy egy ligában játszanak és hasonló a hangulatuk is, melyben a tudatosan alkalmazott párhuzamok szerepe vitathatatlan. A főcímben nem rejtettem véka alá, hogy számomra Indiana Jones kalandjai a harmadik résszel értek fel a csúcsra, egy rendkívül szórakoztató, nagyszabású, és az elődeinél humorosabb mozifilm képében, amely egyébként Spielberg kedvence is. Köztudott, hogy a legelső elképzeléseit még 1977-ben fedte fel George Lucas a barátjának Hawaii-n, ahová a Csillagok háborúja premierjének idején Spielberggel utazott. Lucas ugyanis nem szerette a bemutatók körüli felhajtást, és egy esetleges bukást (előzetesen ez is bőven benne volt a pakliban) nem óhajtott volna személyesen átélni Los Angelesben. Amint eljutottak hozzá a hírek a gigantikus sikerről, a legendárium szerint lelkesen ecsetelni kezdte a legfrissebb ötletét, miszerint közösen csinálniuk kellene egy, a '30-es évek kalandsorozatainak (serials) feelingjére hajazó B-filmet, amely nem veszi komolyan önmagát. Főhőse pedig egy kalandor archeológus lenne, akit Indiana Smith-nek hívnak, és természetfeletti tárgyak után kutat. Spielbergnek egyáltalán nem volt ellenére a felvetés, hiszen mindig is szeretett volna egy James Bond mozit rendezni, a történet pedig pont kapóra jött neki, hogy ezt a vágyát kiélhesse. A rendező neve egy ideje jól csengett Hollywoodban, elsősorban A cápa és a Harmadik típusú találkozások elismertsége miatt, noha éppen súlyos mélyponton volt, mivel a legújabb vígjátéka (Meztelenek és bolondok) nem sikerült, a kritikusok pedig ízekre szedték. Lucas arra kérte, hogy kezdettől trilógiában gondolkodjanak, amit kézfogással szentesítettek is. Meglepetésére viszont azzal szembesült, hogy eleinte az összes nagy stúdió viszzautasította a részvételt, sőt volt amelyik kikötötte, hogy csak akkor adnak zöld utat, ha másik rendezőt szerződtetnek. Spielbergnek ugyanis ezidőtájt meggyűlt a baja a mogulokkal, mivel az a (megalapozott) hír járta, hogy rendszeresen, elég durván túllépi a költségvetési kereteket, illetve a rendelkezésre álló forgatási időt...  

A többi persze már mozitörténelem, hiszen 1981-ben hódító útjára indulhatott Frank Marshall pruducer támogatásával, a Paramount Pictures égisze alatt minden idők egyik legjobb kalandfilmes szériája, amely Harrison Ford másik igazán ikonikus karakterét hozta el Han Solo után. Ford rendkívül elemében volt a '80-as évek első felében, hiszen zsinórban, ráadásul egymást követő években négy olyan kaliberű filmet tett le az asztalra, amelyre nagyon kevés példa akad: A Birodalom visszavág (1980), Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981), Szárnyas fejvadász (1982), A Jedi visszatér (1983). Pedig kezdetben egyáltalán nem volt biztos, hogy ezt a lehetőséget meg fogja kapni. George Lucas ugyanis felettébb ódzkodott attól, hogy egy olyan nagy hatású színész játssza dr. Jones-t több részen keresztül, akinek a neve ennyire egybeforrt a koréliai űrcsempész karakterével. Úgy vélte, hogy az emberek nehezebben fogadnák el egy hasonlóan hangsúlyos, új szerepben, ám Spielberg nem értett ezzel egyet. Miután kiderült, hogy Tom Selleck a Magnum sorozat miatt nem lesz Indiana Jones, akkor választották ki végleges befutónak Fordot, aki a rendszeres sérülések ellenére igencsak élvezte a változatos helyzeteket hozó forgatásokat, mivel köztudottan szereti a kaszkadőrök számára is beillő kihívásokat. Az elveszett frigyláda fosztogatói látványos sikere és népszerűsége természetesen folytatásokra sarkallta a film készítőit. Az 1984-es kisebb "döccenő" után az évtized végére ismét elkezdtek összeállni az ötletek, Ford középnegyvenesként még mindig ideális életkorban volt, Spielberg pedig kifejezetten ambicionálta a harmadik rész mielőbbi elkészítését. Így a trilógiára vonatkozó ígéretét teljesíthette, egyszersmind igyekezett az előző résszel elszenvedett csorbát is kiköszörülni, viszont az aktuális elköteleződése miatt az Esőember rendezéséről le kellett mondania. Az alapkoncepció az lett, hogy visszanyúlnak az első sikerfilmhez több vonatkozásban is, noha Lucas egy kísértetkastélyban játszódó sztorit vázolt elsőként fel, ami a Poltergeist után nem hozta lázba Spielberget. Ezután született meg a Szent Grál ötlete, melyre a  Frigyládához hasonlóan szintén a náciknak fáj a foguk, Indy-nek és barátainak pedig ezt a törekvésüket kell megakadályozni. Hogy minél fordulatosabb és kalandokban bővelkedőbb legyen a cselekmény (megfelelő tetőponttal), ez alkalommal is számos forgatókönyvi vázlat születet, a jól bevált Lawrence Kasdan ezúttal viszont nem vett részt a kidolgozásban. Sem Chris Columbus, sem Menno Meyjes scriptje nem ment át a végső rostán, de ötleteket mindkettőből emeltek át a végsőbe, melyet Jeffrey Boam jegyzett. Tom Stoppard annak ellenére nem kapott forgatókönyvírói kreditet, hogy az összes dialógust ő öntötte végső formába, márpedig a minőségi, humoros párbeszédek a film magas nívójához jelentős mértékben hozzájárultak, a zseniális magyar szinkron pedig rátett még egy lapáttal...

Hőseink tehát ismét a Harmadik Birodalom ellen veszik fel a kesztyűt, Az elveszett frigyláda fosztogatói után két évvel, 1938-ban. A film legjobb ötlete és legkiválóbb húzása Steven Spielbergnek tulajdonítható, hiszen ő volt az, aki Indy nem éppen gyakorlatias apját, Henry Jones-t be kívánta emelni a narratíva centrumába, hogy kettejük kapcsolatának relációjában követhessük a cselekmény kibontakozását. A (szerencsére) szentimentalizmustól mentes, itt-ott érzelmes, de leginkább civakodó helyzeteket előtérbe helyező megközelítés nagyon megkapóvá és szórakoztatóvá varázsolta a film atmoszféráját. Különösen annak fényében, hogy magát James Bondot, azaz Sean Connery-t sikerült leszerződtetni, akinél tökéletesebb választás elképzelhetetlen. (Ha nem vállalta volna, akkor Gregory Pecket kérik fel). Bár csak tizenkét év van köztük a valóságban, Ford és Connery összes közös jelenete egyszerűen frenetikus, amely már önmagában is egyértelművé teszi számomra, melyik a legjobb Indiana Jones-film. Mivel a rendező a megelőző részhez képest csökkenteni kívánta a sötét és erőszakos tónust, így kapóra jött, ráadásul Indy jellemének és motivációinak megismeréséhez is jelentékenyen hozzájárul az apjához való ellentmondásos viszonyulásának helyzet- és jellemkomikumok során át megvalósuló részletezése. Spielberg mindettől függetlenül kiválóan eltalálta az arányt, így a hangsúlyos jelenetek drámaiságának mélysége, tétje összességében nem csorbult. Szintén a humorosabb megközelítést szolgálta Sallah (John Rhys-Davies) és Marcus (Denholm Elliott) visszahozása a történetbe. Vicces volt a flashback utalás, amelyből megtudhattuk az Indy állán lévő forradás okát, sőt azt is, hogy kedvenc régészprofesszorunk miért irtózik a kígyóktól, de az ostor és a kalap eredetére is fény derült. Az 1912-re visszautaló jelenetekben látható alaszkai malamut szintén a jól elhelyezett poénok sorába illik: Lucas Indiana nevű kutyájáról kapta ugyanis a karakter a nevét, melyet a film epilógusában a sztoriba is beemeltek. A fiatal Indy-t Harrison Ford ajánlására River Phoenix alakíthatta, korábban ugyanis már volt alkalmuk együtt játszani (A Moszkitó-part). A lovag szerepében majdnem Laurence Olivier-t láthattuk, de sajnos már túl beteg volt. Marion (Karen Allen) nem tért vissza, női karakterként viszont kaptunk egy náci kollaboránst: Alison Doody huszonöt évvel volt fiatalabb Fordnál. S ha már az antagonistáknál tartunk, ki kell emelnem Julian Glovert, aki A Birodalom visszavágban Veers tábornokként volt látható. Walter Donovan karaktere érezhetően hasonló vonásokkal bírt, mint korábban René Belloq. A film nagy erénye, hogy Indiana személyiségének eddig fel nem tárt aspektusait is körüljárja, sőt egy rövid eredettörténetet is kapunk a nyitányban. A karaktert nem éteri, szuperhősöket megszégyenítő figuraként szeretjük, hanem pont azért, mert kitartása, bátorsága, és csavaros észjárása mellett annyira emberi, esendő tud lenni. Spielberg már 1981-ben ráérzett arra a bevett filmnyelvre, amelyet ezúttal még kiforrottabban alkalmaz a felhőtlen szórakoztatás érdekében. A leginkább bevált szakmai gárdával dolgozott ezúttal is, tehát Douglas Slocombe veterán operatőrrel, Michael Kahn vágóval, és John Williams zeneszerzővel. A film elsőrangú kikapcsolódást nyújt, így számtalanszor újranézhető, miközben szemernyit sem kopik. A lendületes történetmesélés teljesen sallangmentes, unalmas pillanatok sincsenek, ráadásul ez a rész vonultatja fel a legtöbb kalandot is. Szokásához híven számos rázós feladatot maga Ford oldott meg az akciójelenetekben, de a kaszkadőrcsapat - a legendás Vic Armstronggal az élen - szintén apait-anyait beleadott. A digitális éra előtt az ILM trükkjei bár nagyon innovatívak, sőt a kor színvonalán bravúrosak voltak, mára kicsit eljárt felettük az idő.

Spielberg nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kifejezetten változatos helyszíneket használjanak, így óriási kedvencem a film ebből a szempontból is. Három kontinensen forgattak, jelesül Ázsiában, Észak-Amerikában (az USA három államában), és Európa négy országában. A munkát '88 májusában Spanyolországban kezdték meg, legelsőként a tankhajszával a Tabernas-sivatagban, Almería tartományban. Talán nem véletlenül, hiszen David Lean zömmel itt vette fel az Arábiai Lawrence-t, amely Spielberg kedvenc filmje. Utóbbi körzet hosszú évtizedek óta frekventált európai forgatási helyszín, különösen a spagettiwesternek terén. Szintén Spanyolországban található a filmbeli Iskenderun vasútállomása (Guadix, Granada), aztán a partmenti jelenet a sirályokkal (Playa de Mónsul Beach), a Berlin felé mutató útelágazás (Sierra Nevada-hegység, Prado Negro közelében), illetve a Hatay Köztársaságban játszódó rövid szekvencia is (Escuela de Arte de Almería). Maradva a Mediterráneumban: az olaszországi kültéri jelenetekben Velence szerepelt, amely természetesen rögtön felismerhető. Indy és Marcus a Basilica di Santa Maria della Salute előtt, a Grand Canalnál szállt ki a hajóból, és találkozott dr. Schneiderrel. A könyvtár külső jeleneteihez a Chiesa di San Barnaba előtti kis teret vették igénybe, az interior azonban már az Elstree, amelyről a legvégén ejtek szót. Ha már a szigetország szóba került: Spielberg a stúdión kívül több jelenetet is készített itt, mindet London közelében. Kiemelendő a The Royal Masonic School for Girls, amely Az elveszett frigyláda fosztogatóiban is többször feltűnt, hiszen itt tanított Indy. Joggal lehetett deja vu érzésünk, mivel ezúttal is pontosan ugyanazt az osztálytermet használták, de akadt egy külső felvétel is, amint Indiana kimászik az ablakon. Az egyik kedvenc jelenetem (a fanyar humora miatt), amint Hitler dedikálja a grálnaplót a nácik gyűlésén Berlinben. A jellegzetes oszlopsorok és a nagy udvar szintén egy patinás angol iskolához tartoznak (Stowe School). A Zeppelin légikikötő csarnokának belsejéhez tartozó teret a londoni Lawrence Hall jelenítette meg. Németországot csak a rend kedvéért érdemes megemlíteni, mert a Brunwald-kastély (valójában a Castle Bürresheim) pusztán egy rövid vágóképként tűnik fel, matte painting kiegészítéssel. Az Államokban elsősorban a flashback nyitány kapcsán járt a kamera, tehát zömmel River Phoenix jeleneteiben. A nyitó kreditek alatt az extravagáns sziklaképződményekről könnyen felismerhető, hogy Utah államban járunk (Arches National Park). A vasútvonal és Henry Jones háza (Antonio, Front Street) viszont már Colorado. Természetesen Kalifornia sem maradhatott ki. Az utóforgatás során Marin County-ban vették fel a motoros üldözést, mégpedig a Skywalker Ranch közelében lévő Mount Tamalpais Parkban. Kívülről a Tempelhof Airport berlini épületét a San Francisco-i Treasure Island Museum adta. Az ázsiai helyszínt a jordániai Petra romvárosa (Al-Khazneh templom) képviselte, melynek turisztikai forgalma a film népszerűvé válása után ugrott meg jelentősen. Hussein jordán király és felesége, Noor királynő személyesen látta vendégül a stábot, és bocsátotta rendelkezésre a lovakat a zárójelenethez. A grál szentélyét és a próbáknak helyet adó termeket persze már nem itt, hanem az angliai Elstree Studios csodálatos épített díszleteiben vették fel, amely a '80-as években még nagyon frekventált filmstúdióként működött (többek között a klasszikus Star Wars-trilógia is itt készült), de később sajnos nagyon megcsonkították a területet. A könyvtárt, a katakombákat, Donovan házát, a Brunwald-kastély belső tereit szintén itt rendezték be, de a stúdió hatalmas medencéjében, illetve az akkori backlothoz tartozó kis tónál is forgattak. A vasúti kocsi volt az egyedüli kivétel a film elejéről, mert annak belsejét érdekes módon a Universal berkeiben, hazai pályán lőtte Spielberg.

Képek: K+1+2+3