Élő szövet a fémvázon volume 3! TERMINÁTOR 3.- A GÉPEK LÁZADÁSA (2003)
Még mielőtt Schwarzenegger elment volna Kalifornia kormányzójának, leforgatta a Terminátor harmadik részét. A szereplőgárda lecserélődőtt, és egy új ellenfelet is kapott a TX képében. Jonathan Mostow ugyan korrekt filmet forgatott, de szinte ugyanarra a sémára húzta fel filmjét mint az előzmények. Van néhány remekül hasznosított ötlet, de a film ennek ellenére sem tud kilépni az első két rész árnyékából.

A legjobb jelenet a filmben kétség kívűl az a több utcán keresztül tartó üldözés a daruskocsival, meg a távirányított mentő, és rendőrkocsikkal. Ha másra nem is emlékezhetünk, de eme képsorokra mindenképpen fogunk a filmből, mondhatni elképesztő módon lett megvalósítva. Az üvegépület lezúzása megérte a plusz dollárokat. A film megtekintése közben egy pillanatra sem unatkozunk, az akciók szinte folyamatosan jönnek szépen sorban egymás után. A részecske- gyorsítóban és a Skynet központban szintén korrekt ötleteknek vagyunk szemtanúi. Megkapjuk az új Terminátort, aki most egy nő és Terminatrixnak vagy TX-nek nevezik. A mimetikus polialoid tovább fejlesztett változata, a belső fémvázon folyékony külsővel. Fegyvertára egészen különleges, a plazma- gépágyúktól a lángszóróig terjed a skála, valamint nanotechnológiai injektorokkal van felszerelve, vagyis tudja távirányítással működtetni az egyszerű autókat is. A TX-et Kristana Loken alakítja, aki sem a film elött, sem utána nem tudott élni a sztárrá válás lehetőségével és sorra gyártotta a B- kategóriás szemeteket. Edward Furlongot megkeresték újra John Connor szerepével, de “egészségügyi” okok miatt nem tudott részt venni a filmben, helyére Nick Stahl-t szerezték meg röviddel a 2002 áprilisi forgatás elött. Stahl szintén nem tudott továbblépni, volt ugyan néhány jobb filmje, de A- kategóriás sztár sosem lett belőle. Scwarzeneggeren kivűl ez a kiváltság csak a Kate Brewstert alakító Claire Danesnek sikerült, aki azóta is elismert színésznőként tevékenykedik, amúgy többszörös Golden Globe – díjas. Stahl-lal egyetemben Danes sem itt hozta élete alakítását, lényegébe csak asszisztálnak Schwarzenegger mellett. A Terminátor 3: A gépek lázadása nem rossz ugyan, de nincs meg benne sajnos az a plusz, ami majd klaszikussá érlelné az idők folyamán. Szolgai módon felmondott történet és rendezés jellemzi csupán. A gyártó stúdió már évekkel korábban szerette volna tető alá hozni a harmadik részt, de Arnold azt mondta, hogy nem akarja Cameron nélkül megcsinálni a mozit, végül aztán pont Cameron volt, aki rábeszélte a filmre. Azt mondta neki, kérjen érte egy rakat pénzt, mondván ” Fogd a pénzt, és fuss!” Így lett aztán Schwarzeneggernek egy 29 millió dolláros szerződése a kezében, egy rakás kikötéssel, természetesen az ő javára. Mire minden kérése teljesült, a Terminátor 3: A gépek lázadása a maga 187 millió dolláros költségvetésével a legdrágább független mozi lett a filmtörténelemben. A színész persze hozta magát és a film forgatása elött hat hónapig, napi három órát edzett ahhoz, hogy úgy nézzem ki mint a Terminátor 2 idején.
Terminator: (megragadja John torkát) Igazad van. Semmit nem érsz. Csak az időmet vesztegetem veled.
John Connor: Kapd be, te rohadt robot!
Terminator: (elengedi John-t) Helyes.
John Connor: Mi van, csak szívattál!?
Terminator: A dühöt jobb kiadni, mint elfojtani.
John Connor: Mi?
Terminator: Pszichológiai alapprogrammal is rendelkezem.
Nick Stahl-t A meghallgatásra ötször hívták vissza, és többször csináltak Screen teszteket is vele mire megkapta Connor szerepét. A Terminátor: Megváltást viszont később már nem vállalta el. A film egy korai forgatókönyv változatában John Connor számítógép-programozó volt, és közreműködött a Skynet kifejlesztésében, valamint Sarah Connor is visszatért volna. Megkeresték Linda Hamiltont is persze a szereppel, de ő nem vállalta el azt, így került bele az a rész, amikor John elmondja Kate-nek, hogy halt meg az anyja leukémiában 1997-ben. Sarah szerepére egyébként Carrie-Anne Moss is szóba jött. Ez az egyetlen Terminator film, ahol nincs semmilyen említés Kyle Reese karakterére. Schwarzenegger azt mondta Claire Danesnek, hogy ne fogja vissza magát és keményen üsse meg amikor kell. Kate szerepére esélyes volt Claire Forlani is. Kate Brewster haja vörös a filmben, mivel a második részben a T-1000-es egy vörös hajú kislánytól érdeklődik John holléte felöl, aki meg is tudja mondani, hol van a fiú. A Schwarzenegger mellett mindhárom filmben felbukkanó szinész, a Dr. Silberman-t játszó Earl Boen haláljelenetét leforgatták, de a végső változatból kimaradt.
(John fegyvert szorít a halántékához)
Terminator: Nem tudod magad megsemmisíteni.
John Connor: Dehogynem, te nem tudod! Azt teszek, amit akarok, mert ember vagyok, és nem egy hülye gép!
Terminator: Kibernetikus organizmus.
John Connor: Leszarom! Segíts megmenteni Kate apját vagy búcsút vehetsz a Nagy John Connor-tól! Nem kérek sem a te, sem a saját jövőmből, undorodom az egésztől!
Terminator: A tág pupillák és a testhőmérsékleted szerint 83% az esély rá, hogy nem húzod meg a ravaszt.
Miután Cameron visszautasította a rendezői széket, Ridley Scottot és John McTiernant is megkeresték a producerek. Még Ang Lee is szóba jött direktorként, de ő a Hulk miatt passzolta le. A film eredeti szlogenje szerint az lett volna, hogy: “The War Begins 2003″, de az akkori politikai légkör és az iraki háború miatt megváltoztatták “The Machines Will Rise”-ra. Jonathan Mostov rendező aggódott, hogy túllépik az igy is magas gyártási költségeket és nem tudják leforgatni azt a jelenetet, amelyben egy daruskocsi belerohan az üvegépületbe. Ehhez Arnie megvált másfél milliójától, hogy le tudják forgatni a szcénát. Jeff Mann látványtervező elismerte, hogy hülyeség volt a részecskegyorsító kezelőtermébe biztonsági monitorokat rakni, de valahogy jelezni kellett, hogy Kate észreveszi a közeledő TX-et. Mann titkon reménykedett, hogy a nézőket ez majd nem fogja érdekelni. A próbafelvételek során a daruskocsi súlyosan megrongálódott, lehetetlen lett volna egy új beszerzése mivel ára 1,5 millió dollár volt, így egy szerelőbrigád éjt nappallá téve dolgozott a helyreállításán.

A gépek lázadása a Rotten Tomatoeson jelenleg 70%-on áll, ami nem is rossz eredmény, az IMDb-n 6.4 csillagot érdemelt ki 270 ezer szavazótól. Bevétele az egyesült államokban 150 millió dollár volt, tehát lényegébe véve megbukott a 200 milliós büdzséhez képest, világszerte pedig 433 milliót tudott összeszedni. Amerikában 2003. június 30- án, Magyarországon 2003 augusztus 21- én mutatták be.
Értékelés: