Apák és fiaik! Avagy, amit a STAR WARS V. RÉSZ: A BIRODALOM VISSZAVÁG című filmről tudni érdemes
Írta: Turbók Krisztián és NEMEZIS, Bajzát Krisztián közreműködésével.
Történet:
A Gonosz erői, még a birodalmi lépegetőket is bevetik a jeges Hoth bolygón rejtőző Luke Skywalker, Han Solo, Leia hercegnő és Chewbacca ellen. Hannak és Leiának sikerül elmenekülnie, Luke pedig nekivág, hogy felkutassa a Dagobah-n élő Jedi Mestert, Yodát, akinek segítségével felkészülhet a végső összecsapásra Darth Vaderrel.
A filmről:
Darth Vader: Obi-Wan sohasem mondta el neked, mi történt apáddal?!
Luke Skywalker: Épp eleget mondott! Elmondta, hogy te ölted meg!
Darth Vader: Nem. Én vagyok az apád.
A Csillagok háborúja története 3 évvel később folytatódott a mozikban A birodalom visszavág alcímmel. Lucast ekkortájt teljesen lefoglalta más filmjeinek produkciója, a vizuális effektekkel foglalkozó Industrial Light & Magic (ILM) cégének irányítása és a pénzügyek felügyelete, ezért úgy döntött, hogy nem saját maga fogja rendezni a filmet. A rendezői széket Irvin Kershnernek, korábbi egyetemi professzorának ajánlotta fel. Kershner kezdetben visszakozott, de ügynöke javaslatára elfogadta a munkát. Erre azért volt szükség mivel Lucas a trükköket rendezte Amerikában, míg Kershner Angliában forgatott. Így telt el öt hónap, addigra az ILM emberei szinte élőhalottakká váltak a rengeteg munkától.

A forgatókönyvet pedig Lawrence Kasdan és Leigh Brackett írta már meg, természetesen George Lucas története alapján. Az egyre emelkedő költségeket senki nem óhajtotta finanszírozni – egyetlen kivétellel: a Fox szívesen beszállt volna, de ehhez feltételeket szabott, amiket viszont Lucas nem akart elfogadni, és inkább tönkrement volna, semmint segítségért kelljen könyörögnie. Csakhogy a befektetők nem adtak pénzt, ha a Fox nem vállal kezességet, így Lucasnak nem maradt más választása, kénytelen volt megegyezni a stúdióval, amely igen előnyösen jött ki a megállapodásból. A forgatás végeztével és a készrevágott filmtől a Fox egyáltalán nem volt elragadtatva , kifejezetten úgy érezték, át lettek verve, és Hollywoodban mindenki rajtuk fog nevetni, Lucas pedig minden pénzt bezsebel majd. Szerencsére nem igy lett! De nézzük is meg mi történik a trilógia másodikként elkészített felvonásában, amit ma már a széria ötödik részeként tartunk számon.
Leia Organa: Inkább csókolnék meg egy wookie-t!
Han Solo: Beajánlhatom egynél, remélem hálás lesz érte.
A birodalom visszavág az a bizonyos rész, ahol elhangzik az a bizonyos mondat. De persze nem csak emiatt tartják a Saga legjobbjának ezt a részt. Érezhető benne minden, amit egy ilyen folytatásba bele lehetett tenni. A rossz oldal szintén epikus visszavágása, nagy csavar, de a főhős megtalálja az útját, amin még az érzelmei miatt nem megy végig. Remek hangulat övezi ezt a részt, ami a birodalmi indulóval és Yoda tanácsaival tényleg a filmklasszikusok közé tehető darab. A látvány fantasztikus továbbra is, és a nem túlságon kiemelt (nem is baj), de mindig a két szereplő (Leia és Han) között vibráló szerelmi szál is csak tovább fűszerezi a filmet. Bár számomra egy kicsit túl gyors Luke ismerkedése az erővel, mert messze nem annyi időt kapott, mint azok a Jedik, akik évtizedeket tanulnak a mesterüktől, de ez tényleg csak kötekedés. Sok fordulat, remek párbeszédek, érzelmi feszültség, akciók és a nagyszerű zene – egy igazi mesés élmény, amit tényleg nem szabad kihagyni – természetesen az előző és a következő részt sem. Összességében nem lehet túlbonyolítani, a Birodalom visszavág egy nagyszerű film a saját világából táplálva.

Luke Skywalker: Nem félek semmitől!
Yoda: Hát majd fogsz!
A film készítésekor nagy titokban tartották azt, hogy Darth Vader Luke Skywalker apja. Ezt a Luke-ot játszó színész, Mark Hamill sem tudta meg idő elött annak érdekében, hogy meglepetése élethűbb legyen. A Darth Vader hangját eljátszó James Earl Jones is csak az utolsó pillanatban kapta meg az igazi szöveget. Még Alec Guinnesst is sikerült megnyerni a folytatáshoz, bár a színész karaktere, Ben Kenobi az első filmben meghalt. Közben azonban Guinness olyan súlyos szemfertőzést kapott, hogy majdnem megvakult, és az orvosa szigorúan megtiltotta neki, hogy erős fényű lámpák előtt játsszék, ennek ellenére a színész elvállalt néhány kékhátteres jelenetet, amiket szükség esetén be lehet tenni a filmbe. Az egyetlen külső forgatáshoz – a jeges Hoth bolygón játszódó jelenetekhez – többek között kerestek helyszíneket Alaszkában, Kanadában és Svédországban, de a kiszemelt helyek annyira messze estek mindenfajta civilizációtól, hogy filmforgatás szempontjából szóba sem jöhettek. A Fox egyik alkalmazottja ekkor ajánlotta a norvégiai Finsét, amely a kedvenc síelőhelye volt.

Harrison Ford 1979. március 7-én érkezett meg Norvégiába, de a helyszínre csak nehezen tudott eljutni, mivel az Oslo-Bergen vasútvonalat egy lavina teljesen betemette. Az átlaghőmérséklet -15 fok volt, emiatt a kamerák finom mechanikáját fagyálló olajjal kellett kezelni, az érzékeny filmszalaggal pedig hímestojásként kellett bánni, hiszen ilyen hőmérsékleten merevvé és törékennyé vált; egyszerre 20-30 mp-nél hosszabb snitteket nem is nagyon tudtak rögzíteni, ráadásul a hó is előszeretettel borította be a kamerákat, az objektívek pedig hajlamosak lettek a befagyásra. A legtöbb fejtörést így is Yoda okozta, mivel ez a figura az egyik legkomplikáltabb bábu volt, amit valaha megalkottak. Csak nagyon nehezen lehetett mozgatni – még ha a veterán Frank Oz volt is a bábos, aki egyébként a hangját is kölcsönözte Yodának. Mark Hamill egyetlen szavát sem értette Yodának, végül egy pici hangszórót dugtak a fülébe, hogy legalább azt hallja, mikor kell belépnie a dialógba. Yoda megtervezésénél Stuart Freeborn a saját arcát használta alapként, majd hozzáadta Albert Einstein ráncait, hogy a karakter külseje kivételes intelligenciáról árulkodjon.
Carrie Fisher mintegy 30 cm-rel alacsonyabb Harrison Fordnál, így több közös jelenetükben egy dobozon állt, hogy magasságbeli különbségük ne legyen annyira feltűnő. A színészeknek nagyon jó véleményük volt a rendezőről, hiszen folyton szem előtt tartotta az igényeiket, és arra bátorította őket, hogy nyugodtan hozakodjanak elő saját ötleteikkel. Mindez odáig fajult, hogy a színészek megváltoztatták a dialógjaikat. A film végi fénykardpárbajban főleg Luke-ot látni, mivel a vívómester és kaszkadőr, Bob Anderson alig kapott levegőt Darth Vader maszkjában, ezért a jelenet felvételei során sokszor nem viselte a sisakot. Új szereplők is feltűntek, többek között Billy Dee Williams, mint Lando Calrissian. A főbb színészekkel ugyan két folytatásra szóló szerződés volt érvényben, Lucas mégis mindenkinek magasabb gázsit és a majdani bevételből több részesedést ígért – noha erre semmi nem kötelezte.

Darth Vader: Ügyes. Roppant ügyes. Obi-Wan jól megtanított, hogyan uralkodj az érzelmeiden. És most engedj utat a haragodnak!
Engem csak a gyűlöleted pusztíthat el!
A forgatás befejeztével a költségek már 33 millió dollárnál jártak, emiatt Lucast lázálmok gyötörték, és arról vizionált, hogy a Birodalom iszonyatosan megbukik, és ő élete végégig fizetheti a kamatokat. Persze a történet másképp alakult,így hosszú és nehéz gyártás után a film 1980. május 21-én került a mozikba. Kezdetben pozitív és negatív kritikákat is kapott, de ma már a filmtörténelem legjobb alkotásai között tartják számon. Három nappal a premier előtt a Star Wars-rajongók sátrakat vertek fel a mozik előtt, és napról napra nagyobb tömeg vette körül a filmszínházakat. Három hónappal később A Birodalom visszavág visszatermelte 33 milliós költségvetését, a Fox pedig összesen 40 milliós nyereséget könyvelhetett el. 1993 elején a Guild Home Video kiadta VHS kazettán a filmet, amelyre szintén a régi magyar szinkron és egy teljes képernyős kópia került. A Csillagok háborúját a 2000-es évek elején sugározta először az RTL Klub, kereskedelmi TV csatorna. Itt már a speciális változatot vetítették a harmadik magyar szinkronnal. 2004-ben jelent meg először Magyarországon a Star Wars Trilógia DVD-n az InterCom jóvoltából, amelyre már-a DVD-hez viszonyítva- tökéletes kép és hangminőség került. Azonban egyik magyar szinkron sem kapott helyet a DVD lemezeken, feliratot illesztettek a szélesvásznú kópiákra. 2011-ben megjelent a bluray kiadás, amelyhez az 1997-es szinkront használták fel.
Leia Organa: Szeretlek!
Han Solo: Tudom.
Az V. rész világméretű bevételei 538,375,067 dollárra rúgtak, ami lényegesen több volt mint a három évvel korábbi az Egy új remény esetében. A Birodalom visszavág-ot 1981. január 28.-án vetítették először a magyar mozik. A Mokép volt a moziforgalmazó, mint a Csillagok háborúja esetében. Az IMDb 742 ezer szavajója 8.7 csillagig juttatta, igy minden idők -jelenlegi- 12. legjobb filmje lett!
Főszereplő(k): Alec Guinness, Anthony Daniels, Carrie Fisher, Harrison Ford, Kenny Baker, Mark Hamill, Peter Mayhew Műfaj(ok): Akció, Dráma, Fantasy, Sci-fi Címkék: Star Wars, The Empire Strikes Back, A birodalom visszavág, Akció, Dráma, Fantasy, Kaland, Sci-fi, 1980
Értékelés: