A trófeagyűjtő! A PREDÁTOR -TRILÓGIA (1987-2010)

Klasszikus / Elfeledett | 2016-08-24 | Nagy Attila

Ragadozó (1987)

…A különlegesen képzett kommandót egy dél-amerikai dzsungelbe vezénylik, hogy felkutassák és kimentsék bajba jutott társaikat – akik a környéken tűntek el és akik egy ideje nem adnak életjelet magukról. A veszélyes terepen rutinosan mozognak a minden lehetséges veszélyre felkészült katonák, ám az igazi fenyegetést nem a vadállatok, nem az embertelen éghajlat és környezet, de még csak nem is a fegyveres terroristák jelentik, hanem egy titokzatos, arctalan lény, akiről csak akkor vesznek tudomást, amikor már majdnem késő. A láthatatlan teremtmény sorra végez áldozataival, de nem a bosszú hajtja, hanem a puszta vadászszenvedély: egy másik bolygó lakója, aki azért látogatott a földre, hogy minél több trófeát gyűjtsön. Az új akció célja becserkészni és elpusztítani a vérszomjas lényt…

Talán a sors, vagy éppen a történelem iróniája az, hogy az emberiség legutóbbi évszázadában bizonyos megtörtént és jelentős mozzanatok inspiráltak filmes témaköröket. Persze itt nem arra gondolok, hogy a John McTiernan által levezényelt 1987-es “Ragadozó” pontról pontra megtörtént valós eseményeken alapul, csak éppen egy nem sokkal azelőtt lezajlott korszak volt nagy hatással a történetre. Az akkori USA adminisztráció külpolitikáját még nagyban meghatározta a Hidegháború, illetve a Vietnámban elszenvedett kudarc. Ez utóbbi oka a már régóta ismert, de minden esetben hatásosnak bizonyuló gerilla hadviselés volt, amit a helyi kommunista erők előszeretettel és jó eredményekkel alkalmaztak. Noha az Államok technikailag és létszámban messze-messze meghaladta ellenfelét, a hirtelen lecsapó és lesből támadós taktika előbb-utóbb kifizetődőnek bizonyult.

Kiszúrhatja tehát szemünket az a tény, hogy a film által megálmodott idegen lény összetéveszthetetlen hasonlóságot mutat egy bújkáló kis komcsival. Természetesen hiba lett volna egy sima emberi ellenfélre felépíteni az egész mondanivalót, ám a földönkívüli eredet, a technológiai előny és a “gyűjtőszenvedély” (nem filmeket persze :D) egy félelmetes erőt hozott létre. Ezt lehetett aztán szembeállítani egy önbizalomtól duzzadó profi csapattal, akik egy túszmentésből tartanak hazafelé. Ebből a szempontból nagyon bírom a fokozatosságot a cselekményben. Az elején még egy magabiztos nagyszájú bandát látunk, akik válogatás nélkül és lendületesen aprítják az ellent, de aztán a sorozatosan felsejlő események hatására elcsendesednek, sőt később a fogyatkozó létszám hatására még pánikba is esnek. Még ők is esendők és tulajdonképpen fogyóeszközök. A pszichológiai hatás tehát rendkívül jól visz minket előre, ahol kis idő elteltével már sejteni fogjuk, hogy miként alakul majd a végső összecsapás. Külön érdekesség, hogy ott sem a fegyver fog dönteni a felek között, hanem a találékonyság és az ősi ösztönök. 
A szereposztás mondhatni parádés, a tesztoszteronbombát olyan nevek szavatolják mint a főszerepben pózoló Arnold Schwarzenegger, nyomában pedig a szintén akkortájt csúcson lévő Carl Weathers, Jesse Ventura, vagy épp Bill Duke. Természetesen egyikük sem egy drámatagozatos színész, viszont a maszkulin témakörbe maradéktalanul belepasszoló és maghatározó macsó egyéniségek. 

A “Ragadozó” tehát egy rendkívül izgalmas történetet varázsol elénk, ahol a sok akció és a legendássá vált főcímzene mellett egy újfajta lénnyel ismerkedhetünk meg. És ez volt az a pillanat tulajdonképpen, amikor az “élienek” mellett megszületett a Fox stúdió következő franchise árucikke. Majd pedig elindulhatott a világot meghódító útjára. 9/10.

Ragadozó 2 (1990)

A mozirajongók természetesen nagyon örültek az új lénynek, így a Predator figurája körül egycsapásra elkezdett kiépülni a kultusz. A legnagyobb kérdés persze nyitva maradt az első film végén: kiféle, miféle, honnan jött ez a raszta figura? Számtalan találgatás indult el, írták a könyveket, ontották a képregényeket. A felfokozott érdeklődés közepette pedig nem váratott magára túl sokat a folytatás sem, így 1990-ben érkezett meg a “Ragadozó 2″…

…És sajnos a fentebb említett kérdésekre nem adta meg a választ, viszont a cselekményt a dzsungelből áthelyezte a hőséggel küszködő Los Angelesbe, ahol a vadászó idegen a helyi bandát kezdi el feldolgozni. Nem éppen egy rosszul sikerült résszel van dolgunk, de sajnos nem tud az eredeti közelébe érni. Lehet hogy a helyszínválasztás az oka (mondjuk az őserdő megint szintén uncsi lett volna), vagy talán a tény, hogy Danny Glover nem igazán találja meg magát a szerepben, de az összhatás kissé harmatos. Ezt próbálja egyébként jó sok erőszakkal kompenzálni, ami egyrészt sikeres ebben a kontextusban, másrészt viszont én még igyekeztem volna egy kicsit a cselekményt illetően. A kellő gárda egyébként itt is jó neveket tart számon, a már említett Glover mellett felbukkan a lazuló Bill Paxton, a “Menekülő ember”-ből is ismert Maria Conchita Alonso, Robert Davi és még a nálam örök kedvenc Gary Busey is. Utóbbi egy osztag parancsnokaként próbálja leszedni a szörnyecskét a valóban jól sikerült vágóhidas jelenetben.

Picit azért ingatag tehát az egész film maga, de az utolsó jelenet azért mindent telibe talál. Hősünk nagy nehezen legyűri ellenfelét, erre aztán megjelenik még több. A hűha faktort nem csak ez a tény okozta, hanem az éles szemű fanok felfedezése az űrhajó belsejében. Ott bizony egy élien koponya kandikált ki a gardróbból, amire aztán alaposan beindult a fantáziálás. Lett is aztán belőle két versus film később, amiket eme bejegyzés terjedelme okán majd legközelebb vesézünk ki. 7/10.

Ragadozók (2010)

…Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre indul. Nem ismerik egymást, és nem tudják, hogyan kerültek egy idegen bolygóra, méghozzá szabad prédaként. Egy orvos kivételével az alakulat tagjai mind hidegvérű gyilkos: van köztük kommandós, bérgyilkos, elítélt, Yakuza-tag. Ők a legjobban kiképzett, legveszélyesebb ‘ragadozók’ a Földön, akikre most a Ragadozók egy rendkívül kegyetlen új faja vadászik. Céljuk, hogy végleg kiirtsák a bolygójukra tévedt idegeneket. Felkészülési idő nincs. Kezdődik a hajtóvadászat…
Mindeközben meg már eltelt 20 év, a két versusfilmen kívül pedig még nem érkezett új rész az eredeti történet folytatására. A jónép meg már ki volt éhezve a sikerre, mivel -hogy finoman mondjam- az AVP nem nagyon váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A forgalmazó pedig szintén óvatosan viszonyult a témához, így egy szerényebb költségvetéssel ugyan, de engedélyezte a franchise folytatását. A kivitelezést a már jól ismert Robert Rodrigez kapta meg, aki pedig a direktori munkálatokra hazánk fiát, Antal Nimródot kérte fel.

Nimród pedig ‘hál Istennek nem okozott csalódást és kellő alázattal nyúlt hozzá az alapanyaghoz. A “Ragadozók” egy példaértékűen elkészített repríz, ami nem igazán tekintget kifelé a világból, ellenben az azon belül felállított szabályrendszerben egész otthonosan mozog. Az idegen lények világáról sem tudunk meg nagyon többet, de azt már látjuk, hogy ők is harcolnak egymással a dicsőségért, sőt, sportjuk űzésére egész bolygókat rendeznek be. A film itt már mintegy úri hóbortként tekint a vadászatra, ahol az elrabolt áldozatok mintegy vadként menekülnek az elfogók elől. Pedig ez a feszültség egyébként nem látszik az elején, mert a legelső fél óra borzasztó lassan telik el. A kémia eleinte nem igazán működik a szereplők között, tekeregnek a susnyásban, ráadásul a felbukkanó “kutyahorda” is egy erőteljes “ezmiez?” kérdést fogalmaz meg az emberben. 

Szerencsére a maradék egy órára aztán rendesen felpörögnek az események. Laurence Fishburne megjelenése egy színes fejezet, de az “i”-re pontot az azt követő üldözés teszi fel. Itt mutatkozik meg szerencsére, hogy Adrien Brodynak talán van keresnivalója a filmben, ráadásul ötletesen még az idegeneket is egymásnak ereszti. A végső küzdelem sajna kicsit rövid, az idegenek kevéske motyót villantanak, meg egyébként is elég sokat lop az első részből. De egye fenyő, tetszett összességében! 
Épkézláb vége az egésznek mondjuk nincs annyira, no de mind1, szégyenkezni azonban nem kell. A film kellően ütőssé válik a fináléra és a visszafogott mennyiségű buznyák ellenére még látványos is tud lenni. A “Ragadozók” ezzel pedig a széria szintén kellemes epizódjai közé csatlakozik fel. Kicsit még magyarnak is érezhetjük, ezért pedig nagy köszönet jár Nimródnak! 8/10. 

 

Természetesen a filmeket egyben érdemes megnézni, mert egy kellően lebilincselő és akciódús szériát kapunk jó sok sztárral, fordulatos eseményekkel, nomeg ahhoz illő alapos henteléssel. És hol tart manapság a név? Ha minden igaz, az első részben szereplő, de most már rendezőként tüsténkedő Shane Black neve alatt látunk egy 2018-as dátumot! Hűha, várjuk nagyon hogy legyen egy csinos kvadrológiánk :). Addig is az összhatás a trilógiára egy jól megérdemelt 8/10. 

(Extra adalék: A teljes összképhez hozzátartozik, hogy létezik egy ún. “Ragadozó 3 – DNA” című hiperszuper alkotás is, de arról inkább nem szeretnék beszélni most. Régen suliban az ilyeneket egymás között “szívtévés” filmeknek hívtuk)