A CineMániás - Az Online filmmagazin - Klasszikus / Elfeledett - Oscar-díj és ördögi kísértés

Oscar-díj és ördögi kísértés - MEPHISTO (1981) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2018-03-04 | Gueth Ádám

Az idén 80 esztendős Szabó István neve mára egyet jelent az első magyar Oscar-díjas nagyjátékfilmmel. A rendező, aki korábban a hazai új hullámnak is meghatározó arculatot adott az Álmodozások korával később nemzetközi koprodukciókkal és világsztárokkal való közreműködéssel szerzett hírnevet magának és hazájának. Egy újabb magyar Oscar-díjban bizakodva elevenítsük föl a mester legnagyobb hatású alkotását, a már említett Mephistot.

A forgatókönyv Klaus Mann azonos című regényén alapszik. A tehetséges és feltörekvő német színész, Hendrik Höfgen (Klaus Maria Brandauer) mesés pályafutásról álmodozik. Osztja a '20-as évek Németországának népszerű, baloldali nézeteit és egy afrikai származású hölgyeménytől vesz "privát órákat". A történelem szele viszont az ő homlokát is meglegyezi és nemsokára tudatosul benne; művészi karrierje csak a Náci Párttal való együttműködés útján valósítható meg, ezzel elárulva egykori barátait és saját elveit is.

Miközben a színpadon az ördögi kísértőt, Mephistot alakítja a Faustban, saját életében ő az, aki folyamatosan meghasonul önmagával a rendszer csábítására. Szabó István a film témája miatt is német koprodukcióban gondolkodott és a főszerepet is német anyanyelvi színésznek szánta. Mikor először tárgyalt az osztrák Brandauer-rel, a színész igyekezett meggyőzni a rendezőt, hogy Höfgen szerepére ő lenne a tökéletes választás. Szabó végül belement a játékba, ezzel adva meg a kezdő lökést Brandauer pályájának.

Szabó 1981-ben a Bizalom című rendezéséért már egy Oscar-jelölést tudhatott magáénak a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, de a díjat akkor nem vitte el (Ekkor a Moszkva nem hisz a könnyeknek című orosz film nyert a kategóriában). Érdekes, viszont, hogy ugyanebben az évben szerzett Oscart Rofusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmért, ami így az első Oscar-díjas magyar produkció lett. 1982-ben ismét jelölést szerzett a Mephistoért, melyért már megkaphatta a jól megérdemelt díjat, amit Ornella Muti és Jack Valenti adott át. A Mephisto igazi nagyszabású produkció, mely kiválóan példázza a kooprodukciós munkák előnyeit, ugyanakkor hátrányait is. Brandauer fantasztikus játéka (melyhez Szakácsi Sándor magyar hangja is sokat tesz) kissé háttérbe szorítja a magyar közreműködőket, bár ez a német témából is adódik. A magyar színészek közül talán a Cserhalmi György által alakított Hans Miklas figurája a legérdekesebb, aki először lelkes híve, majd kiábrándult ellenzője a náci pártnak. Koltai Lajos kamerája festőien örökíti meg a grandiózus történetet. A képi világhoz többek közt Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című filmje is inspirációt adott.

Höfgen jellemfejlődése és az általa alakított Mephisto-karakter változása egy hátborzongató példázat az árulásról és a meghasonlásról. Mintha párhuzamosan futna a színpadi és a való életbeli kísértés, és néha még a néző is csak sejtheti a válaszokat kérdésre. Hisz egy ilyen korban, ami erkölcsileg helyes, könnyen az ember karrierjébe vagy életébe is kerülhet. Ráadásul Szabó rendezésének áthallásai egyértelművé teszik, hogy a történet nem csupán a náci Németországra, hanem saját korának Magyarországára és a mindenkori hatalomra is igaz.

A Mephisto művészi érdemei mai napig vitathatatlanok. Még akkor is, ha Szabó István kissé saját sorsát, saját ügynök múltját ábrázolta a vásznon. Szabó ugyanis 1957 és 1963 között számos pályatársáról írt jelentéseket, többek közt Jancsó Miklósról, Törőcsik Mariról vagy Várkonyi Zoltánról. Talán ezért is tekinthető annyira őszinte és hiteles alkotásnak a Mephisto. A hatalommal kényszerből vagy a karrier miatt együttműködő művész könyörtelen dilemmája; vajon szabad-e a művésznek bármilyen indokkal kiszolgálnia egy elnyomó rendszert? Höfgen karakterének esetében a válasz kissé egyértelműbbnek látszik, mint Szabó életében. Hisz, ha a rendező nem áll be a sorba, akkor talán a Mephisto sem születhetett volna meg soha.