A sikoltó fekete hattyú – SÓHAJOK (1977) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2018-11-03 | Faragó Tamás

1977-ben Dario Argento az olasz horrorfilm koronázatlan királya elkészíti a később „A három anya” címre keresztelt trilógiájának első darabját, a Sóhajokat. A forgatókönyvet akkori párjával, Daria Nicolodival közösen írta, akinek a főszerepet is szánta, viszont a stúdió nyomására, azt egy amerikai színésznőnek kellett játszani, így esett a választás Jessica Harperre. Az Empire magazin a mozit, a világ 100 legjobb filmje listáján a 45. helyre tette. A napokban nálunk is bemutatják a Sóhajok remake-jét és felmerül a kérdés, érdemes-e egy ilyen kultikus alkotást újraforgatni.

Suzy Bannion jelentkezik egy német balett akadémiára, ahová fel is veszik. Érkezése estéjén különös dolgokat tapasztal és másnap tudja meg, hogy az egyik diákot és a barátnőjét brutálisan meggyilkolták. Suzy megpróbál beilleszkedni a számára idegen iskolába, de egyre bizarrabb dolgokat tapasztal, nem beszélve a különös eltűnésekről és halálesetekről, amik történnek.
Az olasz rendező első igazi horrorja egy klasszikus gótikus alkotás, melyben a műfaj minden eleme megtalálható. Gyönyörű, de magányos fiatal lány, egy hatalmas és ijesztő épület, rejtélyes figurák és misztikus események. Ami mégis kiemeli a filmet a már akkoriban is kihalófélben lévő stílus többi tagjától az egyedül a rendező személye.

Argento zseniális a hangulatteremtésben. Pattanásig feszíti a néző idegeit hosszan elnyújtott jeleneteivel. Végig érezni a feszültséget, folyamatosan készíti fel az embert arra, hogy történni fog valami és azt addig húzza, míg egyre idegőrlőbb nem lesz, hogy végül egy igazán véres képben csúcsosodjon ki a jelenet.

Aztán ott van a fantasztikus képi világ, ez a film valami gyönyörű. Csodálatosan bevilágított helyszínek és kreatív kamera beállítások erősítik még jobban a gótikus hatást. Minden elnagyoltnak tűnik, a termek hatalmasak, a folyosók pedig végtelen hosszúnak tűnnek. A színhasználat szintén parádés. Argento nagyon pazar, élénk színeket használ, amik mégse teszik vidámmá a filmet, sőt pont ettől a szürreális, bizarr szivárványvilágtól válik még nyomasztóbbá ez az egész környezet. Ehhez hozzátesz a Goblin zenekar karcos és bőr alá hatoló zenéje, ami először nagyon hatásvadásznak hat, de a rendező annyira jól használja, hogy a rémületkeltés részévé válik.

Ezek után mégis miért merül fel bárkiben, hogy ezt jobban megtudná csinálni, pedig sajnos be kell látni, hogy ez nem az ördögtől való a gondolat. A Sóhajok nem mindenben öregedet túl jól, legfőbb gyengéi forgatókönyv és a karakterek. A szkripten érezni, hogy hiába volt Argento-nak és Nicoldi-nak egy jó ötlete, azt már nem tudták, hogyan is kéne kibontani. Nagyon fura párbeszédeket hallhatunk a filmben és ez nem mindig tudható be csak a különös iskola, nyugtalanító személyzetének. Hétköznapi karakterek is monologizálnak vagy csak előadnak egy expozíciót. Az Udo Kier által játszott Frank például olyan gyorsan nyílik meg Suzynak és mond el orvosi tikokat, mintha már 20 éve ismernék egymást. De az is gyakori, hogy a szereplők elbeszélnek, egymás mellett csakhogy a rejtélyt mesterségesen fokozzák. Végül az egészet egy huszárvágással intézik el és a nézőnek meg kell elégednie a korábbi eléggé szájbarágós magyarázattal.

A színészvezetés is hagy kivetni valót maga után, persze ez betudható a kor olasz szokásainak. Mindenki természetellenesen teátrális, csak hatalmas gesztusokkal játszik. Nincsenek lecsupaszított finom érzelmi megnyilvánulások, csak végletek, aki dühös az ordít, aki szomorú az sír. Ezek miatt az áldozatoknak szánt szereplőkkel nem lehet azonosulni és a sokkolónak szánt haláljelentek súlytalanná válnak.
Szóval, ha remake alkotó képesek lennének megtartani Argento rendezői stílusát, viszont a forgatókönyvet és a karaktereket rendbe szednék, a remake méltó lehetne az eredetihez, sőt akár felül is múlhatná azt.

A Sóhajok egy különleges alkotás. Aki túl tud lépni a gyengeségein az egy igen erős hangulati elemekkel bíró gótikus horrort kap, melyet az egyedi atmoszférája miatt érdemes hivatkozási alapnak tekinteni.

További érdekességeket találsz a film Mafab oldalán.