Egyszer volt, hol nem volt - DAJKAMESÉK HÖLGYEKNEK (1964) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2017-04-01 |

Freddy Benson (Marlon Brando) szélhámos nőcsábász. Mikor forró lesz a lába alatt a talaj, kénytelen eltűnni aktuális állomáshelyéről. A vonaton ismerkedik meg Lawrence Jamesonnal (David Niven), aki szintén szélhámos, de Freddy ezt nem tudja. Nagy mellénnyel felajánlja, hogy kitanítja Lawrencet, de az köszönettel elutasítja ezt a fajta segítséget. Mikor útjaik elválnak és kiderül, hogy Lawrence maga is szélhámos, nem is akármilyen, Freddy felkeresi volt útitársát és tanoncnak ajánlkozik. Meg is egyeznek, hogy megkopasztják a dúsgazdag hölgyeményeket. Működik is a dolog, de aztán szembesülnek azzal, hogy két oroszlán nem fér meg egy hegyen. Fogadást kötnek, és a vesztesnek másik vadászterület után kell néznie.

Ezt a kiindulópontot ismerve indokoltak lehetnek bizonyos elvárásaink. Gátlástalan férfiak, akik a trófea (aktuális hölgy áldozat) begyűjtéséhez minden trükköt és hazugságot bevetnek, csak hogy ezzel bizonyítsák mennyire jók. (Vulgárisan szólva: megy a farok méregetés). Ilyen szélhámosok mellé pedig dukálnak a hiszékeny, naiv, törődni vágyó nők, akik még csak véletlenül sem sejtik, hogy kihasználják őket. Annyira azért vannak úriemberek főszereplőink, hogy úgy adják elő magukat, mintha ők csak szerényen elfogadnák a hölgyek által kínált bárminemű segítséget.

Meglepően könnyeden, humorosan van tálalva ez az egyáltalán nem gavallér életmód, és humoros is marad, amíg Freddy és Lawrence következő áldozatáról (Shirley Jones) ki nem derül, hogy nem is az, akinek gondolták. Egyszerű szappangyári munkás, szegény családból. Itt lép színre először a komolyság a filmben: vajon mennyire erkölcsös így is tartani a fogadást, vagy tényleg az a legfontosabb, hogy kinek nagyobb?

Egyszerű fejlemény, mégis meglepő, aztán erre a végén még tud egy csavart rakni a történet. Azon túl, hogy sosem tudjuk így sem, hogy mi hogyan alakul, mert Freddy és Lawrence között. Ki, mikor, hogyan vágja át a másikat, vagy egyáltalán sikerül-e és nem nyal vissza a fagyi.

Az egész film annyira szerethető és szórakoztató, hogy szerintem a limonádé komédia titulust mellé lehetne biggyeszteni. Igen, a Dajkamesék hölgyeknek komédia. A megnézése után rögtön rájövünk, hogy mi a leheletnyi különbség vígjáték és komédia között. Például a szereplők. A nemtörődöm, jóvágású katona, a valóban úriember szélhámos (tudom, hogy paradox), a rend őre, aki gyilkossággal oldaná meg a helyzeteket és az angyalian ártatlan, védtelen leányzó. Tipikusnak nevezhető felállása egy jó komédiának. Aztán az, hogy a szerepeket megtestesítő színészek hogyan „preparálják ki” figuráikat, megér egy rövid misét.

Shirley Jonesnak aranyosnak és bájosnak kell lennie, és az is. Nem az érdemeit akarom elvenni, nagyon is pozitív értelemben gondoltam. Megvan hozzá a kislányos vonzereje. (Amúgy a női szereplőket nagyon korrektül válogatták össze: csupa olyan hölgy van a filmben, akik a fiatalabb Freddynek, vagy az idősebb Lawrencenak, vagy mindkettőnek a zsánere lehetne. Nem utolsó sorban a férfi nézők esztétikai igényeit is kielégítik). David Niven az angol gentleman prototípusa. Mármint külsőre. Falusi megfelelője a vén csirkefogó, aki annak ellenére is szimpatikus, hogy úgy él, ahogy. Azért nem szabad mindent elhinni neki.

Brando pedig elképesztően ripacs. Jó értelemben véve. Ezzel kilóg szereplőtársai közül, de új arcát mutatja meg. Sokkal lazább műfajban domborít, mint legtöbb filmje esetében. (Pl.: A keresztapa, Az utolsó tangó Párizsban, Missouri fejvadász, Rakparton stb.) Ripacskodása roppant teátrális, de simán elfér ilyen stílusú és kaliberű filmben. Ha a többi szereplő is ripacskodna, az viszont lehúzná a filmet, mert annyit nem bírna el. Szerencsére kellően ellensúlyozva van Brando túlzó játéka.

A Lawrence segédjét alakító rendőr szerepében Aram Stephan látható, de senkinek nem kívánom, hogy ilyen rendőrrel legyen dolga. Legnagyobb dilemmája, hogy hogyan tartson rendet, ha le sem szúrathat és le sem lőhet senkit. Kicsit olyan ő Lawrencenek mint Sancho Panza Don Quijotének. Már a fegyverhordozó voltát tekintve.

1964-et írunk, úgyhogy ne kezdjük el gagyizni a filmet a hátterek miatt, hogy nem is igazi vízen vannak blablabla. Figyeljük a történetet, a szereplőket és megkapjuk azt, amire a film rendeltetett: kikapcsol és szórakoztat. Aki így nézi, annak lesz egy kellemes, maradandó másfél órája. Jómagam elfogult vagyok, ezért 10-ből 8 pontot adok rá. Ha nem lennék elfogult, akkor 7,5 lenne, de azt meg 8-ra kerekítjük, nem? Matekon úgy tanultuk.