A CineMániás - Az Online filmmagazin - Klasszikus / Elfeledett - Az Equilibrium előtt

Az Equilibrium előtt - 451° FAHRENHEIT (1966) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2019-06-13 | Juhász Péter

Ray Bradbury (Marsbéli krónikák) remekműve a disztópiák közé sorolható Fahrenheit 451 1953-ban jelent meg. A történet abban az alternatív jövőben játszódik, ahol a könyvek tartása és ismerete büntetendő, külön egység (ún.: Tűzőrség) kutatja fel azokat, akik a rendszer ellenségeinek tekinthetők e téren és sorra semmisítik meg a bűnös, papír alapú ismeretforrásokat. Helyette a megvezetett világ lakosai napról-napra élik butított életüket lakásaikban, állandóan kitéve a reklámoknak, reklám eszközöknek, melyeken át manipulatív módon vásárlásra buzdítja őket a szép új világ. Ismerős, nem?

Gyökeres fordulat akkor áll be, mikor az egyik Égető megismeri a könyvek világát és felismeri, micsoda erejük van. A kultúra megmentéséért küzdő Emlékezők titkos társaságát is megismerve még jobban feltárul szeme előtt a hamis valóság rettenetes képe. Megpróbálja feleségét is beavatni újonnan szerzett ismereteibe, ám ez végzetes hibának minősül. Égetőből üldözött lesz, a rendszer ugyanis nem kímél senkit és semmit, ami vagy aki veszélyeztetné stabilnak gondolt létezését. A legtöbb e témájú könyv és filmes alkotás ereje annak hangulatában rejlik. Abban az érzésben, mikor a szőr feláll tarkódon belegondolva, mennyire apró kis bábú vagy egy óriási pályán és milyen ebben a helyzetben az „óriásokkal” szembenézni.

Bradbury írásából, amelyet az író saját bevallása szerint az ötvenes évek McCarthy-korszakáról mintázott a francia újhullám egyik legnagyobbja, Francois Truffaut készített játékfilmet 1966-ban, melyet a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be és ahol Arany Oroszlán jelölést kapott. Noha a direktor nem kedvelte a sci-fi műfaját, mert érdektelennek és unalmasnak találta, a könyvet megismerve azonnal nekilátott a regény filmes adaptációjának előkészületeihez. Noha a könyvhöz képest történtek változások, annak hangulatát kiválóan vitte vászonra Truffaut. Az azóta többször felhasznált, elnyomásban és elbutításban élő társadalom frusztrációkkal teli, ijesztő képe remekül átjön a filmből. Aprólékosan kidolgozott képi világa, a színészeknek köszönhetően félelmetesen bemutatott „emberi zombik” mű élete által nyeli el lassan nézőjét a történet. A két főszereplő, Oskar Werner és Julie Christie pedig remekül kalauzol minket ebben a nyomasztó drámában.

A filmben bemutatott világkép sajnos egyáltalán nem annyira irreleváns, mint azt szeretnénk hinni. Truffaut filmje bő 50 évvel ezelőtt már brutális pontossággal vetítette előre a mai kor egyik rémképét. A kilóra megvett emberek kiégett, kizárólag az anyagiakban kiteljesedő ál-boldogságát, a reklámokkal állandóan manipulált, érdek-létezést és annak ijesztően sivár tényét, hogy a valódi kulturális dolgoknak egyre nehezebb érdemben teret nyerniük.

Truffaut, aki az újhullám egyik jeles képviselője a 60-as években nyúlt a témához, azt hiszem nem véletlenül. A háborús évek elcsendesedésével ugyanis újabb lidérces dolgokkal kellett szembesülnie a világnak, a hidegháborús évek beköszöntésével. A nyíltan forrongó világ nagyhatalmai ezúttal visszafogottabban ugyan, de legalább annyira ijesztő módon háborúzott egymással a háttérben. A felszín alatt zajló megmozdulások állandó rettegésben tartották azokat, akik nem hitték el a média által közölt fél információkat és érezték a veszély jelenlétét.

Ahogy Orwell 1984-e is mondja, a Fahrenheit 451 víziója is egy ijesztően valóságos képpel riogat, melynek mai aktualitását sajnos ki sem lehet már kerülni. A téma sokkal jobban érinti a mai embert, mint azt a film ábrázolja, épp emiatt is aktuális ismerete, filmművészeti hovatartozásán túl.

Ennek a rémlátomásnak későbbi követői is érkeztek, mint például a Christian Bale-t titkon befuttató, házimozis kult-kedvenc, az Equilibirum, melyben a látható hasonlóság egyértelmű; érzelmek nélküli létezésbe, egy szilárd elnyomásba akkor tép rést a felismerés, mikor a rendszer egyik katonáját megérinti a hazugságban töltött évek kegyetlen valósága és felettesei ellen fordul.

Ezen történetek legnagyobb ereje és fegyvere a bennük ábrázolt nagyon is valóságos lidércnyomás ellen, az emberi létezés kulcsa; érzelmeink és gondolataink soha el nem nyomásának valós lehetősége. Csak merni kell felismerni és élni velük/általuk!