Tökéletességbe oltott macska-egér harc - SZEMTŐL SZEMBEN (1995) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2017-04-10 | Turbók Krisztián

Al Pacino és Robert De Niro egy filmben való szerepeltetése sok évig váratott magára, habár A Keresztapa második részében játszottak együtt, közös jeleneteik nem voltak a filmben. Két színészegyéniség, kiknek karrierje évtizedeken keresztül párhuzamosan haladt egymás mellett, mindketten egyaránt formáltak meg erős, illetve érzékeny karakterek tömkelegét. Pacino részéről 95'-ig ott volt a Serpico, a Kánikulai délután, a Sebhelyesarcú, az Egy asszony illata vagy a Carlitó útja. Mig De Niro részéről a Taxisofőr, A szarvasvadász, A dühöngő bika, Nagymenők, vagy a Casino.

Forgatókönyvírói szempontból a kilencvenes évek igazi aranybánya volt. A Szemtől szemben kiemelten fontos film volt, hiszen két élő legenda egy filmben megjelenése akkoriban már csak napjaink Stallone-Schwarzenegger filmes fúziójához volt hasonlatos. Al Pacino alakítja Vincent Hanna nyomozóhadnagyot, míg Robert De Niro Neil McCauleyt a nagypályás bűnözőt. Szokták volt mondani az érem két oldala. Elcsépelt kijelentés ez, de ebben az esetben nincs rá más kifejezés. Mindketten érzékeny férfiak, tetteik megkérdőjelezhetők, és ami a legfontosabb a törvény ellentétes oldalán állnak. Vadász és üldözöttje, törvényszerű dolog, miszerint valamelyiknek vesznie kell....

Magánéletük romokban, hiszen míg Hanna már a harmadik házasságát "vágja haza", mert éjjel- nappal a McCauleyhoz hasonló rosszfiúkat üldözi, addig De Niro karaktere azt vallja, hogy :

Neil McCauley: Egy profi életében nem lehet semmi, amit ne tudna egy pillanat alatt hátra hagyni, amikor a zsaruk befordulnak a sarkon. 

Érdemes figyelni McCauley házát. A szekrények üresen állnak, a berendezés minimalista. Egy ember, akinek elvileg mindene megvan, és még sincs semmije. Pacino karakterénél pedig nem kell pszichológusnak lenni, hogy levágja a néző, hogy itt sincs minden rendben. 

A film elején megismerkedük McCauley összeszokott, és viszonylag jól működő bandájával, ahol egy új ember miatt a sima rablásból, rablógyilkosság lesz, és itt kapcsolódik össze a film két fő karaktere, úgymond macska-egér játékossá. Hanna-nak rá kell jönnie, hogy McCauley nem az kistílű rabló, aki minden utcasarkon terem. McCauley vérprofi, és így is viselkedik. Figurája ellentmondásos ugyan, de ha nem muszáj nem tesz többet egy rablás esetén, mint amennyit feltétlenül szükséges. A filmvégi nagy banki akcióban kéri a túszokat, hogy aki úgy érzi rosszul van, üljön le, és dőljön a falnak. Társai már nem éppen ezen tulajdonságok jellembírói, de mivel főnöki poziciója megkérdőjelezhetetlen, ha kell elintézi azt, aki nem azt teszi, amit mond. Itt aztán a film el is inditja azt a cselekményszálat, ami a későbbiekben majd a vesztét okozza karakterének. A forgatókönyv ugyanakkor érzékeny férfinak állitja be. Például az épp megismert barátnője által, ami kedvelhetővé és szimpatikussá teszi figuráját. Ezért aztán a néző nehezen tud elvonatkoztatni attól, hogy egy morálisan megkérdőjelezhető karaktert akar megkedvelni.

Hanna élete szintén nem irigylésre méltó, hiszen mint említi, házassága romokban ezért a családi drámából is kijut neki. Felesége megcsalja, mostohalánya bekkatant a vérszerinti apja miatt, majd a film vége felé tetézi ezt még egy öngyilkossági kísérlettel is. Hanna csodálja McCauleyt és tudja egy nagy fogás van készülőben, de rá kell jönnie, hogy bűnöző barátunk sem most jött a falvédőről, és nem lesz könnyű dolga ha be akarja cserkészni őt.

Vincent Hanna:: Szerelmes vagy, hm? Szerelmes lettél valakibe? Mondd, hogy így van, ezt még be is veszem! BESZÉLJ, A KURVA ISTENIT! Pakolj ki, te disznó!!

A fáma szerint a nézők nagyon várták, hogy milyen nagy jelenetben fogják együtt látni e két nagyszerű színészt. Michael Mann rendező ugyanakkor csak leültette színészeit egy kávézóbeli asztalhoz, ami aztán a filmtörténelem egyik legjobb jelenetét eredményezte, két férfi beszélgetése által. A kamera folyamatosan váltva a képet Al Pacino, majd Robert De Niro félközelije között. Innen számolhatjuk, a film azon részét mikor szereplőink felmérik egymást, és McCauley ekkor döbben rá, hogy az addig gondosan tervezgetett végső bankrablást már nem tudja "csendben" elintézni. 

Természetesen nem lehet megfeledkezni Michael Mann remek filmjének többi szereplőjéről sem, hiszen nagyban hozzátesznek a közel háromórás filmélményhez. Val Kilmernek, Tom Sizemorenak, Ashley Juddnak, illetve az akkor 14 éves Natalie Portmannak is kijut egy-egy emlékezetesebb jelenet!

A film tele van egy seregnyi elképesztő, feszültséggel felépített jelenettel. A rablás képei, amikor McCauley zajt hall a kamionból, és Hanna közben figyeli a monitoron keresztül a reakcióját, a már említett kávézóbeli jelenetet, a nagy bankrablást, ami egy gyönyörű lövöldözésbe torkollik a városközpontban, illetve a film nagyszerű konklúzióját a reptéri élet- halál harcot, mely a legkatartikusabb finálék egyike a filmtörténelemben. 

Michael Mann próbálta a realitás talaján mozgatni a film szereplőit. A mára kultikussá váló bankrablás képei például olyannyira hatásosak voltak, hogy két évvel később egy Észak-Hollywoodban lezajlott fegyveres támadást a filmben látott módon terveztek meg az elkövetők. Ugyanakkor nem csak bűnözőket, de az Egyesült Államok Tengerészgyalogságát is inspirálták a képsorok, és ezen jelenetek alapján mutatják be az újoncoknak, hogy milyen az, ha hasonló fegyveres ellenséggel találják szembe magukat a valóságban. Val Kilmer állítólag nagyon örült annak, amikor megtudta, hogy a tengerészgyalogos újoncoknak gyakran megmutatták, hogy ilyen helyzetekben, hogyan kell hatékonyan és gyorsan tárat cserélni, mindezt a filmbéli karaktere által.

A film képi világa egyszerű és minimalista, semmi sem tereli el a figyelmünket a film közben. Dante Spinotti operatőr szürkés-kékes, steril beállításai egy sötét krimi hátteréül szolgálnak, egyes jelenetei biztosan beleégnek a retinánkba.

A minimalizmus igaz a zenére is. Elliot Goldenthal zenéjét nem fogod fejből dúdolni, de mindenképp kivételt képez ez alól a konklúzió alatt hallható score, amely felemelő és lélegzetvisszafojtó reakciót csikar ki a nézőjéből, kiváltva azt az érzést, hogy a végefőcim alatt még percekig paslogassunk!

Vincent Hanna: Maga sohasem vágyott normális életre?
Neil McCauley: Az meg mi a franc? Barbaque és labdázás a parkban?
Vincent Hanna: Igen, valami olyasmi...

A Szemtől szemben egy igazi, profin elkészített, nagyívű történet. Mindezt köszönheti nagyszerű színészeinek és tűpontos forgatókönyvének. Michael Mann mozija ezen elemek megfelelő arányú keverésének megfelelően a 90-es évek egyik valóban kiemelkedő darabja lehetett.