A vérengzés szerelmesei - SZÜLETETT GYILKOSOK (1994) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2019-07-25 | Juhász Péter

Oliver Stone túl a vietnámi háborúval foglalkozó, személyes hangvételű filmjein, és túl Jim Morrison és a Doors zenekar kaotikus karrierjének elbeszélésén, elkészítette életműve talán legsúlyosabb, legbetegebb alkotását Született gyilkosok címen. 

A Quentin Tarantino történetét alapul vevő forgatókönyv pszichedelikus utazás az erőszak és bűn sötét világában, a média folyton hajszoló szemeinek állandó kereszttüzén keresztül. 
Stone filmjében két zűrös gyerekkorral megáldott fiatal esik végzetes szerelembe, és lesznek ádáz sorozatgyilkossá. Mickey (Woody Harrelson) és Mallory (Juliette Lewis) első találkozásuk pillanatától pusztító tűzzel lobognak egymás iránt, és amint sikerül magukat kitépni a szülők karjaiból senkit sem kímélő, őrült pusztításba kezdenek.  

A sorozatgyilkolás bűvkörében úszva valóság keveredik össze lassan drogok hallucinogén világával, a média legalább annyira beteg egyeduralmával, amit a kiváló Robert Downey Jr. tolmácsolásában kapunk arcunkba, amint Wayne Gale sztár-műsorvezető képében tündököl a színen. 

Az ámokfutásba szerelmes szerelmesek közben senkit sem kímélve haladnak pusztító útjukon és mindenféle beteg kalandot élnek át. Kígyómarás, indián rezervátum, tömeges gyilkosságok, amiket a film nézője hol a két főszereplő bevonásával, hol a televízió kamerájának lencséjén keresztül lát. Közben a rendőrség a nyomukba ered, Jack Scagnetti (Tom Sizemore) detektív vezetésével, aki legalább annyira megszállottja saját területének, mint a két fiatal az őrült gyilkolásnak. 

A film szürreális világának számos pontja mégis elrettentően valóságos. A két gátlástalan gyilkos, akik elmebeteg, ölés iránti vonzalmukkal sorra szedik le áldozataikat és dicsőségesen konstatálják minden egyes újabb trófeájuk. A média senkit és semmit nem kímélő jelenléte az emberek életében úgy, hogy a film korában (1994!) még messze nincs a mai internet, online média portálok csupán televízió adók, kamerák és megszállott műsorvezetők. Robert Downey Jr. karaktere legalább annyira beteges, amint legfőbb vágya egy riport összehozása Mickeyvel és Malloryval, az Államok legkeresettebb bűnöző párosával. A nézettség mind felett! Közben reklámok szakítják meg a történéseket, morbid szappanopera képében látjuk Mallory zaklatott gyermekkorát, molesztáló apjával és megalkuvó anyjával a középpontban. Mind olyan eszköze a Született gyilkosoknak, mellyel Oliver Stone a 90-es évek derekán már szembesíteni próbálja nézőjét; merre tart világunk. Ugyanezt viszi tovább a rendőrség állati jelenléte, az erőszak alkalmazása, beteges vágyódás a gyilkos páros női tagja iránt. Mazochizmus, kifordult értékek, belek, hamis fölény a törvények kisajátításával, dölyfösség és hatalmi fölény. Erre jön rá habként Tommy Lee Jones parádés karaktere, mint a mocskos szájú Warden Dwight McClusky, aki a filmtörténelem egyik legízesebb káromkodásával és legfeltűnőbb elmúlásával koronázza meg az amúgy abszolút érezhetően Tarantino megalapozta remekművet. 

Oliver Stone itt még nagyon bátor rendező volt. Kendőzetlen, erőszakos és számos helyen sokkolóan merész filmmel lépett a mozik nagytermébe, egyáltalán nem foglalkozva az esetleges botrányokkal, melyek a film premierjét követően majd körülfoghatják.

Hogy még zaklatottabb legyen az amúgy sem túl nyugodt film, felkérte az akkoriban egyre nagyobb teret nyerő, indusztriális botrány formáció, a Nine Inch Nails frontemberét, Trent Reznort ugyan kerekítsen már filmjéhez megfelelő zenei aláfestést. Reznor pedig, aki annak a zenekarnak egyszemélyes atyja, aki épp 1994-ben a Charles Manson-féle mészárlás házában vette fel aktuális nagylemezét (The Downward Spiral) megtette, amit lehetett. A film soundtrackje legalább annyira pszichotikus, mint a film maga. Elborult géphangok, szintetizátorral fűszerezett, torz gitártémák, sötét tónusú billentyű hangok és agresszív dobok alkotják a Született gyilkosok lemezének javát. Közöttük olyan, ma már kultikusnak mondható dalokkal, mint a Burn vagy a Bob Dylan-féle You belong to me. Még Juliette Lewis is hallatja hangját a lemezen, a Born Bad című darabbal. Lewis amúgy azóta is többször fellépett (itthon is a Szigeten például) Juliette and the Licks nevű punk formációjával. Sok lábon áll tehát a hölgyemény. 

A film erősen megosztó lett a kritikusoknál. Noha elképesztő alakításokat láthatunk benne, Harrelson élete legjobbját hozza, a drogokkal harcoló Robert Downey Jr. pedig nem is kaphatott volna ennél testhezállóbb szerepet (utána pár évig el is tűnt a színről), Tom Sizemore örök genya gazfickójáról már nem is beszélve, a Született gyilkosokat alaposan megrágta az ítélő bizottság. A Rotten Tomatoes kemény 47%-ot adott neki, a Metacritic már jobb, 74%-al jelölte és a néhai Roger Ebert 4 csillagot adott rá a megadható 4-ből úgy véleményezve a filmet, nem elég egyszer látni, mert akkor csak a képek ragadnak magával. Másodszorra jön majd át a lényeg, a mögöttes tartalom, a mondanivaló. 

A film producerei pedig összebalhéztak Tarantinoval, miután megpróbálta közzétenni eredeti történeté, mint keménykötésű könyvet, amint azt a True Romance és saját rendezői erőfeszítései, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény szkriptjeivel is tette.  A Született gyilkosok gyártói pert indítottak Tarantino ellen azt állítva, hogy amikor eladta nekik a forgatókönyvet, elveszítette a kiadói jogokat. végül Tarantino-nak megengedték, hogy közzétegye eredeti szkriptjét.

Tarantino elvetette a filmet, mondván: "Utáltam ezt a kibaszott filmet. Ha tetszik a saját cuccom, ne nézd meg ezt a filmet. – kellemes kis história, nem?

Noha Tarantino elkészítette a Ponyvaregényt, mellyel a legnagyobb rendezők közé írta be magát, Oliver Stone tarantinoi alapokkal rendelkező filmje is ott található az abszolút kultfilmek széles polcán.

Nem könnyű darab a Született gyilkosok. Beteges világában beteg humorral fűszerezett ámokfutása, lidérces, kábítószeres mámora, sokkoló valóságot elénk táró pofán verése, fricskája a médiával és a rendőrséggel szemben uralkodik, mellyel Oliver Stone minden vizuális tudását kimaxolta, agresszió faktorát az pedig az űrig lőtte, színészeiből meg szimplán a legjobbat préselte ki és a nézőit is citrom módjára facsarta ki. 

Úgy ülj le elé, hogy egy jó darabig ott maradsz majd a székhez szögezve, miközben csak egyet akarsz majd te is : Csókolni, miközben szorítják a mellbimbód…

A film Mafab oldala

Képek: TMBd