Bűnös csillogás – CASINO (1995) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2019-08-17 | Szombati Zoli

A gengszterfilm műfaj egyik alapvetése, gyöngyszeme kerül ezúttal sorra, mely amúgy az öt kedvenc filmem egyike is. Annak ellenére, hogy a zsáner köztudottan az egyik legerőteljesebb és egyben legjobb alkotásokat vonultatja fel immár huzamos ideje, még mindig képes vagyok feltenni a költői kérdést: hogy a megveszekedett rézfánfütyülős fenébe lehet ennyire eltalálni egy filmet?! Ehhez már önmagában nem elég a zsenialitás sem, egyszerűen mindennek klappolnia kell, így lesz a három órás formai és tartalmi szintézis szinte egyedülálló remekmű. A Casino semmilyen szegmensében nem átlagos, hanem meglátásom szerint minden ponton extraklasszis (hogy mik is ezek, sorra fogom venni). Martin Scorsese közismerten jelenünk egyik legnagyobb formátumú rendezője, amit ez a mesterműve is fényesen bizonyít. Adódik az összehasonlítás minimum egy korábbi filmjével, ami értelemszerűen a Nagymenők kell legyen, bár én különösebben nem szoktam erőltetni az összevetést, most azonban szó nélkül nem tudnék elmenni mellette. A közönség és a kritikusok zöme az 1990-est tartja jobbnak, én viszont a Casino-t látom kiforrottabbnak, jóllehet a másikra is simán maximális értékelést adok. Abból a szempontból mindenképpen fontosabb a korábbi, hogy a sajátos stiláris kereteket, és magát a formátumot Scorsese akkor alkotta meg, melyhez öt év elteltével is jól érzékelhetően ragaszkodott. Önismétlésről természetesen szó nincs, ám a film zsenialitásában és ellenállhatatlan elbeszélésmódjában tagadhatatlanul alapvető szerepet játszanak ezek a kipróbált stílusbeli és technikai elemek. A való életből merített maffiafilmes kánont a rendező 2013-ban tulajdonképpen trilógiává egészítette ki (A Wall Street farkasa), már ami az emlegetett formátumot illeti - tartalmi kontinuitás persze nincs, hiszen különálló történetek. A speciálisabb témaválasztás, illetve a lényegesen több poént hordozó narratíva okán a DiCaprio-éra filmje már szembeszökően tér el amazoktól, sőt a rendkívül magabiztos színvonal valamelyest csökkent is, ám elsiklani felette hiba volna (törekszem rá, hogy hamarosan az imént emlegetett másik két filmről is szülessen átfogó írás részemről).

Scorsese nagy kedvencét, Robert De Nirót a Nagymenők után ezúttal a tényleges főszerepbe emelte, aki élete egyik legkiválóbb alakítását nyújtotta, sőt számomra ez az elsőszámú tőle. Ekkor történt a nyolcadik mozifilmes kooperációja a rendezővel, mely ezt követően egészen mostanáig szünetelt, a várva várt kilencedik közös megmozdulást idén pillanthatjuk meg, amely szintén egy gengszterfilm lesz. A színészóriás 1995-ös éve egyébként elképesztően jó volt, hiszen szintén nyáron jött ki (csupán egy hónapos eltolódással) a Szemtől szemben is, mely szintén mozitörténeti műfaji klasszikus. Voltaképp ez volt De Niro utolsó igazán nagy éve, sőt összességében az egyik legjobb is. Ahogy a film több fő karakterének, így az övének is - aki Sam "Ace" Rothstein kaszinóigazgató - volt megfelelője a való életben, mégpedig Frank "Lefty" Rosenthal. (Utóbbi szerint a filmben látott alakítás a személyiségével 70%-ban egyezett meg). Ginger, a számító és pénzéhes feleség szerepében - valós megfelelője Geri McGee - Sharon Stone lehengerlő alakítását láthattuk, akit jelöltek is Oscar-díjra, amit köztünk szólva simán meg is kellett volna kapnia, hiszen élete legjobbját hozta, a Golden Globe mindenesetre összejött. Stone olyan szinten nőtt fel a komplex feladathoz, hogy abszolút egyenrangú partnere volt a színészlegendának ebben a femme fatale szerepben. Sharon Stone inkább közepes színésznőnek nevezhető, de amit ebben a filmben produkált a néhol rideg, néhol rendesen szétcsúszó junkie karakter megformálásával, az világklasszis teljesítmény. Scorsese elég sok aspiránsból választotta ki, köztük egészen nagy nevekkel (Michelle Pfeiffer, Nicole Kidman, Uma Thurman), ám a finishben Stone egyszerűen megdumálta a rendezőt, és lám milyen jól tette. Scorsese furcsamód Madonnára voksolt jó ideig, de szerencsére sikerült megúsznunk ezt a készülődő baklövést. Nicky Santorót, a gátlástalan, és önmagát törvényen kívül helyező maffiózót, Ász régi barátját Joe Pesci formálja meg (az alapfigura Anthony "The Ant" Spilotro), akinek ez volt az ötödik együttműködése De Niróval, a rendezővel pedig a harmadik. Amit a színész művel a vásznon, az elementáris alakítás, mely a magyar szinkronnal még hatásosabb. Itt jegyezném meg, hogy a filmet kifejezetten javasolt magyarul nézni, de csakis az első, azaz eredeti szinkronnal! Mivel rendkívül szövegcentrikus, így a kitűnő szinkron sokat dob rajta: Szakácsi Sándor, Básti Juli, és Harsányi Gábor hangja szólal meg a főbb szerepeket illetően. A film karakterszínészeinek sem kell szégyenkezniük, mindannyian remekbeszabott alakítást nyújtanak: James Woods (Lester Diamond, Ginger egykori stricije), a maffiamozikból ekkoriban kihagyhatatlan Frank Vincent (Frank Marino, végrehajtóember), Alan King (Andy Stone, a szakszervezeti nyugdíjalap elnöke), Pasquale Cajano (Remo Gaggi, a középnyugat maffiafőnöke) és Don Rickles (Bill Sherbert, Ász közvetlen beosztottja) nevét kell feltétlenül kiemelni. Poén, hogy a rendező anyukája, Catherine Scorsese ezúttal is cameoszerepben jelenik meg, egy felettébb jópofa jelenetben. 

Az egy évtizedet felölelő cselekmény váza pontosan körülírható: a történeti szál a '70-es - '80-as évek nevadai alvilágának sajátos miliőjébe kalauzol el minket, a helyszín természetesen Las Vegas. "Ace" Rothstein ízig-vérig profi szerencsejátékos és bukméker, akinek a tippjei bizalmas információkon alapulnak. Ennélfogva a maffia kegyeltje, hiszen biztosan szállítja a fogadásokból származó halom pénzt a góréknak. Keresve se találhatnának a Tangiers új kaszinóbirodalom irányítására jobb embert, mint őt. Valamelyest ugyan a háttérben kell maradnia, akkurátusan ügyelnie a mindennapi üzletmenetre, helyette azonban ott van Philip Green (Kevin Pollak), a tökéletes kirakatember. Tisztes polgárnak van beállítva, csakúgy mint régi barátja, a súlyos maffiakapcsolatokkal rendelkező Nicky Santoro, aki szintén átteszi a székhelyét Vegasba a főnökök megbízásából. Feladata, hogy szemmel tartsa Ászt, aki rendkívüli precizitással és odafigyeléssel irányítja a kaszinót és a beosztottjait, a lé dől is mázsaszám, így mindenki elégedett. Ász ráadásul hamarosan meg is nősül, lehengerli őt Ginger, a luxusprosti. Mivel nem hülye, így valahol sejti, hogy könnyen darázsfészekbe nyúlhat a döntéssel, de a nő iránti érzései felülírják a józan észt, mely hiba persze később törvényszerűen visszaüt majd. A flottul működő gépezetben idővel aggasztó repedések kezdenek megjelenni. Nicky az FBI feketelistájára kerül, így kitiltják Vegasnak még a környékéről is. Nála ez csak olaj a tűzre, így hadjáratot hirdet ellenük, már a látszatra sem ügyel a bandájával, nyíltan gyilkolnak és fosztogatnak. Ennélfogva Ásszal is komoly személyes konfliktusba kerül, akinek Ginger viselt dolgaival is folyamatosan meggyűlik a baja, ráadásul az engedélye körül is egyre több a zűr, a ránehezedő nagy nyomás pedig már komolyan árt az üzletmenetnek. A baljós fejleményeket az "otthoniak" egyre kevésbé nézik jó szemmel, ők a színfalak mögül szeretnék irányítani a dolgokat továbbra is. Érezhetően nincs messze már az a pont, amely végzetes összeomlással fenyeget minden résztvevő számára... 

A regényt, és az ebből készült forgatókönyvet (utóbbi elkészítésében Scorsese is közreműködött) Nicholas Pileggi jegyzi, akinek a neve jól cseng a műfajban, hiszen a Nagymenők alapjául szolgáló "Wiseguy" is az ő munkája volt, így a rendezővel való együttműködése túlzás nélkül legendás. Ezúttal alapként a vegasi Stardust Casino egykori háttértörténete szolgált. A sztori íve a maffiafilmeknél megszokottaktól némileg eltér, ugyanis általában felemelkedéstörténetet és bukástörténetet egyaránt kapunk. A Casino azonban már-már a zeniten kezdi, és az idővel egyre inkább erodálódó személyi kapcsolatokra és konfliktusokra helyezi sokkal hosszasabban a hangsúlyt, mely végül lavinaszerűen vezet át a törvényszerű bukás hatásos bemutatásába. A történetvezetés komoly érdekessége, hogy amolyan cselekményfolyamról van szó a maga rendkívüli dinamizmusával, szorosabb értelemben vett plot azonban a rendező szerint sincsen. Ez is megmagyarázza, miért lehetett ennyire ütős a film narrációja, ám erről még később, a filmes eszközök kapcsán. Gondolom az említettekkel összefüggésben lehetett, hogy Scorsese kifejezetten hagyta, sőt bátorította a színészeit az improvizatív játékra: csak annyit vázolt fel, mely pontból hová jusson el a jelenet. Ilyen kaliberű színészeknek mint De Niro, ez nem okozhatott gondot, ő kifejezetten híres arról, hogy mennyire igényli a rögtönzéses lehetőségeket. A korlenyomatként is értékelhető történet kendőzetlenül rántja le a leplet a Las Vegas-i csillogás mögött rejtőző akkori alvilág sötét kulisszatitkairól, de személyes drámákkal is szolgál. A film a premier után kapott hideget-meleget a nyersen szókimondó stílusa és a brutalitás naturális ábrázolása okán. Nem tudok semmiképpen egyetérteni ezzel, mivel az ábrázolásmódban semmi öncélúság nem volt, hiszen a film nem szende zárdaszüzek teadélutánjáról értekezik, hanem a bűn városa gátlástalan figuráinak üzelmeiről. Szóval itt nem lehetett finomkodni, hiszen egy ilyen rendezői attitűd könnyen elhitelteleníthette volna a cselekményt. A csaknem 180 perces játékidő dinamizmusa lenyűgöző, minden a helyén van, üresjárat nem létezhet Scorsese lebilincselő világában. A rendező a filmnyelvi muníció számos elemét állítja csatasorba a rendkívül meggyőző impulzivitás elérése érdekében, ám a hatásvadászat - és így a néző manipulatív célzatú megvezetése - fel sem merül. A gengszterdráma talán legbrilliánsabb szegmense az alkalmazott narráció tökéletessége, mely jelentős pluszt ad a filmnek. Rendkívül cool és frappáns minden egyes elhangzott mondata. Érdekesség, hogy a rendező (akárcsak a Nagymenők esetében) kettős narrációt alkalmaz: mindvégig Ász és Nicky monológjait halljuk a történetfolyam alatt, mindemellett igencsak penge dialógusokban is bővelkedik a film, az alkalmazott narratíva egész egyszerűen tökéletes.

A szövegcentrikus stílus mellett azonban a képi világ is kifejezett dinamizmussal rendelkezik, melynek két alapvető komponense van. Thelma Schoonmaker vágásai ezúttal is bámulatosan jók, még csak tudatosan figyelnünk sem kell ezekre, egyszerűen ordít a vászonról, hogy mennyire profi munka. Természetesen a rendezőre jellemző freeze-frame shot alkalmazása sem maradhatott ki néhány alkalommal. Scorsese ekkor dolgozott először együtt Robert Richardson operatőrrel (Michael Ballhaus épp nem volt elérhető), akivel ezt követően még négy filmet jegyzett. (Úgy nézett ki, hogy 1991-ben már A rettegés fokát is együtt készítik, de akkor Freddie Francis mellett döntött a rendező). Richardson a maga részéről a Casino forgatásán alkalmazta először a 35 mm-es filmformátumot, érdekes módon a végeredmény nem tetszett neki egyöntetűen. Feltűnően sokszor hagytak meg vágás nélküli komplex, hosszú snitteket, melyet Scorsese már 1990-ben is előszeretettel használt. Érdemes megfigyelni, hogy ez a technika is mennyire dinamikussá tudja tenni a cselekményvezetést, és ami szintén könnyen észrevehető, hogy ezen szekvenciák alatt mennyire profi mindvégig a kameramozgás, különösen amennyiben hirtelen történik irányváltás, vagy épp ráfókuszálás. A film nagy erénye a korszellem autentikus megidézése, mely az alkalmazott zenei betétekben és a kifejezetten pazar costume design képében ölt elsősorban testet. Robert De Niro hetven, míg Sharon Stone mintegy harminc különböző ruhakölteményt viselt a film során, ami önmagáért beszél. A forgatás helyszíne értelemszerűen Las Vegas és annak közvetlen környéke volt. Mivel a város felettébb dinamikusan változik, így bizonyos helyszíneknek már a maradványa sincsen meg, és 2016-ban sajnálatos módon a Riviera Casino is a végleges veszteséglistára került. A fikciós Tangiers belső kaszinójeleneteit ugyanis mind itt forgatták, a bejárat külső felvételeit és a parkolót pedig az éppen lebontás előtt álló szomszédos Landmark Hotel előtere szolgáltatta, melyet a forgatás kedvéért világítottak ki ideiglenesen újra. A Riviera egyébként a pénztermen kívül minden interior szekvencia forgatását engedélyezte, az említett helyiséget viszont külön fel kellett építeni díszletként a filmeseknek. Néhány érdekesebb helyszín még, a kronológia sorrendjében: a kocsirobbantásos nyitójelenet a Main Street Station Casino parkolója; Ász háza a Cochise Lane-en található szintén Vegasban, ma is teljesen hasonló állapotban; végezetül Nicky és Ász találkozója a sivatagban egy kiszáradt tómeder helyszíne, a Jean Dry Lake Bed, Las Vegastól délre a 15-ös út mentén.

Képek: TMBd

A film Mafab oldala