Heil Chaplin - A DIKTÁTOR (1940) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2020-01-26 | Gulyás Dominik

„Szabad és csodálatos lehetne az élet útja, de az utat eltévesztettük. Kapzsiság mérgezi az ember lelkét, gyűlöletbe rekeszti a világot, nyomorúságba és vérontásba masíroztat bennünket. Robogunk, repülünk, mégis kalodába zárjuk magunkat. A gépek, a bőség korszakában még mindig szűkölködünk. A tudás cinizmussá vált, értelmünk rideg, szívtelen. Túl sokat gondolkozunk, és túl keveset érzünk. A gépesítés mellé emberség kellene. A bölcsesség mellé kedvesség és jóság. Ha ez nincs, könyörtelen lesz az élet és mindennek vége.” Hangzik el Chaplin ikonikussá vált monológjában, filmjének legfontosabb üzenete, amit az emberiség 80 év alatt sem tanult meg!

Charlie Chaplin világlátására mindig is jellemző volt a társadalomkritika és a tömegkultúrával való szembenézés. Filmbeli szerepe (A csavargó) mindig is azt a kisembert személyesítette meg, aki képtelen érvényesülni az egyre jobban felgyorsult világban, akin átlépnek és kiröhögik régies, lovagi erényei miatt. Chaplin figurája egy romantikus mintát tart a többséggel szemben és megkérdőjelezi az általános viselkedési normákat. Burleszkjei azért is maradhattak fent ilyen hosszú ideig a köztudatban, mert a remekül megkomponált (sokszor improvizatív) gegjei mögött, mindig is megvolt a tragikus fennhang. Chaplin az a bohóc, akinek maszkja mosolyog, de mélyen legbelül zokog. Látásmódját pedig mindig is igyekezett az adott korhoz mérten aktualizálni, az alaszkai kincsvadászok (Aranyláz), a felgyorsult nagyvárosi élet (Nagyvárosi fények) és az elgépiesedett, kapitalista világ (Modern idők) képében. Aztán jött a 2. világháború! 1940-re a náci Németország lerohanta Franciaországot és lassan, de biztosan magába olvasztotta az egész európai kontinenst. Egy ilyen helyzetben, Chaplin lépett egy merészet és csinált egy szatírát Adolf Hitler személyéről és az általa képviselt elvekről. Ebből született meg A diktátor, ami a maga idejében eléggé megosztotta az embereket és nem csak Németországban.

Ugyan a film egy fiktív országban (Tomainia) játszódik, mégis egyértelműen be tudjuk határolni, hogy mi volt az inspirációs alap. Egyértelműen utal az olyan eseményekre, mint az első világháború, a kristályéjszaka vagy az Anschluss (Ausztria egybeolvasztása Németországgal). Chaplin pedig ezt a komoly témát a saját esendő, kedves stílusában meséli el, miközben nem veszíti el a súlyosságát.

Bár a Modern idők volt az első, technikailag hangos filmnek számító alkotása, de A diktátorra mondhatjuk azt, hogy eredetileg is annak készült. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne kapna fontos szerepet a burleszkre jellemző vizuális humor. Már nagyon rég leáldozott a némafilmek korszaka, de Chaplin még mindig felhasználta az arra jellemző stíluselemeket. Például a film elején lévő menekülés a nyugati frontról, a tengelyhatalmak közötti kajacsata vagy az azóta ikonikussá vált táncjelenet a földgömbbel. Azonban Chaplin mozija egyértelműen szatírikus hangvételű, ezért sokkal indokoltabb a hangoknak a használata. Főleg azoknál a részeknél, ahol Hitler vagy Mussolini személyiséget karikírozzák ki. Állítólag Chaplin részletes kutatómunkának vetette alá magát, hogy minél jobban megismerje a vezérnek a személyiségét. Tanulmányozta a beszédstílusát, a testmozgását és az artikulációját, hogy minél hitelesebben tudja eljátszani őt. A eredmény pedig annyira kimagasló lett, hogy állítólag a Führer el is rendelte a színész-rendező likvidálását.

Azonban, ami miatt ez a film a mai napig kimagaslik a legtöbb vígjáték közül, a tény, hogy nem csak nevettetni és szórakoztatni akar jó komédiához mérten, hanem üzenni is. A legtöbb vígjátéknál elnézzük a tartalom hiányát, amíg vicces az, amit látunk. De, ahogy a stand-up komédiákból is tudjuk, a saját nyomorunkon lehet a leginkább röhögni. Hofi Géza például azért maradhatott meg bennünk, mint a legtehetségesebb magyar humorista, mert a viccei mögött mélyen megbújt az a hétköznapi világ, amit mi is nap mint nap átélünk. A legjobb gyógyszer a sírásra pedig a nevetés, ahogy az ismert. Nem véletlen, hogy a műfaj legelismertebb darabjai (Monty Python munkái, Dr Strangelove, Borat, South Park) szintén reflektálnak az olyan alapvető dolgokra, mint az emberi abszurditás (nemi, vallási hovatartozások, genderelmélet) vagy az emberi kicsinyesség (rasszizmus, kapzsiság, hatalomvágy). Chaplin filmjei is ezt az utat járták be. A kisember nehézségei a felgyorsult nagyvilágban, amiből kivesztek az olyan alapvető értékek, mint a szerelem. A diktátorral pedig még nagyobb fába vágta a fejszéjét, hiszen itt már mélyen belement az akkori aktuálpolitikai helyzetbe. Különösen a filmvégi nagy beszédében (ami nem mellesleg a mű tetőpontja is egyben), ahol a negyedik falat lerombolva hozzánk szól ki és elmondja, mivé fajult az emberi társadalom, hogy élhetnénk másképp is. Gyönyörűen és hatásosan koronázza meg filmjének fő mondanivalóját és egy pillanatra a szatirikus gúnyt felváltja a krisztusi hegyi beszéd. Sajnos ezzel viszont Chaplin súlyosan megégette magát, hiszen pacifista nézeteit nem fogadták túl jól egy háború sújtotta időszakban. Sokan ezek után bélyegezték meg őt, mint kommunista szimpatizánst („Világ nemzetei egyesüljetek!”) és a háború után a McCarthy-korszakban még az országból is kitiltották. Sajnos az emberiség nagy része azóta sem értette meg Chaplin szavait.

A diktátor, akárcsak a rendező összes filmje egy kihagyhatatlan klasszikus, ami kora ellenére még mindig friss tud maradni és még mindig tartalmaz aktuális elemeket az ember természetével kapcsolatban. Egy szórakoztató és fontos mozi, amire ha kicsit is jobban odafigyelnénk a világ egy jobb hellyé is válhatna.

Képek: TMDb

A film Mafab oldala