A humánum ébredése – SCHINDLER LISTÁJA (1993) kritika
Klasszikus / Elfeledett | 2020-01-26 | Szombati Zoli
Mivel holnap lesz Auschwitz felszabadításának 75. évfordulója, így ezen apropóból most lehetőségem adódik megnyilatkozni a legszéleskörűbben (el)ismert holokausztfilmmel kapcsolatban. 1993 volt minden bizonnyal Steven Spielberg rendezői karrierjének legfontosabb állomása. Ekkor készítette az egyik legsikeresebb popcornmoziját, sőt anyagilag a legkiemelkedőbbet: az innovatív, sőt korszakalkotó trükkjeiről nevezetes Jurassic Park bevételei elérték az egymilliárd dolláros álomhatárt, ami óriási eredmény egy több mint negyedszázados film esetében. És ebben az esztendőben forgatta a mára már kétségtelenül mozitörténeti jelentőségű klasszikusként emlegethető holokausztdrámáját is, mely a rendező legjobb és egyben legfontosabb filmje, sőt az egyik legmonumentálisabb dráma valaha. Az alkotás több mint egy évtizedet várt a megvalósításra, mert Spielberg nem érezte magát annyira jó és tapasztalt rendezőnek a '80-as évek elején, hogy bele merjen vágni. Zsidó családi származása lévén pedig komoly felelősséget is érzett a megfilmesítéssel kapcsolatban. Egy rövid történeti áttekintésel indítanék, a regénytől kezdve: Thomas Keneally ausztrál író 1980-ban Sydney repterén találkozott az egyik Schindler-túlélővel, jelesül Poldek Pfefferberggel (ő az a karakter a filmben, aki a csatornából kimászva "akadálymentesíti" az utat). A beszélgetések alapjain 1982-ben egy regény született meg, amelynek a megfilmesítési jogait Spielberg szinte azonnal megvette. A lehetőségre a Universal mindenhatója, Sid Sheinberg hívta fel a figyelmét (ő volt az, aki felfedezte a rendezőt és elindította a pályán, tehát amolyan mentor). Spielberg hozzáolvasott, kutatott a témában, de még mindig nem érezte, hogy neki kéne megrendeznie, némileg meglepő módon felajánlotta a lehetőséget három nagy filmesnek is. Végül sem Billy Wilder, sem Martin Scorsese, sem Roman Polanski nem készítette el. Polanski személyesen is érintett volt, hiszen a krakkói gettót megjárta, kilenc évvel később tárta elénk saját mementóját (A zongorista). Scorsese pedig azzal magyarázta az elutasítást, hogy véleménye szerint csak zsidó felmenőkkel rendelkező rendező jöhet szóba, ő viszont nem az - míg Wilder időközben túl idős lett a feladathoz.
A '90-es évek elején azáltal gyorsultak fel az események, hogy Spielberg a forgatókönyvi adaptáció megírásával a tehetséges Steven Zailliant bízta meg. A produktum annyira elnyerte a rendező tetszését, hogy elérkezettnek látta az időt a munka előkészítéséhez. A Universalnak annyi volt a kikötése, hogy a Jurassic Park forgatását előbb be kell fejezni. (A film utómunkálati fázisa még javában zajlott, amikor a krakkói forgatás már beindult, így Spielberg két filmet vezényelt egyszerre egy ideig). Bár jegyzett rendező volt már ekkoriban is, mégis akadtak jócskán, akik nem bíztak igazán a Schindler listája sikerében, hiszen csak a popcornmozik hollywoodi rendezőjét látták benne. Alapkoncepció volt az autentikus helyszíneken történő forgatás, tehát csakis Krakkó és környéke jöhetett szóba, és az is korán eldőlt, hogy a film fekete-fehér lesz (erre még visszatérek fontossága miatt), mint ahogyan az is, hogy viszonylag kevésbé ismert színészeket fog választani, legalábbis nem A-listás, elsővonalas sztárokat. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy lengyel-német nyelvű lesz a film, végül megmaradt az angolnál, mert Spielberg vélekedése szerint csak így lehetett teljesen kézben tartania a rendezést. A forgatási stáb javarésze európai lett, néhány karakterszerepen kívül nem is nagyon volt amerikai színész sem, ahhoz pedig mindenképpen ragaszkodott a rendező, hogy az operatőr is lengyel legyen (mint kiderült, zseniális húzásnak bizonyult). A színészekről: a címszerepet az északír Liam Neeson kaparintotta meg (Bruno Ganz is komolyan szóba került, a sors furcsa fintora, hogy egy évtized múlva éppen Adolf Hitlert játszotta el a legnagyobb sikerrel). Neeson magassága és arisztokratikus megjelenése stimmelt, jó volt a meghallgatásokon is, végül Spielberg neje, Kate Capshaw "közbenjárásával" kapta meg a szerepet, és nyújthatta élete kiemelkedő alakítását. A legnagyobb név a könyvelő, Itzhak Stern karakterének eljátszására az Oscar-díjas angol Ben Kingsley lett. (Itt is volt neves színész még a pakliban jó ideig, jelesül Dustin Hoffman). Kingsley visszafogott alakítása, arcjátéka, és legjobb értelemben vett színészi alázata rendkívül meggyőző ebben a filmben is, bár úgy gondolom, élete szerepét Mahatma Gandhi jelentette. Ralph Fiennes, az ekkor még teljesen ismeretlen angol színész nyújtja ezúttal a legzseniálisabbat, komoly hibának tűnik, hogy nem adták oda neki Amon Goeth táborparancsnok megformálásáért az Oscart. Spielberg egy 1992-es tévésorozat kapcsán figyelt fel rá egyébként, bár egy ideig úgy nézett ki, hogy a karaktert Tim Roth játszhatja el. A mellékszereplők közül kiemelném még a Helen Hirsch-t játszó Embeth Davidtz amerikai színésznő nevét. Epizodistáknak Spielberg szinte csak helyi, lengyel színészeket alkalmazott, és természetesen a sok száz statiszta is közülük került ki: CGI "rásegítést" nem alkalmaztak nagyon helyesen, a tömeg valódi volt minden szükséges jelenetben.
A történet szerint Oskar Schindler, a nyerészkedő gyáros, a náci párt tagja, a megszállt Lengyelország felé veszi az irányt 1939 őszén, a gyors meggazdagodás reményében. Zsidó befektetők pénzéből megvesz egy lepusztult Lipowa utcai zománcárugyárat Krakkóban, melyet felvirágoztat. A háború, a náci hivatalnokokkal ápolt korrupt viszony, a fellépése, és a feketepiaci kapcsolatai révén igen hamar meg is gazdagszik, miközben nagypolgári, sőt hedonista életvitelt folytat. Könyvelője és a munkásai is mind zsidók, hiszen a bérük kevesebb, mint egy lengyel munkásé, a gyár azonban számukra egyfajta menedék, amíg az működik. Közben azonban a világháborús helyzet, és a nácik zsidókkal kapcsolatos intézkedései egyre rosszabb körülményeket teremtenek. 1941 tavaszán a krakkói gettó területére zsúfolják a zsidókat, a gyár viszont azon kívül van. A fordulópont 1943 márciusa, a gettó felszámolása. A zsidók egy része haláltáborokba kerül, a munkaképeseket pedig a város melletti munkatáborba, Plaszowba szállítják át. A táborparancsnok a kegyetlenkedéseiről joggal hírhedt Amon Goeth untersturmführer. Schindler ragaszkodik a saját munkásaihoz, és megvesztegetésekkel kieszközli, hogy egy részük visszakerüljön a gyárba. Mivel tudvalévő, hogy nála nem halnak meg az emberek (ellentétben a munkatáborral), így egyre többen próbálják meg a szintén táborba került könyvelőjén keresztül a visszatérést a gyárba, mely immár komoly veszéllyel fenyeget Schindler számára is. 1944 áprilisa az újabb fordulópont, melynek kapcsán már a munkatábort is felszámolják, és mindenkit az indusztriális szintre emelt népirtás egyik fellegvárába, Auschwitzba deportálnak. Schindler a hatalmas vagyonát a zsidók megmentésére fordítja: Goeth megvesztegetésével fizet minden egyes emberért, így közel 1200 életet mentve meg a biztos haláltól, mire a háború 1945 májusában véget érhet Európában.
Az elemzésben, a megszokottaktól teljesen eltérően, reflektálni fogok az egykor olvasott általános kritikai felvetésekre, ezek relációjában írom le a saját gondolataimat. A film életrajzi alapokon nyugvó II. világháborús holokausztdráma, melyben a karakterrajzok kiemelten fontosak, egyes kritikák szerint egyik szegmens tekintetében sem mélyül el igazán a rendező, és nem foglalkozik a fasizmus ideológiai hátterével (utóbbi mondjuk igaz). A felszínesség vádjával egyszerűen nem lehet egyetérteni, hiszen még így is monumentális lett a film a maga 195 perces játékidejével, nekem speciel semmilyen hiányérzetem nem maradt, ennyi fér bele ebbe a keretbe. Sokan azt is szem elől tévesztik, hogy nem dokumentumfilmet láttak, hanem egy nagyjátékfilmet. Nem történelemóra zajlik tehát, hanem egy embernek maradni az embertelenségben típusú példázat, a megtörtént események tükrében (a teljesnek mondható igazság eleve kissé ellentmondásos, mármint Schindler tettének pontosabb indítékait illetően, a Jad Vasem intézet mindenesetre elismeri, ami ebben az esetben eléggé perdöntő tény). Fel kell hívni a figyelmet, hogy dramaturgiai szempontok mentén szinte minden játékfilm esetében vannak súlyponteltolódások, sőt kisebb változtatások is (karakterek, és azok kapcsolódásai terén legtöbbször), de ettől a film még nem lesz szükségszerűen hazug. Itzhak Stern szerepe a valóságban például kevésbé volt lényeges, mint a filmben, sőt több könyvelő vitte a céget, de az előtérbe emelt szerep egyszerűen szükségesnek mutatkozott Schindler jellemfejlődésének korrekt ábrázolásához. Egyesek szerint ez a jellemfejlődés elnagyolt a műben: fogalmam sincsen, hogy ezek a bírálók melyik filmet nézték, a fordulópontot is tökéletesen ábrázolja (és egyáltalán nem hiteltelenül, vagy didaktikusan szájbarágva) a dombtetői jelenetsorban. Igaz, hogy Spielberg sokkal inkább történetmesélő rendező, mintsem karakterközpontúságáról nevezetes. Sokszor emiatt "egydimenziósak" a szereplői, ez tény, ám ebben a filmben nem. Sőt, Schindler jelleme egészen árnyalt, melynek ábrázolására számos elegáns filmes eszközt bevet a rendező. Úgy, mint Liam Neeson arcjátékának rendszeres kiemelése - ő kapja a legtöbb premier plánt a filmben -, aztán a lefolytatott dialógusai szintén nagyon finoman bontják ki a személyiségét. Való igaz, nem könnyű ábrázolni olyan jellemet, aki gyakorlatilag a saját megváltástörténetének a részese.
Az iménti témához kapcsolódik a legtöbbet vitatott rendezői húzás, a piros kabátos kislány szerepeltetése. És akkor előzetesen itt térnék ki arra is, hogy a film miért készülhetett fekete-fehérben (a Universal vezetése kezdetben nagyon ódzkodott ettől, csak Sheinberg állt ki mellette). Akik szerint kizárólag a dokumentum jelleg miatt történt, úgy tűnik tévednek. Tudtommal a rendező indoka az volt, hogy nincs jogunk ezeket a borzalmas eseményeket színesben felidézni, nem akarta ezen a módon megláttatni, bár kétségtelenül ad egy dokumentarista árnyalatot a közlésmódnak. Kiegészíteném a saját álláspontommal, mely szerint a korszakot elszenvedő emberek számára minden vagy fekete volt, vagy fehér. A halál és az életben maradás között nem igazán létezett alternatíva a végletesen dehumanizált világban, és az ábrázolásmód ennek egy nagyon korrekt és frappáns kifejezőeszköze. A filmet egyébként színesben forgatták, és az utómunkálatok során "húzták le" a színeket, kettő kivételével: a gyertyaláng és a piros kabát maradt (a film zárószekvenciája színes, mivel az már nem a világháború korszakának képeit mutatja be). A kislány tömegből való kiemelése nyilvánvalóan annak a meglehetősen direkt kifejezésmódja, hogy egyes emberek az áldozatok, a tömegmészárlás nem arctalan, hanem épp ellenkezőleg. Didaktikus ez a megközelítés? Sajnos meglehetősen igen. Ízléstelen volna? Véleményem szerint nem igazán. Talán európai szemnek tűnhet annak, de ne felejtsük el, hogy a rendezőnek az amerikai közönségre is gondolnia kellett, és sokan még így sem tudtak mit kezdeni a filmmel, Európában messze sikeresebbnek bizonyult. A rendező a gettó felszámolásának képei közt mutatja meg a káosz kellős közepén botorkáló kislányt, és a tábor felszámolásának megrázó képsoraiban, amikor már a hullákkal megrakott talicskán látható. Mindkétszer Schindler végignézi, és valóban ez egy elég direkt (ámde kétségtelenül hatásos) módja, hogy a jellemváltozásának sarokköveit is bemutassa a rendező, de én nem tartom ízléstelennek. Már csak azért sem, mert sokkal finomabb mozgóképes eszközök tárházát vonultatja fel Spielberg ezen kívül ehhez a jellemrajzhoz, mint a korábbiakban említettem. Ki kell még térnem a leginkább kifogásolható tényre, mellyel viszont magam is mélységesen egyetértek. A film lezárásnak ötlete Oskar Schindler jeruzsálemi sírjánál a forgatás alatt jutott eszébe a rendezőnek. Ez még teljesen helyénvaló megközelítés is, ám a találóan "véralgebrának" titulálható matek nagyon nem kellett volna a végére, egyfajta "végül mi győztünk", azaz happy end érzetet kölcsönözhet a nézőnek, ami nem túl ízléses. Ezt a húzást egyébként Stanley Kubrick is kifogásolta a film kapcsán, sőt zsidó szervezetek is, nem értem Spielberg hogy nem realizálta, vagy gondolta át kellően. Ez tehát egy nagyon jogos kritika, ám a közvetlen zárósnitt, a temetői háttérben Liam Neeson alakjával már ismét zseniális, és egészen felemelő.
Rákanyarodnék a film vitathatatlan erősségeire is. A legeslegnagyobb erénye az én szememben az operatőri munka. Soha nem láttam még ilyen gyönyörűen fényképezett filmet. Ekkoriban Janusz Kaminski ráadásul még aránylag kezdő operatőr volt, bár a lengyel iskola, mint tudjuk, nagyon magas színvonalú. Azóta szerencsére Spielberg állandó alkotótársa lett, és a Ryan közlegény megmentése kapcsán újfent megkapta az Oscart, megintcsak jogosan. A Schindler listája fényképezése egészen lenyűgöző, ahogyan játszik a fény-árnyék hatásokkal a premier plánokban, vagy miképpen a kézikamerás felvételekkel (a film csaknem fele ilyen, sokszor Spielberg kezelte a kamerát) bemutatja a káoszt, aztán ahogy megláttatja a távozó kocsi ablakára rávetülő arcokat az éjszakában, így szimbolizálva művészien a nemes tettet, és még hosszasan lehetne sorolni. Ráadásul sokkal nehezebb volt a jelenetek beállítása, mert azt is figyelembe kellett venni, hogy fekete-fehérben hogyan mutat majd, így teljesen másféle megvilágításokat kellett alkalmazni, mint ami megszokott. Mindemellett elég megfeszített volt a tempó, a forgatás szűk 2,5 hónapig zajlott. Janusz Kaminski zsenialitása vitán felüli, mint ahogyan a zeneszerzőé is. Szerintem sokan egyetértenek azzal, hogy ez a legjobban sikerült filmzene, akár még mozitörténeti szinten is. John Williams remekműve lebilincselő és felejthetetlen is egyben, sokat hozzá tesz Itzhak Perlman hegedűjátéka a kiváltott hatáshoz. A drámai jelenetek annyira erősek és realisztikusak, hogy egészen elképesztő. Spielberg hajlamos hatásvadászatra, szentimentalizmusra méginkább, de direktben ezúttal nagyon-nagyon kevés van jelen, a kompozíciók művésziek. Olyan erősek a jelenetek és a dialógusok egyaránt, hogy szinte mind katartikus, feltétlenül az egyik legjobb dráma valaha. A minimálisan kevés finom humor néhol képes oldani a feszültséget, de csak pillanatokra. A rendező olyan elegáns megoldásokat alkalmaz, hogy leesik az ember álla, mestermű a javából. A búcsúszekvencia az, ami még erősen vitatott szokott lenni, itt olykor magam is érzek némi giccset, de gondoljunk csak bele, hogy milyen extrém módon nehéz az a jelenet: megrendezni és előadni is. Ami biztos, hogy Ben Kingsley alakítása abban is hibátlan, Liam Neesonnak pedig élete minden bizonnyal legnehezebb színészi kihívásának kellett megfelelnie. Én hiszek abban, hogy valakit ennyire megrázhat a bűnrészesség felismerése, bár kétségkívül egy kicsit rezgett a léc. Rendező legyen a talpán, aki ezt ennél jobban megcsinálja, maradjunk ennyiben! Végül, de nem utolsósorban: a film legnagyobb színészi alakítása szerintem Ralph Fiennes nevéhez köthető. Karaktere ugyan egyáltalán nem árnyalt, hiszen nem is igazán lehetett volna az. Idézzük csak emlékezetünkbe például az alagsori jelenetet (Helen Hirsch és Goeth), melyben Fiennes a teljes színészi munícióját felvonultatja, ráadásul az összes dialógusban fenomenális. Sokszor meg sem kell szólalnia, elég az arcjátékot néznünk, a jéghideg tekintetet: már rég nem egy színészt látunk, hanem a hatalmától megtébolyult rideg gyilkost, aki azért öl, mert épp megteheti, vagyis amilyen Goeth valójában volt. A karakteren keresztül Ralph Fiennes megmutatja a nézőnek, miben áll a színészet csúcsa. A film szinkronja egyébként egész jó, a főbb szerepeket tekintve Gáti Oszkár, Végvári Tamás és Forgács Péter vettek részt. Hét Oscar-díjat nyert a mű (film, rendezés, forgatókönyv, operatőr, zene, vágás, díszlettervezés), de paradox módon a színészi kategóriák egyikében sem, sajnos. Néhány megnevezhető hibája ellenére kétségtelenül a mozitörténet egyik kiemelkedő alkotása, sőt korszakos remekműve.
A forgatási helyszíneket ezúttal igen különös becsben tartom, mert a Schindler listája kapcsán - akkor még mellékesen - kattantam rá erre a filmes hobbira, a szenvedély a mai napig tart, ezúttal egy kisebb bekezdést szánnék a témára. A helyszínek javarészén már jártam, de sajnos nem mindegyiken, úgyhogy ezügyben biztosan vissza kell még térni, bár azóta turisztikailag elég durván felkapott lett. A zárójeleneten kívül (ami Jeruzsálem), a forgatás helyszíne Krakkó és Auschwitz-Birkenau volt. A Visztula és a Wawel környékén lelhető fel több helyszín is a városban, a mára sajnos jelentősebben modernizálódott arculatot öltő egykori zsidó negyedben - Kazimierz - is forgattak jócskán. Aztán a Rynek nevű főtéren a Szent Mária templomban, és természetesen a Lipowa utcai gyárban is, ami mára múzeum (a filmben látott hiteles megjelenését sajnos eléggé elveszítette a modernizálódott külső miatt). A forgatáson használt tárgyakból viszont nyílt újabban egy minikiállítás. A plaszowi munkatábor a centrumtól nem is messze, a város határában lévő elhagyott kőfejtőben több hónapos munkával felépített hatalmas set volt (az eredeti helyszín kegyeleti okokból nem kerülhetett szóba), ma is megvannak a maradványai, de nehezen megközelíthető, és a nyár kivételével sok a belvíz. Spielberg szokatlan módon, de forgathatott a haláltábor helyszínén Auschwitzban, szintén kegyeleti megfontolásokból a kijárati oldalon építették fel a belső terület szimmetrikus mását. Ma ez jobbára parkolónak használt tér, de mivel a jellegzetes kapu miatt megvolt a szimmetria, ennélfogva semmilyen autentikussági problémát nem okozott a kész filmben.
Kövess a Facebookon is
Legolvasottabbak
Ezt olvastad már?
© 2022 | A CineMániás - Az Online filmmagazin - acinemanias@gmail.com | Minden jog fenntartva | Design by Frisnyicz Roland és W3layouts