Rátapint a lényegre! - BOOGIE NIGHTS (1997) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2020-03-13 | Gulyás Dominik

Paul Thomas Anderson a legtöbb filmrajongó számára ismerős lehet. Független filmesként dolgozik még mind a mai napig és eddig olyan műveket tett le az asztalra, mint a Magnólia, a Kótyagos szerelem, a Vérző olaj vagy a The Master. Első komolyabb sikerét viszont 1997-ben nyerte el a szakmától, amikor elkészítette a Boogie Nights című filmet. A pornóipart tematizáló művet, Anderson egy korábbi rövid áldokumentum filmje inspirált az 1988-as The Dirk Diggler story. Ez alapján készítette el 2 és fél órás moziját, ami a Torontoi Nemzetközi Filmfesztiválon debütált először és megkapta a kritikai elismerést. A filmben pedig olyan, népszerű színészek szerepelnek, mint Julianne Moore, Burt Reynolds, John C Reilly, William H Macy, Phillip Seymour Hoffman vagy az akkor még intenzíven zenei pályán lévő Mark Wahlberg. 

A film röviden egy 17 éves srác felemelkedésének és bukásának történetét meséli el. Eddie Adams (Mark Wahlberg) otthagyja konformista, kertvárosi életét, hogy a pornózásból éljen meg. Felkarolja őt egy híres felnőtt filmes Jack Horner (Burt Reynolds), akik meglátja a benne rejlő potenciált. Eddie felveszi a Dirk Diggler nevet és bele veti magát, - Julianne Moore keblei mellett -, a gazdag, fényes életbe. Karrierje egyre csak emelkedik, de mint tudjuk, magasról lehet a legnagyobbat esni. És ez bizony be is következik.

Paul Thomas Anderson mozija dramaturgiáját tekintve hasonlít a 90-es évek Scorsese filmjeire (Nagymenők, Casino), azonban az öltönyös fickókkal teli alvilágot, ezúttal a hawaii inges, pornóipar váltja fel, mely akarva akaratlanul is emlékeztet minket a jelenleg is világuralmát élő hollywoodi filmipar működésére. Anderson filmjében egy mini Hollywoodot kapunk, aminek a beépülési folyamataiba is betekintést nyerünk. Ezzel kvázi egy erős üzenetet fogalmaz meg a rendező, ahogy az álomgyárat a pornóiparhoz hasonlítja, de hát van benne igazság. Elég csak, arra gondolni, hogy mi alapján fedezik fel Wahlberg karakterét. Hát nem a színészi kvalitása miatt! Sokkal inkább a testi adottságai által lett belőle sztár. De ugyanúgy jelen vannak az olyan apróbb környezetrajzok is, mint például a VHS korszak kezdete vagy az apróbb utalás a Harvey Weinstein féle produceri visszaélésekkel. Anderson viszont nem démonizálja az ipart, egyszerűen csak megmutatja a rendszer hibáit is. Ezzel élővé és lélegzővé téve egy olyan világot, ami bár a normálistól eltérőnek tűnik, de sok hasonlóságot is mutat vele.

Bár a már meglévő Scorsese elemeket használta fel, a rendező mégis képes volt egy sajátos és egyedi forgatókönyvet írnia, amit nem véletlenül jelöltek Oscar-díjra. Ezzel együtt Anderson rendezése is ad egy friss és szórakoztató megvalósítást, ami segíti a néző figyelmének a fenntartását, ugyanakkor nevezhető egy egészséges független filmnek is. Hosszú beállítások és egyedi képi megvalósítások váltják egymást, jelezve, hogy Anderson még ugyan kezdő filmes, de már vannak kreatív ötletei. Talán tényleg a Boogie Nights egyik nagy érdeme, hogy úgy tudja fenntartani a figyelmet a 2 és fél óra alatt, hogy ezt a történetet láttuk már, csak nem ilyen környezetben. És, mint tudjuk, nem mindig kell feltalálni a spanyolviaszt, ha valami értékeset akarunk csinálni.

A színészek pedig remekül alakítanak, de mellé még jó karaktereket is kaptak. Mark Wahlberg ugyan ma már letagadná, hogy szerepelt a filmben, de remekül hozza a nagyratörő, (szó szerint) tökös, pornósztárt. Talán a Julianne Moore-al való kapcsolata a legérdekesebb, aki számára azt az anya figurát jelenti, akit a normális életben nem kaphatott volna meg. Ez fordítva is igaz az elvált, gyermekeit nem látó színésznő szemszögéből. Nem véletlen, hogy pont őt jelölték Oscar-díjra a gárdából, Burt Reynolds mellett, aki egy letűnt korszak eszméit képviselő rendezőt alakít, aki bár a filmezés, legmegvetettebb műfajában dolgozik, de még ő sem hajlandó a VHS kazetták színvonalára lesüllyedni. Mellettük pedig még a legapróbb mellékszereplőnek is sikerült érdekfeszítő story szálakat írni. William H Macy, aki nem tudja feldolgozni, hogy felesége más férfiakkal kefél; Phillip Seymour Hoffman, aki titkolni próbálja meleg identitását; Heather Graham, aki menekülni próbál középiskolás társai elől vagy Don Cheadle figurája, aki saját hi-fi boltot akar nyitni, de az iparban űzött tevékenysége miatt, nem kap rá kölcsönt. Megannyi apróbb életút teszi színessé ezt az amúgy is díszes társaságot. Persze Paul Thomas Anderson azt is hagyja, hogy színészeiből előtörjön az állat és ilyenkor olyan, mintha csak magának a rendezőnek a dühkezelési problémáit látnánk vissza.

Összességében a Boogie Nights egy remek film magáról az iparról és magáról Hollywoodról. Paul Thomas Anderson bizonyította, hogy van neki helye ebben a szakmában és azt, hogy ezek után még jobb filmeket is csinálhat. Még azoknak is tudnám ajánlani, akik eleve kerülik a pornóval kapcsolatos dolgokat, mert a film nem süllyed le egy egyszerű szexfilm minőségére. Egyszerűen csak bemutatja, hogy működnek a dolgok a filmiparnak, ennek a szegletében, de igazából egész Hollywoodban.

Képek: TMDb

A film Mafab oldala