Üdvözöllek a valóság sivatagában - MÁTRIX (1999) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2020-04-13 | Szombati Zoli

Az 1999-es esztendő igen kiemelkedő filmtermésével hívta fel magára a figyelmet, mely még a teljes '90-es évek viszonylatában is nagyon erősnek bizonyult. Emlékszem, amikor egyre-másra érkeztek a hírek az ezredforduló előtt arról a készülő sci-fi akciómoziról, amelynek cyberpunk stílusú egyedi vizualitása, filozofikus mondanivalója lesz, és a valóság, illetőleg a virtualitás közötti kapcsolatot dolgozza fel sajátos aspektusban. Mire a Mátrix végre a mozikba került, a nagyközönség várakozása óriási léptékűvé nőtt, mára pedig már egyértelműen kijelenthető, hogy egy olyan rendkívül cool, ütős kultfilmmel gazdagodott az igényes filmeket kedvelők tábora jó húsz évvel ezelőtt, mely sokszori megtekintésre sem veszít szemernyit sem a varázsából. Magam is a nagy rajongói közé tartozom, de azért valamelyest igyekszem objektivitást is becsempészni a sorok közé. Igazából a filmet (illetőleg a teljes trilógiát) jegyző Wachowski-testvérpár (nemváltó műtétjük előtt Andy és Larry) neve jobbára teljesen ismeretlen volt akkoriban. Ugyan 1996-ra visszanyúlóan akadt egy debütáló rendezésük, a neo-noir stíluselemeket felvonultató Fülledtség jobbára rétegfilm maradt. Abban viszont mindenképpen meghatározó szereppel bírt, hogy már fel tudtak mutatni professzionális munkát, másképpen nem sikerülhetett volna meggyőzni a Warner Bros. fejeseit. A Mátrix ötletét az évtized elejétől fogva folyamatosan csiszolgatták Wachowskiék, s mire a nagynevű Joel Silver producer felfigyelt a lehetőségre, már egy hatszáz oldalnyi storyboard is a rendelkezésükre állt. Silver annyira hitt a dologban a testvérek határozott vízióját megtapasztalva, hogy annak ellenére biztosította a hatvanmillió dolláros költségvetés lehetőségét, hogy filozofikus mondanivalóval felvértezett alkotásnál ez szokatlan mértékű befektetésnek tűnt, sőt az sem látszott pontosan, hogy a technikai megvalósítás milyen szintre fog kifutni. A producer intuíciója helyesnek bizonyult: a Mátrix komoly sikereket könyvelhetett el a mozipénztáraknál is, hiszen négyszázmillió dolláros nyereséget termelt. A folytatásokhoz inkább csak a Warner ragaszkodott, így ezek közel sem sikerültek olyan jól, bár szerintem túl mostoha volt a fogadtatásuk.

(F)

Egyesek szerint a Mátrix gondolatisága alapvetően felszínes, ami talán bizonyos nézőpontból igaz is, viszont komplexitásában annyira ügyesen van megszőve a történet, hogy ilyen intelligens forgatókönyvvel biztosan egész ritkán találkozni. És mivel ennyire stílusosan sikerült is a vászonra ültetni az alapötletet - mely szerint az emberiség a mesterséges intelligencia jövőbeli uralomra jutásával afféle bioenergetikai fogyóeszközként, szabad tudat nélküli rabszolga módjára tengődik egy számítógéppel generált, ellenőrzött álvalóságban -, így igen érdekes színfolt a mai napig a palettán. Természetesen voltak a cyberpunk szubzsánernek már előzményei, melyek akár ihletésképpen is szolgáltak Wachowskiék számára, sőt az apokalipszis disztópikus jövőképe sem volt ismeretlen mozgóképes téma megelőzően (eleve nem túl éles közöttük a határ), a Mátrix ezek ötvözésével mégis valami egészen frisset volt képes nyújtani, méghozzá sci-fi filmeket megszégyenítő forradalmi látványelemekkel megspékelve. Ha már az inspiráció kérdése felmerült: a szerzők filmekből, képregényekből (főleg mangákból), filozófiai művekből és vallási tanokból egyaránt merítettek ötleteket az évek során, melyek sok esetben elegáns utalásokként, vagy jól érzékelhető párhuzamokként vannak jelen a történetben. Alex Proyas rendező két, '90-es évekbeli mozija is komoly hatással volt a testvérpárra, mégpedig A holló és a Dark City (az első nyomán volt eredeti elképzelésként az a korai ötletük, hogy majd Brandon Lee legyen a főszereplő, melyet a színész tragédiája hamar felülírt). A James Cameron által jegyzett, Kathryn Bigelow által rendezett, érdekes stílussal felvértezett sci-fi thriller, A halál napja, a virtuális valósághoz való viszonyulás szempontjából volt érdekes számukra. Az évtized végefelé elkészült Truman Show szintén nagyon ügyesen játszott a realitás és a mesterségesen kreált művi "médiavalóság" határmezsgyéjén, ami ennek mentén volt tanulságos. A küzdősportfilmeket illetően a legfőbb hatást A legenda ökle című Jet Li film szállította, az animék közül pedig A páncélba zárt szellem hatott rájuk leginkább. Érdekesség a számos párhuzam megléte a Terminátor-filmekkel (posztapokaliptikus, gépek uralta világ, melyből az emberiséget fel kell szabadítani).

(F)

2199 környékére az emberiség teljesen a gépek uralma alá került. Csak azon kevesek vannak tudatában ennek, akiket felszabadítottak, és így le tudtak csatlakozni arról a virtuális valóságról, amit mátrixnak neveznek. Ám azzal a döbbenetes ténnyel kell szembesülniük, hogy a gépek a keltetőikben "termesztett" testük agyi aktivitását bioáram termelésére használták, azonban a tudatuk immár szabad. Nem így a mátrixban, amely számítógéppel generált álomvilága révén uralma alá hajtja az emberiséget, így ameddig az elme börtönéül szolgáló, érzékszerveinkkel nem detektálható mátrix létezik, az emberiség nem lehet szabad. Vannak még hagyományos értelemben vett túlélők is a föld mélyén, akik Zion városszerű csatornarendszerében húzódnak meg a gépek állandó támadásának kitéve a valódi világban, az emberiség utolsó hírmondóiként. Jónéhányan hisznek a megváltó eljövetelében. Közéjük tartozik Morpheus is, aki egykoron a mátrix rabja volt, de immár töretlen hittel egy életen át keresi Trinity, és többi társa - a Nabukodonozor legénysége - segítségével a kiválasztottat, akinek az Orákulum megjövendölte az eljövetelét. Hite szerint ő fog véget vetni a harcnak, és fog felszabadítani mindenkit. Morpheus úgy véli meg is találta azt, akit keresett: Thomas A. Andersont, aki a mátrixban szoftverprogramozóként dolgozik, és Neo álnéven hackerként tevékenykedik. Neo mindvégig érezte, hogy valami nem stimmel az életével, de sosem talált válaszokat, így amikor Morpheus megtalálja őt és kapcsolatba lép vele, nem habozik. Az igazságot akarja, semmi mást, de még nem is sejti, milyen mellbevágó tényekkel fog szembesülni. Amint készen áll rá, Morpheus megkezdi a kiképzését... Will Smith szerencsére visszautasította Neo szerepét - mely döntését karrierje legnagyobb baklövésének nevezte -, Morpheus kapcsán pedig Val Kilmer tette ugyanezt, bár komolyan felmerült Russell Crowe és Samuel L. Jackson neve is, akik szintén visszaléptek. Az emlékezetes karaktert Laurence Fishburne játszhatta el. A főszerepet végül a Johnny Depp/Keanu Reeves párosból utóbbi kaparintotta meg, így pályafutása legjobb filmjéhez írt alá. Neo akár Brad Pitt vagy Ewan McGregor is lehetett volna, ám nem váltott ki kellő érdeklődést belőlük sem az általuk zavarosnak gondolt történet, sem a karakter, Nicolas Cage pedig nem tudta összeegyeztetni a családi dolgaival a munkát. Keanu Reeves elég karizmatikus tudott lenni, nagy elhivatottsággal vágott bele a felkészülési edzésekbe, és ezúttal a színészi teljesítményével kapcsolatban sem volt lényegi kivetnivaló - nem hinném, hogy lesz valaha testhezállóbb szerepe. Kiemelten fontos karakter Smith ügynök, akiről eddig még nem esett szó. Ő Neo negatívja, aki a rendszer részeként akár még a szabályokat is megszegi, hogy ügynökeivel elpusztítsa a kiválasztottat, és Zion belépőkódjainak megszerzésével végső soron a komplett emberiséget is. A szerepet Jean Reno nem vállalta el, így került képbe Hugo Weaving, aki a későbbiekben is forgatott a Wachowski-testvérekkel (V mint vérbosszú). A színész nagyon elemében volt a forgatáson, az antagonisztikus küzdelem negatívjaként igazán emlékezeteset nyújtott. Kiemelt női szereplő is van, az akkor még teljesen ismeretlen Carrie-Anne Moss által megszemélyesített Trinity, akit Neóhoz gyengéd érzelmek fűznek, miután kiszabadították őt. (Sandra Bullock visszalépésével válhatott előtte nyitottá a lehetőség). A Nabukodonozor személyzetéből a Joe Pantoliano által játszott Cypher emelendő még ki, aki árulásával vészhelyzetet teremt.

(F)

Wachowskiék egy olyan furcsa - vagy inkább nevezzük szokatlannak - műfaji elegyet hoztak létre, amely mégis rendkívül működőképes lehetett, annyira konzisztensen tudott stílusos és egységes maradni mind tartalmi, mind technikai, mind pedig vizualitása vonatkozásban. A műfaji meghatározás nagyon nem lenne egyszerű, talán a cyberpunk sci-fi kung-fu akciófilm illene rá találóan. A történet mitologikus hangulatához alapvetően járulnak hozzá azok a filozófiai gondolatok, amelyeket a testvérpár beleszőtt a mondanivalóba. A kanti filozófia bizonyos elemei (az ember igazsághoz fűződő viszonya), aztán Platón "Állam" című művének barlang allegóriája egyaránt fellelhető. Igazán érdekesek a szabad akarattal és a két világ eltérő identitásaival kapcsolatos felvetések. A két rendező a színészekkel is jópár művet elolvastatott, Wachowskiékra leginkább a cyberpunk irodalom sci-fi alapregénye, a William Gibson által írt "Neurománc" hatott, illetve saját bevallásuk szerint a Philip K. Dick által képviselt gondolatiság is erősen képviseltetve van. A Mátrix esetében a remekül kidolgozott történet szellemi síkja az, amely igazán figyelemreméltóvá teszi ezt a filmet, a pazar vizuális tálalás hab a tortán. A Warner Bros. kérésére kerültek be a hosszasabban magyarázó részek Morpheus részéről, melyeknek egyáltalán nem volt erőltetett vagy belemagyarázó hatásuk, hiszen tényleg rengeteget segítenek a pontos megértésben. Nem beszéltem még a vallási misztériumról, amely lépten-nyomon előkerül, többnyire áthallások vagy jól érzékelhető szimbolikus utalások formájában. Neo (a név praktikusan a The One anagrammája is) messianisztikus személye és küldetése elég nyilvánvaló keresztényi párhuzam, Cypher pedig tipikus Júdás-karakter. Trinity neve a Szentháromságra, Zion pedig a Sion-hegyre utaló. A spirituálisabb hangulatú részek kapcsán a taoizmus és a hinduizmus juthat eszünkbe. A valóság és a virtualitás nem csak a történet síkján, hanem a film vizualitásában is remekül elkülönül. A jellegzetesen zöldes, rácsszerű szerkezetet sugalló steril képek benn a mátrixban, míg a borúsan szürkés és kékesebb árnyalatú képek a való világban jellemzőek. Bill Pope operatőr ráadásul az akciójelenetekben is a helyzet magaslatán állt, kitűnő munkát végzett. A két világ dizájnjának ellentéte még szembeszökőbb: a valóság rideg, elnagyolt materializmusával szemben a mátrix egy formailag gazdag világként jelenik meg, beleértve a becsatlakozottak stílusos ruházatait és kiegészítőit is (például napszemüvegek). A film fontos élvezeti faktora a John Gaeta irányításával teremtett forradalmi látványvilág, így a Mátrix mérföldkőnek számít trükktechnikailag. A rengeteg drótköteles manőverhez speciális CGI-utómunka kellett, és persze ne feledkezzünk meg az elhíresült bullet time effektről sem, mely kombinatív technika lehetővé tette a mozgás hirtelen lassulásának realisztikus érzékeltetését a legkülönfélébb irányokból.

(F)

Nem érdemes átsiklani afelett sem, hogy a Mátrix egy kiemelkedő akciófilm is, így a harcművészeti jelenetek, vagy éppen a mátrixban kivitelezhető extrém mozgások forgatása igen komplex munkát, néhol féléves tervezést, és persze nívós kaszkadőri részvételt igényelt. A John Wick kapcsán jobban előtérbe került Chad Stahelski volt Reeves stunt dublőre, aki jelentősebb töréses sérüléseket is szenvedett. A színészek közül a közel féléves intenzív tréning során szinte mindenki lesérült kisebb-nagyobb mértékben. Hugo Weaving csípőműtétre, míg Keanu Reeves nyaki gerincműtétre szorult, de átütemezésekkel - jelentős késéssel ugyan - tudták folytatni. A tréninget egyébként a neves harcművészeti koordinátor, Woo-Ping Yuen irányította, aki teljesen szabad kezet kapott a felkészítésben. A tervezett háromról négy hónapra nyúló forgatás 1998 nyarán zajlott Sydney-ben, ekkorra készült el teljesen a helyi Fox Studios komplexuma, így a Mátrix volt az első teljesen itt készülő gigaprodukció. Közvetlenül előtte már itt forgatták a Dark City stúdiómunkálatait is, így a nyitójelenethez tartozó tetőszerkezeteket egy az egyben onnan vették át. Joel Silver költségcsökkentési indokkal vitte Ausztráliába a forgatást, ezt követően nem sokkal George Lucas is meglépte a Star Wars prequel trilógia kapcsán ugyanezt. A mátrixon belül a nagyvárosi helyszínek meg nem nevezettek (igyekeztek azért amerikai benyomást kelteni), így Sydney belvárosa (például Elizabeth Street, Kent Street, Martin Place) nem volt ebből a szempontból zavaró. Az utcaneves hivatkozások amúgy chicagóiak, a virtuális hátterekhez pedig Nashville és San Francisco látképeit használták. Végezetül összegzésképpen elmondható, hogy a stílusirányzatokat remekül szintetizáló Mátrix igen nagy hatással volt a nézőközönség fogékony részére (ami hatalmas rajongótábort jelent), de a globális filmiparra is. Számos szempontból (például vizualitásában) pedig egyenesen viszonyítási alapnak számít, ráadásul semmit nem kopott meg két évtized elteltével sem. Olyan neves rendezők is jelentősen méltatják és szeretik a filmet mint Quentin Tarantino, James Cameron, Darren Aronofsky, Christopher Nolan. Négy technikai Oscarra jelölték (a legjobb filmre érthetetlen módon nem, valószínűleg túl progresszív volt), mindet sikerült is díjra váltania.

Kiemelt kép