Születésnap extrákkal – JÁTSZ/MA (1997) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2020-05-17 | Szombati Zoli

Ez az egyáltalán nem hétköznapi dramaturgiájú, csavaros történetszövésű misztikus thriller szerintem igen érdekes mementó abban a tekintetben, hogy a két fő alkotója, jelesül David Fincher rendező és Michael Douglas, egyaránt filmes karrierjük legintenzívebb korszakában voltak, így nem meglepő módon a végeredmény is értékmérő tudott lenni. Noha a mozipénztáraknál nem teljesített jól, később mégis jelentős rajongói bázist épített ki, bár azt, hogy kultikussá vált volna, némileg neccesen mondhatjuk ki rá. Annak ellenére, hogy szélesebb filmkedvelői kör által elismert és kedvelt (ide tartozom magam is), Fincher érdekes módon mégsem szereti igazán, mivel elmondása szerint a film végének kidolgozottságával egyáltalán nem elégedett, ezért egyenesen hibás lépésnek nevezte több interjúban is azt, hogy végül elvállalta a rendezést. Természetesen jelentős súllyal esett a latba számára, hogy sikerült megnyerni Michael Douglast a főszerepre. Eredetileg a Hetedik előtt került volna rá sor, de Brad Pitt időbeosztása miatt meg kellett cserélni a két projektet. A Játsz/ma elkészítésébe úgy vághatott bele tehát Fincher, hogy megelőző munkájával már belépett a sztárrendezői elitbe, ráadásul karrierjének következő állomása az ezredfordulón nagybetűs kultfilm lett (Harcosok klubja). A forgatókönyvet az MGM-től szerezte meg a Propaganda Films (melynek egyik alapítója maga a rendező volt), a stúdió anno ugyanis jegelte a tervet, mely akkoriban, a '90-es évek elején még az volt, hogy Jonathan Mostow készítse el. Ez annak tudatában egyáltalán nem meglepő, hogy a script szerzőpárosa John Brancato és Michael Ferris, akik Mostow-val kooperáltak több alkalommal ezt követően is (Terminátor 3. - A gépek lázadása, Hasonmás). Amikor Fincher átvette az irányítást, a forgatókönyvet - biztos ami biztos - még átfésültette személyes jóbarátjával, Andrew Kevin Walkerrel is, aki a Hetedik megírása révén szerezte hírnevét. A sztori menetébe nem igazán nyúltak bele, de a végét megváltoztatták, és leginkább a főhős karakterének finomításával foglalkoztak, aki egy sokkal cinikusabb figura lett az eredeti verzióhoz képest.

(F)

David Fincher alapvető elképzelése a sztorival kapcsolatosan az volt, hogy egy sziklaszilárd, és az átlagtól (felfelé) eltérő életvitelű, státuszához képest introvertált karakter veszítse el a mindennapjai feletti kontrollt, lehetőleg teljesen. Ezért is írták az eredetinél még cinikusabbra Nicholas karakterét, hogy az irányítás elvesztése, mint lényegi momentum még hangsúlyosabban ábrázolódhasson. Douglas nagyon is illett Nicholas Van Orton befektetési bankár szerepére, hiszen a '90-es évek környékén nem egyszer játszott hasonló karaktert a felső tízezerből, ez kicsit amolyan védjegyévé is vált ebben az időszakban. Az 1997-es év producerként is sikert hozott a számára, gondoljunk csak az Ál/arc elismertségére, mely zsánerfilmnek számított a korszakban az akciómozik között, és egyúttal John Woo legnagyobb hollywoodi sikerét is jelentette. (Az MGM egykori terve az volt egyébként, hogy Kyle MacLachlan játssza a nagymenő bankárt). Douglas ugyan 53 éves volt már, a karakter viszont öttel fiatalabb, ám ez nem jelentett hitelességi deficitet. A sztárszínész egyik kedvenc saját filmje egyébként ez, mert nagyon tetszett neki a történetvezetésben rejlő nagyfokú bizonytalanság, és élvezte a forgatást is. Némi vita alakult ki Nicholas testvérének személyével kapcsolatban, ugyanis Douglas barátja, Jodie Foster nagyon szeretett volna részt vállalni a filmben. Viszont azt a javaslatát, hogy a bankárnak húga legyen, nem találták jó ötletnek, így a scriptet véglegesen át is írták, Van Orton öccsének (Conrad) megformálására pedig a mindig nagyszerű Sean Penn futott be, kinek szerepe ugyan elég rövid és háttérkarakternek tűnő, ám viszonylag fontos. A történetbeli "Civil Rekreációs Szolgálat" legfontosabb karaktereinek az ekkor karrierje csúcsán tanyázó kanadai színésznőt Deborah Kara Ungert (Christine), és a '90-es években szintén jelentős filmekben játszó James Rebhornt (Feingold) választották. A sztori szerint a középkorú, egyedül élő, pökhendi stílussal súlyosbított, magának való egoista bankárt, Nicholas Van Ortont az öccse a 48. születésnapján egy személyre szabott ajándékkal lepi meg. Conrad ajánlásával jelentkezhet egy titokzatosnak látszó játékba: a "Civil Rekreációs Szolgálat", a CRS nem kevesebbet ígér, mint hogy a delikvensnek megváltozik az élete, és azt adja, ami hiányzik. Nicholas esetében felvetődik a kérdés: ha semmi nem hiányzik, mégis mit kínálhatnak a számára, és egyáltalán, mi ez az egész? Megfejtés híján a titokzatosság feletti kíváncsisága győz, és persze presztízsét sem óhajtja megingatni az öccse előtt. Nicholas ezért kénytelen-kelletlen belevág a heccnek tűnő kalandba, melynek egyre furcsább történései örvényként húzzák lefelé, és olybá tűnik, hogy olyan agyafúrt erők hatása alá került, melyek teljesen felforgatják a mindennapjait, sőt idővel már az életére is törnek...

(F)

Részemről kifejezetten szeretem a feszültséggel és változatos történetvezetéssel operáló thrillereket, és ha valamivel, hát sablonossággal aztán biztosan nem vádolható meg ez a film. Fincher ráadásul a műfaj egyik legjobb rendezője, viszont ezúttal messze nem a klasszikus vonalvezetésű sztorit kapjuk, és a bizonytalanság érzéséből fakadó feszültségteremtés is többé-kevésbé más. A Játsz/ma legnagyobb ereje szerintem az, hogy rendkívül érzékletesen és átélhetően vonja be a nézőt a dinamikába, a kalandokba. Együtt kell a főhőssel megoldanunk a rejtélyt ("a cél, hogy megtudd, mi az"), kirakni az ellentmondásos elemekből álló mozaikot és reménybeli megoldásra jutni, a felismerés esélye persze mindvégig kétségekkel terhelt. Az események láncolatába pusztán logikai alapon bele lehetne itt-ott kötni, ám ezúttal érdemes az élmény miatt felülemelkednünk a szimpla logikán. Ebben a játszmában - az elrejtett finom utalások ellenére - mi nézők sem mindig tudhatjuk mi a valóság és mi az illúzió, viszont ráébredhetünk az emberi természet egyik alapvető tévedésére közben, mely szerint hajlamosak vagyunk abban a hitben ringatni magunkat, hogy mindent mi magunk irányítunk (a szabad akarat illúziója érintőlegesen megjelenik). Javaslom üljünk fel a Játsz/ma által kínált hullámvasútra és egyszerűen élvezzük azt. A színészi játék pazar (a szinkron is rendben lévő, Douglas Dörner György hangján szólal meg ezúttal is), a sztori érdekes és összetett, jóféle csavarral a végén, a feszültség pedig zseniálisan adagolt, ám néhol egészen vicces poénok is beleférnek. Harris Savides képei remekbeszabottak: az éjszakai San Francisco túlzottan neonfényes ábrázolása a rendező kérése volt, így érzékeltetvén Nicholas azon tapasztalását, hogy egyfajta abszurd alternatív valóságba csöppent, melyet már nem ő ural a döntésein keresztül többé, hanem kizárólag a külvilág történéseinek a determinizmusa. A fent említett cél érdekében elég nagy szakaszt tett ki az éjszakai forgatási időszak. San Francisco helyszínként megintcsak tudatos választás volt Finchertől, ugyanis ebben a közegben tudta leginkább elképzelni ezt a nagystílű karaktert, és persze a San Francisco utcáin egykor Douglas ikonikus sorozata volt, ezt a ziccert pedig nem akarta figyelmen kívül hagyni. Értelemszerűen a városban és környékén zajlott a forgatás (zöme), rengeteg utcai jelenléttel, mely logisztikailag nehéz volt, hiszen többnyire csak a hétvégék álltak rendelkezésre. Legérdekesebb helyszínként Nicholas rezidenciája említendő, mely Friscotól északra található Woodside városában (Filoli Mansion). A hely elvileg látogatható, ami igen jó hír. Az udvart, a bejárati előteret némileg átalakították, a szökőkutat a stáb adta hozzá. Érdekesség, hogy a belső felvételek egy része is itt zajlott (konyha, lépcsők), és mindössze egyetlen napra vették igénybe az épületet. Néhány konkrét helyszín még: Ritz-Carlton Hotel, Sheraton Palace Hotel, San Francisco Intl. Airport, California Bank & Trust Bldg., Hotel Nikko, San Francisco Zoo. Akadt stúdióhelyszín is (Sony Studios, L.A. Center Studios), és néhány egyéb lokáció az angyalok városából (például a CRS irodaház belső, aztán Christine lakásának külső felvételei).

Kiemelt kép

A film Mafab oldala!