Kereszténység női módra – ANTONIA (1995) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2020-06-14 | Lubianker Dávid

A kereszténység hitvallását, Jézus tanait nemcsak a vallásos emberek értelmezik könnyen félre. Maga az egyház is gyakran elvakult dogmákat hirdet, melyek távolabb már nem is állhatnának az eredeti igétől. A kereszténység egyetlen, mindent átfogó eszme köré épült, ami maga a szeretet. Ez minden tanítás és ima kiindulópontja. Az intézményesített vallás és annak követői mégis időről-időre elfeledkeznek erről. Ennek következményei sújtják a holland író-rendezőnő, Marleen Gorris Oscar-díjas filmjének karaktereit is. A bátor hősnők viszont nemcsak példát mutatnak, de tesznek is a változásért.

A címszereplő Antonia tinédzser lányával a várost maga mögött hagyva visszatér szülőfalujába, hogy új életet kezdjen a régi emlékek romjain. A zárt falusi közösség nem várja tárt karokkal a jövevényeket, a harcias anya és talpraesett lánya mégis feltalálják magukat. A lakosok között számos izgalmas mellékszereplőre bukkanhatunk. Vannak, akik segítik a hősnőket, mint az otthonába zárkózott tudós barát. Vannak, akik megkeserítik mindenki életét és gonoszságukkal tartják sakkban embertársaikat, mint a helyi álszent pap, vagy a helyi földbirtokos gazda és ellenszenves fiai. Valamint akadnak olyanok is, akiken az új alakok érkezése és tettei segítenek, mint a szellemileg sérült segédmunkáson vagy a már említett gazda ártatlan, ámde bárgyú lányán.

A film egy zárt kisközösség tagjain szemlélteti az emberi természet jó és rossz oldalát, a különböző eszmék érvényesülését. A generációkon átívelő epizodikus történet a feminizmus és liberalizmus gondolatainak szövevényes egyvelege, melyben minden karakter, minden történetszál egy külön példázatként értelmezhető. Találkozhatunk házasság nélküli hosszútávú párkapcsolattal, a lányát egyedül, férj nélkül nevelő nővel, leszbikus párral és még testvérek közötti nemi erőszakkal is. Valamint az emberi tudás és annak meghatározó szerepe az ember egyéniségében, a filozófia, a szellemileg fejlett és visszamaradottabb szereplők boldogulásának kérdései is mind-mind előkerülnek.

A film mégsem válik eszmék példatárává, mivel a cselekmény mozzanati kivétel nélkül emberiek, könnyen átérezhetők, a karakterek pedig szellemesek, szerethetők és a film nem szűkölködik humorban és íróniában sem. A természetesnek ható és kirívóan végletes események váltakozása, azok halmozása egy sok tekintetben idilli, parabolisztikus, de valóságból merítő környezetet rajzolnak ki. A történet végére a néző is a közösség tagjának érezheti magát, miközben a karakterek egy valódi modern családdá állnak össze, amit elsődlegesen nem a rokoni kapcsolatok és a különböző intézményrendszerek tartanak össze, hanem az emberbaráti szeretet.

Ezzel vissza is kapcsolódva az eredeti gondolatmenethez: az Antonia úgy közvetíti a keresztény értékrendet, hogy közben modern gondolatokkal, eszmékkel egészíti azt ki. Még ha az így megfogalmazott üzenet maga is kissé prédikációszerűnek hatna, a kiváló karakterek és a film könnyed hangulata ellensúlyozzák ezt. Az eredmény pedig egy tanulságos és érzelmes, meghitt családi történet, ami időnként megnevettet, máskor meg könnyeket fakaszt.

Kiemelt kép

További képek