Eltaposott nemzedék – SZÜLETETT JÚLIUS 4-ÉN (1989) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2020-12-20 | Szombati Zoli

A filmjeinek többségéhez mintegy mozgóképes példabeszédként, sőt inkább proklamációként viszonyuló, frontális kritikáit megfogalmazó Oliver Stone A szakasz jelentős sikerét követően úgy érezte, még mindig bőven maradt mondanivalója a vietnami hadszínteret megjárt katonák sorsával, utóéletével kapcsolatosan. Mint a korábbi megnyilatkozásomban említettem, felderítőként ő maga is megjárta a vietnami dzsungelt, így közvetlen tapasztalatokat szerzett, a háborús részvétel pedig rendezői stílusára, sőt politikai állásfoglalására is erősen kihatott. A balos nézeteit sosem titkoló, pacifista elveket valló Stone - erre a legjelentősebb alkotói korszaka (1986-1995) tökéletes például szolgál - jól érezhetően hisz abban, hogy a filmművészet kiemelt feladata a múlttal való szembenézés, és a társadalmi traumák feldolgozásának előmozdítása. Ezt hozzá hasonló nyíltsággal persze kevés rendező merte eddig megpróbálni, hiszen szükségképpen darázsfészekbe kell nyúljon már önmagában a témaválasztással is, ami az alkotást minimum megosztóvá teszi, ráadásul egy határozott állásfoglalás mindig megköveteli az ismeretanyag kellő mélységű feldolgozását, ami sok esetben fájdalmas is lehet. Nagy formátumú rendezőként az eleve konfrontatív beállítottságú Stone sosem ijedt meg a kihívásoktól, de szerencsére a saját árnyékától sem: amit nagyon el akart mondani a közönségnek, azt mindig el is mondta a kiválóbbnál kiválóbb filmdrámáin keresztül - ha úgy hozta a sors, akkor anyagi kompromisszumok árán. Hazafias elveihez azonban mindig hűen ragaszkodott, miközben gyakorta szembehelyezkedett az aktuális politikai mainstreammel is, folyton kiemelve a hatalom gyakorlásának létrontó, társadalmilag káros aspektusait. Pályafutásának szerintem legkiemelkedőbb mérföldköve lett a Született július 4-én, amely pontosan ugyanabban a kiemelt ligában játszik, mint a két évvel később premierre került másik, legalább ilyen nagy mesterműve, a JFK. Ezek a nívós alkotások is kiválóan példázzák, hogy Hollywood milyen kaliberű teljesítményekre volt képes akkoriban, mely mai szemmel visszatekintve kétségtelenül aranykornak tekinthető (hozzátéve, hogy a '90-es évek második felétől már Stone sem a régi, egykori megkerülhetetlen jelentőségét, sikereit megközelíteni sem tudja).

A Született július 4-én ugyanolyan markáns, háborúellenes protestfilm, mint amilyen Stone Vietnam-trilógiájának nyitódarabja, A szakasz is volt, azonban a hadszíntéren zajló eseményekkel ellentétben sokkal inkább a következményekkel, és a háború politikai vetületeivel foglalkozik. Ezúttal a rendező arra az ellentmondásos hátországra fókuszál elsősorban, ahová a súlyosan traumatizált katonák egykor hazatértek. Kevéssé közismert, hogy a vietnami veterán, Ron Kovic (aki tényleg július 4-én született) autobiográfiáján alapuló történetét már a kötet 1976-os megjelenését követően nem sokkal meg akarták filmesíteni, Al Pacino főszereplésével, William Friedkin rendezésében, azonban a megvalósítás idővel megfeneklett. Oliver Stone kifejezett érdeklődésére azonban újranyitották a projektet, A szakasz nívója pedig nyilvánvalóan kiváló ajánlólevélnek bizonyult a későbbiekben, így a Universal is beszállt disztribútorként a megvalósításba. Bár a húszmilló dollár alatt maradó költségvetés ezúttal is viszonylag szerénynek volt mondható, némi kerettúllépés még belefért, sőt a stúdió kérésének megfelelően egy sztárszínészt kellett a főszerepre kiválasztani. A rendező határozott elképzelése mindig is Tom Cruise volt, amitől a Universal kissé vonakodott kezdetben, hiszen Cruise még nem szerepelt fajsúlyos drámában ezt megelőzően. Maga Kovic sem volt ekkor még túlságosan lelkes a rendező választásától, azonban a film elkészültével megváltoztatta a véleményét, és nagyon elégedett volt. És valóban, Tom Cruise ezúttal tényleg nem reklámarcú ripacsként, hanem nagybetűs színészként van jelen a vásznon, egyértelműen élete legjobb, sőt átütő, néhány jelenetben pedig frenetikusnak is nyugodtan nevezhető alakítást nyújtva. Felkészülését már jóval a forgatás előtt megkezdte: veterántalálkozókon vett részt, hogy megismerhesse a közeget, elsajátította a kerekesszék használatát, sőt a forgatáson is mindvégig a szerepben maradt. Érdekes körülmény, hogy A szakasz egykori főszereplői közül ketten is újra felbukkannak a filmben (jellemző a rendezőre, hogy időnként visszahívja a színészeit), ezúttal kisebb jelentőséggel. Tom Berenger mint toborzótiszt jelenik meg, Willem Dafoe pedig megkeseredett veteránként nyújt ismét zseniálisat. Frank Whaley szintén egy fiatal sorstársat és barátot alakít. Kiemelésre feltétlenül érdemes Raymond J. Barry neve is, aki Kovic szeretetteljes, majd a fia sorsát látván később megtört apját játssza, nagyon hitelesen. Háborús eposzként nyilván nem bővelkedik női karakterekben a film, azonban a Donnával folytatott érzelmes jelenetek (Kyra Sedgwick tolmácsolásában) sokat hozzátesznek a veszteségek érzékeltetéséhez. A forgatókönyvet a szerzővel közösen jegyzi Stone, részletesen átbeszélték hosszú hónapok munkájával az eredeti művet, miközben együtt meg is írták a végleges scriptet. A dramatizáció okán csak egyetlen fikciós jelenet került be a filmbe, és néhány kevésbé lényeges kisebb karakter.  

A könyvvel ellentétben a film sztorija teljesen lineáris, Kovic boldog gyermekkorának a felvillantásától (1956) egészen az 1976-os New York-i demokrata konvención tartott beszédéig terjed a kerete. A New York állambeli Massapequában járunk, Lond Islanden, ahol Ron a fiatalságát tölti egy nagy családban, konzervatív, patriotizmustól fűtött, vallásos szülői háttérrel. A középiskola befejeztével a tengerészgyalogság toborzó különítménye tart előadást a végzősöknek, az esemény pedig igen nagy hatást gyakorol Ronra. Innentől kezdve szilárd meggyőződésévé válik, hogy a közeljövőben, kötelességtudatától vezérelve be akar vonulni a seregbe, hogy a vietnami háborúban tettekkel is szolgálhassa szeretett hazáját. A '60-as évek derekán már bevetik, két ütközet pedig a teljes életére kiható jelentőséggel bír. Az egyikben mindjárt két fatális tévedés is történik, melyek Ron lelki traumáinak fő forrását jelentik. Az osztaguk tévedésből nőket és csecsemőket gyilkol, illetve a nagy zűrzavarban saját bajtársát sebesíti meg halálosan. 1968 elején pedig testileg is megtörtté válik, hiszen gerinclövést kap, melynek eredményeképp deréktól lefelé teljesen megbénul, annak minden súlyos következményével. Azzal a pokoli ténnyel kell tehát végérvényesen szembenéznie, hogy élete végéig tolószékhez lesz kötve, és soha nem lehet saját gyereke. Mindezek tetejében, visszatérve az Államokba csak zűrzavart tapasztal, kezdve a veteránkórház nyomorúságos, sőt embertelen körülményeivel, miután a háború gépezete minden pénzt elnyel. Java részben emiatt eszkalálódnak a társadalmi feszültségek, a feltörő frusztrált düh pedig rajta, és a hozzá hasonló, kirekesztett veteránokon csapódik le. A háborús hősöket (tisztelet a kivételnek) lépten-nyomon vegzálják, leköpdösik, sőt kifejezett megvetés az osztályrészük, mely talán a legfeldolgozhatatlanabb trauma mind közül. Ráadásul csak az tud igazán együttérezni velük, aki maga is megjárta a háború poklát, tehát hasonmód traumatizált. Ron kétségbeesésében úgy érzi, talán már nem is nyerhet feloldozást, és rádöbben: a politikai vezetés egy egész generációnak hazudott, bűnös háborúba küldte a fiait, hogy aztán ugyanez a kormány magukra hagyja őket. Ron tehát meghasonlik, elkeseredése közepette azonban mégis kapaszkodóra talál. Elsővonalas háborúellenes aktivista lesz, a veteránok igazáért küzdők rendíthetetlen szószólója...

Stone elhíresült mondása szerint "Ha Amerika testét egyszer majd felboncolják, a halálokok közt biztosan szerepelni fog egy szó: Vietnam". Úgy tartja, épp a háború után lett sokkal inkább vizuális szemléletmódú, ezért is nem író lett végül, hanem filmrendező (bár forgatókönyvírói munkássága sem jelentéktelen). Abból a szempontból egyébként nem volt túlságosan nehéz dolga, hogy egy megfellebbezhetetlenül hiteles karaktert helyezzen példázata középpontjába, ugyanis Ron Kovic valóban hős. Történelmi tablója részeként az agresszor, militáns politikai berendezkedés bírálata jelentős szereppel bír ebben a filmjében is, melynek központi gondolata, hogy az események alakítói és elszenvedői sosem ugyanazok. Hőssé csak azok válhatnak, akik önként, sok esetben szegényebb sorból származva - mint Kovic is - mentek a darálóba, ahol a tiszta hitükön, hazaszeretetükön és a bátorságukon kívül egyebük nem volt, ám a plecsniken túl jobbára csak megvetést kaptak, pedig "ők Amerika szíve-lelke". Nem meglepő, hogy a retorika ezúttal is egyértelműen háborúellenes, fő bűnösnek pedig a korrupt amerikai vezetést, a kormányt nevezi meg. A politika ráadásul a veteránokat szőnyeg alá söprendő kudarcnak bélyegzi, kiknek látványa az utcákon többé nemkívánatos. A cselekmény kitűnő látleletét adja a meglehetősen forrongó társadalmi eseményeknek is, így remek korrajz is egyben, a '60-as-'70-es évek fordulójának mozgalmas időszakáról. A film igen érzékletesen ábrázolja azt a társadalmi vákuumot, melybe a vietnami veteránok hazatértek, és amelyből szükségszerűen következett a kirekesztettségtudat, majd az ebből fakadó meghasonlottságérzés feloldhatatlan frusztrációja. A Született július 4-én súlyos társadalmi sebeket tár fel, és kísérel meg gyógyítani, mindemellett a veteránok irányába egyfajta jóvátétel is zajlik a filmművészet mívesebb eszközeinek segítségével, amely már A szakasz esetében is nyilvánvaló célként szerepelt. A mű drámaisága kifejezetten magas fokú, szerencsére kellően árnyalt eszközöket alkalmaz Stone (aki néha kissé didaktikus tud lenni, de ezúttal egyáltalán nem lehetett ezt érezni), így teljesen jogos volt kimagasló teljesítményéért a második rendezői Oscarja is (melyet egyébként az a Martin Scorsese adott át, akit a direktor a mesterének vall). A drámai közlés dinamikájában is ütős, felívelő katarzissal, így a legerősebb jelenetekkel a közel két és fél órás (egyébként teljesen ideális) játékidő utolsó harmada szolgál. A rendezővel immár ötödik alkalommal együttműködő Robert Richardson anamorf formátumú képei remekbeszabottak mint mindig. A vizuális megjelenítés fontos kifejezőeszköz volt a színek eltérő alaptónusának érzékeltetésén keresztül: a háború sárgás, az álom fehéres, a szomorúság kékes árnyalatot kapott. Elég sokszor használtak kézikamerát is, és feltűnő volt a steadicam alkalmazásának azon módja, mely során a kép mintegy folyamatosan bekúszik az események sűrűjébe, majd a felvétel folyamatossága érdekében az adott szekvencia innentől már vágásmentes. Természetesen nem lehet szó nélkül elmenni John Williams egészen zseniális filmzenéje mellett sem, a főmotívum szívbemarkolóan emlékezetes.

A mestermű forgatási helyszíneiről végezetül érdemes még szót ejtenem. A vietnami homokdombos hadszíntér megjelenítésére ezúttal is a Fülöp-szigeteken nyílt lehetőség (Paoay Sand Dunes), ez esetben persze sokkal rövidebb időtartamban, mint A szakasz egykori felvételei kapcsán, amely teljes egészében ott zajlott a Mount Makiling melletti dzsungelben. Mexikót, a lezüllött veteránok nyomorát bemutató tengerparti szekvenciát is itt forgatták nem túl messze (Vigan City), tehát az a rész is a Fülöp-szigetek. Ron szülővárosa, Massapequa, a nyitány rövid felvonulásjelenetében szerepel csak (N. Broadway), a film zömét ugyanis Texasban forgatták le, elsődlegesen dallasi helyszínekkel (akárcsak két évvel később szükségszerűen a JFK nagy részét). A lakóövezeti lokációkat zömmel az Elmwood negyed szolgáltatta (elsődlegesen az Edgefield Avenue), mely Dallas egyik elővárosi része. Másutt, a város délkeleti részében található a szülői házat adó helyszín, mely még manapság is szinte ugyanolyan (Creekside Drive). Dallasban számos középület is megjelenik, úgy mint: Henderson Elementary School, Southern Methodist University, Dallas Hall, Dallas Convention Center. Utóbbi érdekessége, hogy csak a külső felvételek maradtak benn a filmben, mert a demokrata konvenciót bemutató részt utóforgatni kellett Kaliforniában, ennek helyszíne így már Los Angeles (The Forum, Inglewood). Nem volt kellően nagyszabású ugyanis az eredeti a stúdió szerint, ezért kellett megismételni, több ezer statiszta bevonásával.

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3+4

A film Mafab oldala