Oldschool sci-fi, western köntösben – GYILKOS BOLYGÓ (1981) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2021-03-21 | Szombati Zoli

Vannak filmek, melyek közel állnak ahhoz, hogy idővel kultikus alkotássá váljanak, de valahogy mégis inkább a feledés, viszonylagos érdektelenség homályába merülnek, és inkább csak a vérmesebb filmrajongók körében örvendenek népszerűségnek. Tökéletes például szolgál ezekre a megállapításokra az immár negyven éves jubileumához érkező Gyilkos bolygó, mely bizonyos értelemben, néhány - elsősorban technikai - szempontból egy érdekes átmeneti korszakot fémjelez a filmtörténetben. Anyagilag sem sikerült az áttörés: nagyjából visszahozta a nem túl magas bekerülési költségét, mindenesetre a jelenleg középkorú generáció arra még élénken emlékezhet, hogy a '80-as évek derekán széles körben játszották a magyar mozikban is. A Gyilkos bolygó értékelését úgy gondolom mindenképpen az író-rendező, Peter Hyams személye felől volna érdemes megközelíteni, aki egyébként jónéhány éve már visszavonult a szakma frontvonalából. (Legutóbb Ezra Edelman nagyszerű, O.J. Simpsonról szóló dokumentumfilmjében láttam felbukkanni, mivel a gyilkossági ügy előtt barátok voltak). Hyams egy tehetséges, jó művészi vénával megáldott filmes, aki emellett elég komoly szinten dobol és fest, de a figyelme mégis hamar a mozgókép felé fordult. Nagyjából ő a tipikus "megbízható iparos" kategória, aki a saját árnyékát valahogy nem volt képes sosem átlépni. Ugyan akadt pár csúfos bukása is, de többnyire tűrhető, vagy jó filmeket jegyez, bár messze nem volt egyik sem átütő erejű blockbuster. A nagyközönség valószínűleg leginkább az Ítéletnap című Arnold Schwarzenegger mozi kapcsán ismerheti a nevét, mely egy meglehetősen alulértékelt misztikus thriller volt az ezredforduló előtt. Hyams különleges figura abból a szempontból, hogy a '80-as évek közepétől nem csak rendezi a filmjeit, de minden esetben fényképezi is, ami eléggé szokatlan. Sőt, már ennél a mozinál is többnyire ő volt a kamera túloldalán, bár a stáblistán Stephen Goldblatt neve lett feltüntetve (ennek miértjéről kicsit később). Hyams tehát írja, rendezi, fényképezi a filmjeit (legalábbis többségében), melyek témájában gyakran ott szerepel a fantasztikum, vagy a természetfölötti. Autonóm törekvésű alkotó, akire kifejezetten jellemző, hogy forgatásokon a stúdiókörnyezetet részesíti előnyben.

A legfigyelemreméltóbb tény a filmmel kapcsolatban a főszereplő személye, hiszen Sean Connery-t látni, különösen egy ilyen rétegműfajban, mindenképpen csemege. (Őelőtte szóba került Gene Hackman és Clint Eastwood is). A skót színészlegenda 1981-re már túl volt a James Bond mozijain (egy kivételével), így a '60-as években megalapozott hírneve nyilván idáig elkísérte, noha a '80-as évekre fordulva kisebb hullámvölgyben találta magát. Nem mindig választott igazán jól ekkoriban, így több középszerű filmre fecsérelte nyilvánvalóan karizmatikus tehetségét. (Természetesen a kiemelkedő szerepekről sem feledkezhetünk meg, melyek időről-időre a jövőben is jellemezték: számomra az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag egyszerűen verhetetlen). Ezúttal ő játssza a megtörhetetlen William O'Neil űrmarsallt, rajta kívül két színész érdemel említést, hiszen nagyjából három főszereplővel dolgozik a történet. A bányásztelep vezetőjét (Sheppard) és fő antagonistát az a Peter Boyle alakítja, aki a korszak jelentősebb filmjeiben itt-ott karakterszínészként megjelent. Én a Taxisofőrt emelném ki ezek közül, de nagyon bírtam rendőrfőnökként a Vörös zsaruban is. Lazarus doktornő szerepében egy kevésbé ismert, de tapasztalt színésznőt láthatunk, Frances Sternhagen személyében, aki leginkább cinikus karaktereket szokott játszani. Érdekességképp említem, hogy Frank Darabont egyik kedvelt filmje a Gyilkos bolygó, ezért válogatta be az akkorra már elég idős színésznőt a rendező A köd című pszicho-horrorjába, a film audiokommentárjának tanúsága szerint. Nézzük röviden a cselekményt... O'Neil űrmarsallt a Jupiter Io nevű holdján működő ércbányászati telepre helyezik, ahol a kolónia rendjéért kell felelősséget vállalnia. Sheppard, az állomás irányítója azonnal világossá teszi számára, hogy a termelékenység a legalapvetőbb cél, így hagyni kell az amúgy is túlterhelt embereket időnként kirúgni a hámból, és az apróbb kihágásokkal szemben elnézőnek érdemes mutatkozni. O'Neil, akit felelős családapaként ismerünk meg, azonban rögtön rossz passzba kerül, mivel a felesége elviszi a fiát a bázisról abból a célból, hogy visszarepüljenek a Földre, így a főhős magára marad. Nincs mit tenni, beleveti magát a munkájába. Hamarosan több kirívó eset is felmerül, melyek már olyan súlyosak, hogy közbe kell avatkoznia: az egyik munkás letépi a szkafanderét, egy másik védőruházat nélkül sétál a légzsilipbe, egy harmadik pedig életveszélyes helyzetet teremtve dühödten rátámad egy prostituáltra. A körülmények kezdenek gyanússá válni, és O'Neil a telep kutatóorvosának a segítségét kéri. Kiderül, hogy a Con-Amalgamate a cég vezetőjének tudtával szintetikus drogokkal tömi a munkásokat annak érdekében, hogy minél hatékonyabbak legyenek, ám a súlyos pszichotikus mellékhatásokat figyelmen kívül hagyják. Mikor azonban a fenyegetésre és a korrupcióra határozott nemet mondó űrmarsall szembefordul velük, az egész rendszernek üzen hadat. Válaszul Sheppard bosszúhadjáratot indít vele szemben... 

A filmet egy ekkortájt induló független cég, a The Ladd Company gyártotta, melyet az egykori Fox-vezető, Alan Ladd Jr. alapított. A filmvállalat legnagyobb dobása a Szárnyas fejvadász volt, de később olyan mozikat is felkaroltak, amelyek igen hosszú játékidővel rendelkeztek, de kultfilmekké váltak, mint például Az igazak, illetve a Volt egyszer egy Amerika. A nem igazán feszes tempójú, krimiszerű vonásokat is mutató történet jól érzékelhetően a westernekre hajaz, sőt akadt a múltban egy hasonló sztorival operáló Gary Cooper film is (Délidő, 1952). Hyams ugyanis különös ötlettől vezérelve egy űrbázis miliőjébe helyezte át a cselekményt, ami egy szokatlan műfaji kombinációt eredményezett, Sean Connery pont ezért írt alá a filmhez. (Jellemző, hogy a Gyilkos bolygó szereplői nem is lézerstukkert használnak, hanem hagyományos sörétes puskát). Lényeges szempontként szerepelt A nyolcadik utas: a Halál korábbi hatalmas sikere, amely a reflektorfénybe helyezte, és széles réteg számára elfogadhatóvá tette az űrben játszódó filmeket, nem beszélve a Star Warsról, amelynek első két része ekkorra már meghódította a mozikat. Nem lehet nem észrevenni, hogy a mű hangulatvilága, bizonyos dizájnelemei mennyire hasonlítani kívánnak az Alienéhez, sőt létezik teória, mely szerint eredetileg spin-offnak szánták, és a cég valójában a Weyland-Yutani társaság lenne, de ezt nem erősítették meg. Mindenesetre van átfedés a technikai stábjaik között (gyakorlatilag szigetországi alkotás ez is, annak ellenére, hogy Hyams amerikai), Jerry Goldsmith zeneszerző is ugyanaz, a film felütése pedig szinte egy az egyben olyan, mint az Aliené. Az atmoszférateremtés is hasonlatos, de szolgai lemásolásnak nem nevezném, ugyanis van némi egyedisége, a látványtechnikai megoldások terén különösképp. Connery a rá jellemző profizmussal kelti életre a törvény védelmezőjét, ezt a némileg nyers, karakán, de ugyanakkor lelkileg kissé sebezhetővé vált karaktert, aki a peremvidéken egyszerre kell megküzdjön a korrupcióval, a társaság vezetőségével, az összeomlani látszó családi életével, s aki révén a klasszikus westernhős tér vissza szkafanderben. A díszletek zöme valóban izgalmas, mivel funkcióközpontú, mocskos, klausztrofób, szinte börtönszerű hatást képesek közvetíteni, ám az Alienben megszokott minőséget nem tudták elérni az alkotók, sőt néhol sajnos kiszúrható a fémet helyettesítő, költséghatékonyabb műanyagok használata is. Az űrruhák dizánját a legendás John Mollónak köszönhetjük. A miniature effect részleg munkáján átüt a profizmus, ami nem véletlen, hiszen Ridley Scott filmjéhez hasonlóan ezúttal is Martin Bower irányításával zajlott a négyhónapos munka. Szükség is volt az űrállomás külső szerkezetének élethű kivitelezésére, már csak az - ekkor először alkalmazott - IntroVision technika miatt is, mely végül nem terjedt el, egy érdekes zsákutcának bizonyult az optikai trükkök terén. Segítségével blue screen alkalmazása nélkül kombinálhatták a háttereket az előtérben mozgó színészek képeivel, és lehetett azt a hatást kelteni, mintha a karakter az érzékletes méretűre felnagyított makettben mozogna. Rossz nyelvek szerint Hyams arra az esetre vett fel egy másik operatőrt, hogyha véletlenül balul sülnének el az IntroVision felvételek, akkor Goldblatt vigye el a balhét. Viszont a javára írandó, hogy az üldözéses jelenetben a szűk tereken át nagyon profin mozog a kamera, ami '81-ben zseniális megoldásnak számított. A hangzás tekintetében a Megasound térhatáseffektjeivel rukkoltak elő újítás gyanánt. A forgatást teljes egészében a világszínvonalú angol Pinewood Studiosban ejtették meg, ahol Sean Connery rendszeresen megfordult korábban a James Bond filmek kapcsán.

Kiemelt kép

További képek: 1+2