Band of Brothers – RYAN KÖZLEGÉNY MEGMENTÉSE (1998) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2021-06-12 | Szombati Zoli

A háborús történetek, a grandiózus csaták, az érintettek drámája, a történelmi kataklizmákat kísérő társadalmi változások azóta celluloidra kívánkoznak, amióta filmkészítés létezik. A rendezői szakma egy sor kiválósága (például Stanley Kubrick, Oliver Stone, Francis Ford Coppola, David Lean, Clint Eastwood, Terrence Malick, Steven Spielberg) próbálta ki magát ebben a többnyire epikus keretrendszerben vászonra álmodható műfajban, melynek kétségtelenül számos etalonja ismert. Elég, ha az olyan kaliberű mozikra gondolunk, mint a Híd a Kwai folyón, az Apokalipszis most, A dicsőség ösvényei, A szakasz, A piszkos tizenkettő, A dicsőség zászlaja, A leghosszabb nap (utóbbi foglalkozott a franciaországi partraszállással). Egyértelmű, hogy a rendezői fantáziát leginkább megmozgató két eseménynek a II. világháború és a vietnami háború bizonyult. Már a Steven Spielberg legelső szárnypróbálgatásait jelentő, középiskolásként készített amatőr kisfilmek is a II. világháború témáját érintették, befutott rendezőként azonban csak 1987-ben kezdett el foglalkozni vele (A Nap birodalma). A történelmi korszak két monumentális mementóját azonban némileg később, a '90-es években, kiforrottabb rendezőként forgatta le, mindkettőt gyakorlatilag ugyanazzal a technikai stábbal. A Schindler listája holokausztfilmmel már foglalkoztam, ezúttal pedig a normandiai partraszállás - melynek épp vasárnap volt a 77. évfordulója - eseményei köré szőtt 1998-as alkotása következik, melynek megítélése, az előzővel ellentétben, valamelyest ambivalensebb. Egyelőre csak annyit érdemes leszögezni, hogy a partraszállás huszonkét perces, mozitörténeti mérföldkőnek is beillő, döbbenetesen jó jelenetsora egy másik ligába emelte a háborús csatajelenetek megvalósításának minőségi mércéjét a maga totális technikai profizmusával, húsbavágó életszerűségével, a káosz kiemelkedően zseniális audiovizuális bemutatásával. Ilyen színvonalon megrendezett csatajelenetet még Oliver Stone vagy Stanley Kubrick filmjeiben sem láthattunk korábban, és az a tény sem lehet véletlen, hogy ez a film Quentin Tarantino egyik kedvenc háborús mozija. Igazság szerint a rendező mindig is szeretett volna emléket állítani az itt elesett amerikai katonáknak, a túlélő veteránoknak, és persze az apjának is ajánlotta, aki az ázsiai hadszíntér B-25-ös bombázóin rádiósként szolgált ekkoriban. Spielbergék családjában mindennaposak voltak a háborús sztorizgatások, melyek a rendező életét ennélfogva már gyerekkorától végigkísérték: elsősorban ez a körülmény lehetett az, ami erősen érzékenyítette őt a téma későbbi filmes feldolgozásaival kapcsolatosan. A forgatókönyvet Robert Rodat jegyzi, az ihletet számára pedig a Niland-testvérek némileg hasonló esete szolgáltatta. Érdekesség, hogy a több mint tízszer átfésült forgatóköny háttérmunkálatain Frank Darabont is dolgozott egy darabig.

A szilárd valóságalappal rendelkező, de néhány elemében (történelmileg is) fikciós történeti szál a D-Day partraszállásától (1944. június 6.) egy héten át követi időben az eseményeket. Spielberg kettős keretezést alkalmaz, emiatt két idősík van, de a jelenidő gyakorlatilag elhanyagolható. Praktikusan in medias res, tehát az Omaha Beach-en lezajlott legendás ütközet dinamikus képsoraival nyit a film, ahol John Miller százados egységének sorsát követhetjük "testközelből" nyomon. A véres csata végeztével a század megmaradt tagjai éppen előkészületeket folytatnak a szárazföld belsejébe való további előrenyomuláshoz. Azonban a George Marshall vezérkari főnöktől érkező közvetlen parancs értelmében nyolctagú különítményként kell folytatniuk a műveletet, méghozzá igen speciális célzattal. Meg kell találniuk egy James Ryan nevű ejtőernyőst, akinek mindhárom fivére elesett a világháború hadszínterein, hogy a legfelsőbb utasítás nyomán hazatérhessen. Millerre, és hét további bajtársára vár az a kemény feladat, hogy kimenekítsék Ryan közlegényt a veszélyzónából... Spielberg kifejezetten amerikai arcokat akart verbuválni, mikor a megfelelő színészeit kereste. Tom Hanks és a neves direktor már szeretett volna együtt dolgozni korábban is, szinte egyszerre olvasták Rodat forgatókönyvét, így nem volt túl nehéz összeegyeztetniük, hogy Hanks alakíthassa Miller századost. (De szóba került Mel Gibson és Harrison Ford is). A színész ezidőtájt még csak néhány éve, pontosan 1993 óta (Philadelphia) volt elsővonalas sztárstátuszban (a korábbi filmjei érdekes módon szinte szót sem érdemelnek), melyeket olyan mesterművek főszerepe követett, mint például a Forrest Gump vagy az Apollo 13. Spielberg és Tom Hanks együttműködése napjainkig pedig további négy gyümölcsöző kooperációt számlál. Bár szinte bizonyosan nem rá asszociálnánk először, amikor olyasvalaki kerül szóba, akit "elesett katonák testrészeiből raktak össze", ám nem okozott csalódást, meglátásom szerint hiteles tudott lenni. Spielberg ügyesen húzott fel Miller köré némi "misztikumot", ami a poszttraumás stresszben szenvedő százados személyiségének realisztikusságát képes volt hatékonyan alátámasztani. Természetesen szükség mutatkozott speciális katonai felkészítésre, a rendező ezúttal is Dale Dye szakértelmét vette igénybe, aki - szokásához híven - egy cameojelenet erejéig fel is bukkan a filmben. Dye, az egykori tengerészgyalogos aktív hollywoodi közreműködése egyáltalán nem példátlan, hiszen pontosan ugyanezt a rendezői húzást alkalmazta Oliver Stone is A szakasz kapcsán. A színészek nem csak taktikai, fegyverkezelési kiképzést kaptak, hanem létre kellett jönnie a csapat "combat ready" állapotának is, mely csak kemény, tábori körülmények közt sajátítható el. Érezniük kellett milyen lelkiállapot vezet el a feltétel nélküli bajtársiassághoz a hadszíntéren, amely hasonló a testvéri kötelékhez. Az egység hét további színésze sem ismeretlen, hiszen Tom Sizemore, Barry Pepper, Giovanni Ribisi, Edward Burns, Vin Diesel, Adam Goldberg és Jeremy Davies kapott nagy lehetőséget. Ryan közlegényt Matt Damon játszhatta, akinek a karrierje ezidőtájt volt épp felívelőben. A Good Will Hunting forgatása pedig kapóra jött, mert Robin Williams hívta fel rá a rendező figyelmét. Spielberg ugyan először Edward Nortonra gondolt, de ő szerencsére az Amerikai história X-et választotta.

A rendező fő célja nem a háború borzalmainak ecsetelése volt, hiszen ezzel mindenki tisztában van, és számos korábbi film foglalkozott már a kérdéssel. Leginkább a partraszállás műveletének lehető legérzékletesebb bemutatása motiválta, illetve hogy megvilágítsa azokat a tisztességen alapuló bajtársi kötelékeket, amelyek a háború darálójában szükségszerűen kialakulnak a katonák között, amikor már nem eszmékért harcolnak, hanem végső soron egymásért. Ezek a célok megvalósultak, azonban a film két fő hibája mellett nehéz szó nélkül elmenni. Nagyjából teljesen felesleges volt a jelenidős keretezés, hiszen alapvetően csak giccsbe hajló jeleneteket kaptunk ezáltal, melyek néhol sajnos még kínosak is voltak. Valószínűleg az lehetett mögötte, hogy a rendező nem tudott lemondani arról, hogy a normandiai temetőben forgasson, ahol 9388 amerikai katonát helyeztek végső nyugalomra. A törekvés érthető, de szerencsésebb lett volna elhagyni. Mivel a valóságban történt hasonló eset, így én el tudom fogadni egy ilyen mentőakció realitását, de a rendező a közlegénnyel való találkozás jelenetében a dramatizáció érdekében erőltetetten túlracionalizál, ezáltal olyan töltete lesz az egésznek, ami értelmet tulajdonít a háború eme szeletének, ez viszont nonszensz. Ettől a két szerencsétlen körülménytől eltekintve a film mestermunka, elsősorban technikailag, de Spielberg rendezői érdemeit is ki kell emeljem, hiszen a Ryan közlegény megmentése ötletes tálalásban, számos igen erős drámai jelenettel örvendezteti meg a filmrajongókat. Spielberg, bár történetmesélő rendező, ezúttal a karakterábrázolás is ütős, hála a változatos személyiségjegyekkel rendelkező résztvevőknek, akik közt akad mesterlövész, orvos, harcedzett katona, az érzelmein nehezen uralkodni tudó bajtárs, de még a gyávaság ábrázolása is szerephez juthatott. A dialógusok zöme nagyon a helyén van, melyek különösen a csendesebb pillanatokban kaphattak hangsúlyt (egyedül a Ryan által mesélt, viccesnek szánt sztorit éreztem feleslegesnek). Az ellenfelek bemutatása ugyan eléggé sarkos, de egyszer azért találkozunk kegyelmet gyakorló német katonával is. A film fényképezése és vágása egyszerűen extraklasszis, de ide sorolnám a díszlettervezői munkát is. A csatajelenetek zsigeri atmoszférája és dinamikája feltartóztathatatlan gőzhengerként csapja arcul a nézőt. A méltatások zöme a partraszállási jelenetre fókuszál, de a háborús szekvenciákat záró, egyébként fikciós ramelle-i csata kidolgozottsága is brilliáns. Ezekben Spielberg, tőle meglehetősen szokatlan módon, kifejezetten erőszakos közeget teremtett. A jelenetek abszolút hitelességét viszont a partraszállás egykori résztvevői is rendre megerősítették, ami önmagáért beszél. A vizuális megjelenítésért ezúttal is Janusz Kaminski felelt. Nem meglepő módon rövidek a snittek, rengeteg a közeliekre fókuszáló kézikamera-használat a filmben, de a csaták felvételeihez további eszközre is szükség volt: ekkor alkalmazták először az objektívet célzottan rezegtetni képes Image Shaker rendszert. Az operatőr a film utókezelésével a színek telítettségének mértékét több mint a felével vette vissza, így biztosítva be azt a "híradó-szerű" fakó hatást, amit végeredményként láthattunk. Az ILM az effektekkel igyekezett végig finoman bánni. Michael Kahn, a rendező állandó vágójaként nagyon kitett magáért, teljesítménye fantasztikus. Ez volt a legutolsó olyan vágói Oscar-díj, melyet a digitális éra előtt kapott meg valaki, azaz Kahn még a hagyományos technikával dolgozott. A kasszasikernek számító film egyébként öt, teljesen megérdemelt Oscart nyert, köztük négy technikait, Spielberg pedig másodjára hozta el a legjobb rendezőnek járó szobrot a Schindler listája után, míg a best picture jutalom ezúttal elmaradt. 

A rendező a partraszálláshoz először angliai forgatást tervezett (Horden Beach, Hartlepool mellett), azonban Írországban találták meg az ideális partszakaszt, ráadásul a helyi hadsereg tartalékosai (közel ezer fő!) részt vettek statisztaként a filmben. (Amputáción átesett embereket is alkalmaztak a végtagvesztéses jelenetek minél élethűbb megvalósításához). A mostoha terepviszonyokkal, meredek sziklaszirttel rendelkező Omaha Beach megfelelője Curracloe Beach lett végül, mely Dublintól mintegy száz kilométerre délre található. A két hónapos forgatás időtartamának csaknem első felét a partraszállás munkálatai tették ki. A teljes filmet nagyjából az időrendnek megfelelően vezényelte le Spielberg, ahogy magát a nyitó csatajelenetet is, melyben nem alkalmazott szigorú forgatókönyvi vezérfonalat, hanem a kaotikus viszonyok, és a katonák beszűkült tudatállapotának hiteles megjelenítése érdekében teret engedett a spontán reakcióknak (a kaszkadőrök jeleneteit, a pirotechnikát igénylő részeket természetesen aprólékosan tervezni kellett). Meglehetősen szabad kezet kaptak a rendezőtől a kameraoperátorok is. Lényeges volt a korhű katonai eszközök, jelmezek biztosítása a produkció számára. A legkényesebb pont a partraszálló hajók, a Higgins rohamcsónakok beszerzése volt, melyeket furcsamód Kaliforniából (Palm Springs) hozták át. Az Alamo-híd megvédésének ütközete a film végéről szintén filmset, vagyis Ramelle romvárosa teljes mértékben épített díszlet volt, melynek jó részét a tengerentúlról szállították át(!), sőt még a híd alatti nagy vizesárok sem létezett, hanem a produkcióhoz ásták ki. Komoly érdekesség, hogy ezt a díszletet használták Az elit alakulat HBO-sorozat későbbi forgatásaihoz is, részben. (Az említett nagysikerű sorozatot a Ryan közlegény megmentése sikere hívta életre, Spielberg és Hanks produceri minőségben vettek benne részt). Ennek helyszíne viszont már Anglia volt, az egykori Hatfield Aerodrome területén. Szintén angliai lokáció a megtámadott német radarállomás és a kápolna is, ahol a csapat megpihent kicsit. Mindkettő a Thame Parkban van, Thame városkától (Oxfordshire) délre. Ryanék "iowai" farmjának épületeit a film kedvéért húzták fel egy réten, egy West Kennett nevű falucska határában, Swindontól délre. A katonai temető természetesen a valódi helyszínnel egyezik meg, tehát az Franciaország. A hangeffektusok és azok vágása eszméletlen jó a filmben: a korhű fegyverekből kilőtt lövedékek hanghatásait egy atlantai lőtéren rögzítették Gary Rydstrom, a Skywalker Sound hangmérnöke vezetésével.

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3