Ökölharc rendezői változatban – ROCKY IV: ROCKY VS. DRAGO – RENDEZŐI VÁLTOZAT (2021) kritika

Premier kritikák | 2021-11-26 | Juhász Péter

Egy filmet több okból vágnak újra. Egyrészt, lehet produceri vagy stúdió általi nyomás, másrészt, ha annyira rosszul sikerült, hogy így próbálják meg az alkotók kiköszörülni a csorbát, és történhet azért, mert - Sylvester Stallone szerint -, így sokkal jobb lett a Rocky IV.

Nos, SPOILERES cikkünkből kiderül; megérte-e újranyesni az ikonikus széria kedvelt darabját.

Sráckoromban a negyedik Rocky-mozi nekem olyan volt, mint a Rambo 3. része. A korszaknak megfelelően, túltolva adrenalinnal, borzasztóan mesterkélt és szentimentális történettel, és hatalmasra fújt lufi képében még emberi és politikai egyenrangúságot is hirdetett.

Jómagam azok közé tartozom, akik csak hosszú évekkel később értettem meg, hogy mind a Rambo, mind a Rocky esetében, az igazán jó pillanatok az első filmben rejlenek. Jó, hogy a Rocky Balboa és a Creed már később kerültek a mozikba, nem is tartom kifejezetten a klasszikus széria részének ezeket a darabokat, de tény, hogy ott vannak szorosan a legendás első filmek mögött. A Rambo IV is megállja a helyét, de a minősíthetetlen ötödik részt most inkább hagyjuk.

Visszatérve a negyedik Rocky-hoz, mely bokszfilm helyett inkább volt a 80-as évek hibátlan lenyomata, videoklipes vágásokkal, akkoriban nagyon menő zenei betétekkel, és egy abszolút blőd, és stílusosan túltolt sztorival (miért kell például Rockynak a világ végén szállást kapnia az oroszoknál???), nézzük meg, érdemes volt-e átgondolni a filmet?

A válasz; igen is, meg nem is. A Rocky vs. Drago alcímmel ellátott változat mögött nagy valószínűséggel Stallone mostani életkora áll. A már bőven 70 felett járó akciólegenda fogta karrierje egyik igencsak emlékezetes darabját, és megpróbálta a klasszikus Rocky mítoszához igazítani. Nekem viszont, pontosan ezzel van bajom.

A régi filmet azért imádtam, mert az első pillanattól fogva átjárta egyfajta ’coolság’, mely már a szabályosan berobbanó főcímmel is sokat elárult. A két kesztyű egymásnak feszülése szimbolikusan előrevetítette az egész film hangulatát. Ahogy a második Rambo filmben sem érdekelt az első rész kőkemény drámája, ami amúgy meghatározó mozgóképes darabbá, és ma már abszolút kedvencemmé teszi, úgy a Rocky-saga ötödik etapjánál is az elképesztő „csihipuhi” miatt ültem le elsősorban a televízió képernyője elé. A Rocky IV izzadtságszagú univerzuma, a gyorsan pörgő események, a mindennemű realitást hanyagoló jelenetek (Rocky lazán felfut egy iszonyat magas hegyre, Drago egyetlen ütése megrepeszti akár még a betont is) rögtön magával ragadott, szegény apám meg nem győzött figyelmeztetni; ne üssem olyan hevesen nagyanyám díszpárnáját, mert abból baj lesz!

Nos, a mostani verzió már a bevezetőnél elfelejti 1985-öt, és megpróbál visszarepülni a klasszikus első részhez, annak valódi komolyságához, és igyekszik úgy felvezetni a világraszóló meccset, hogy az most sokkal többnek tűnjön, mint volt egykoron. Apollo és Rocky beszélgetései ezúttal nagyobb mélységekbe ásnak, többet elárulnak a harcosban lapuló, ősi szellemről, mely végig kíséri őket a ringben. A probléma ott van, hogy az alapokat sajnos (vagy pont, hogy nem) érdemben képtelenség megváltoztatni. Dicséretes próbálkozás érettebb filmként bemutatni a két ikonikus harcos epikus csatáját, de a korszellem egyszerűen nem engedi. Olyan dolgokon változtatott az öreg Sly, amit felesleges ennyi év után megszépíteni.

Kimarad például Paulie finoman szólva is retro robotja, mely ugyan akkoriban is vicces volt, de azzal a cuki szentimentalizmussal mégis mosolyogva árulkodott a 80-as évekről, amiért azóta is imádjuk. Kevesebb a vicces beszólás, Paulie gyakorlatilag eltűnt a filmből, és amikor végre beszól egy erőset, felhorkanunk, nem feltétlen kellett volna megpiszkálni ezt a filmet. A két nagyhatalom közötti ellentét már anno is fontos szerepet kapott, de legalább aranyosan a sorok közé bújtatva. Ezúttal viszont sokkal erőteljesebben van jelen, amitől a film enyhén szólva elcsúszik amolyan sportfilmbe oltott politikai körkép irányába, ami megint csak nem biztos, hogy pozitív irányba tereli a dolgokat. Érces beszólások mindkét féltől voltak már korábban is, de a mostani kontextusban élesen kirajzolódik a két hatalom közötti éles határvonal, és nem csak amolyan b-kategóriás minőségben, mint azt a régi vágásban láthattuk.

Az mondjuk pozitívum, hogy Drago ezúttal sokkal többet mutat magából, mint holmi harci robot, és akad nem egy olyan pillanata, aminek láttán immáron sokkal hitelesebb a második Creed moziban látott, alaposan megtört karaktere.

Stallone elmondása szerint túlságosan sok rossz ütés volt anno látható a végső megmérettetéskor, én speciel ezeket sosem vettem észre, de talán nem is érdekelt. Most aztán tényleg nem lehet belekötni, a brutális ökölpárbaj kőkemény nagyvásznon. Jobban működik a film heroikus lezárása is, habár ezzel az ötödik rész elején látott, igencsak megtört Rocky karaktere hirtelen értelmetlenné válik, annyira lazán sétál ki hősünk a szorítóból.

Technikailag amúgy szép munkát végeztek, szinte észre sem venni, hogy elröppent laza 36 esztendő, kép és hangminőség tekintetében is csillagos ötöst érdemelnek az alkotók. Sokkal többet azonban most nem akarok elárulni, mert már így is épp elég fontos részletről rántottam le a leplet. Számomra érdekes kísérlet lett inkább a Rocky vs. Drago, ami megpróbál komoly filmnek tűnni, de igazán hiteles minden hibájával együtt, mégiscsak 1985-ben volt.

A film felújított rendezői változata december 2 és 7 között lesz látható hazánkban a Cinema MOM-ban.

Képek: Cinema MOM