A jól öltözött Cosa Nostra - A GUCCI-HÁZ (2021) kritika 

Premier kritikák | 2021-11-28 | Gulyás Dominik

Vannak, akik 84 évesen már békésen számolják a nyugdíjukat és vannak azok, akik még mindig úgy dolgoznak, mintha a boldog, fiatalos éveiket élnék. Ilyen a brit direktor, Ridley Scott is, aki ebben az évben két filmmel is jelentkezett és mindkettőben együtt dolgozott az éppen feltörekvőben lévő Adam Driverrel. Az utolsó párbajról már volt szó az oldalon, na de lássuk, hogy a Gucci-klánról szóló film milyen is lett?

A történet ott veszi fel a fonalat, amikor a fiatal Maurizzio Gucci (Adam Driver) összeismerkedik a fiatal és gyönyörű Patrizia Regannival (Lady Gaga). A szerelem első látásra beteljesül, azonban a fiú apja (Jeremy Irons) ellenzi a házasságot és ki is tiltja őt az örökségéből. Maurizzio ezt nem is bánja annyira, de újdonsült felesége megérezve a pénz és a siker lehetőségét felkeresi férje nagybátyát, Aldot (Al Pacino), hogy besegítsenek a családi bizniszbe. Azonban, ahogy az lenni szokott a gyorsan jövő fényűzés meg csillogás megváltoztatja a családi kapcsolatokat és egy belső intrika veszi kezdetét, amiben mindenki keresztbe tesz a másiknak.

Mivel egy igaz történet által inspirált alkotásról van szó, ezért két dolgot érdemes szem előtt tartani. Mennyire tud hiteles lenni a film a valóságot tekintve, illetve mennyire tudja bevonzani az olyan laikusokat, mint én, aki csak annyit tudott a Guccikról, mint egy négyütemű motor karbantartásáról (röviden, semmit). Az előbbiről nem fogok tudni nyilatkozni, de a hírek, miszerint a Gucci család kikérte magának a filmben ábrázoltakat elgondolkodtató. Viszont azt alá tudom írni, hogy a film szépen vezeti be a laikus nézőt az olasz család történetébe. A Sara Gay Forden regényéből készült forgatókönyv (aminek az írója a Hét év Tibetbent is jegyző Becky Johnston, illetve Roberto Bentivegna), akár egy Scorsese film alapanyaga is lehetne. A történet a fiatal házaspár szemszögén keresztül mutatja be a divatmárka mögött álló család fényűző életét a sikertől kezdve az elkerülhetetlen bukásig. Nem kell hozzá előismeret, hogy tudjuk ki milyen kapcsolatban áll a többiekkel. Ezért pedig egy óriási piros pont jár a készítőknek, mivel a film így nem válik zavaróvá és nem kell jegyzeteket és családfát írogatni a vetítés alatt. Szépen hagy időt arra, hogy tisztázódjanak a szerepek a játszmában és következetesen épüljenek fel a karakterek. Arra viszont fel kell készülni, hogy azonosulható figurákat nem nagyon fogunk kapni.

Scott viszonylag hitelesen próbálta bemutatni a család tagjait és a köztük lévő ármánykodást, épp ezért nincs egy konkrét szereplő, akivel a néző együtt tudna érezni. Kezdetben talán Adam Driver karaktere az, aki ezt a szerepet betöltené, azzal, hogy távol akar maradni a család ügyeitől. Később azonban ő is kimutatja a foga fehérjét, hogy aztán egy szoftosabb Michael Corleonévá váljon. És, ha már szóba került, igen itt van mindenki kedvenc keresztapja is. Adam Driver mellett Al Pacino az, aki színészileg már kiujjból hozza a kötelező profi szintet, azonban nem szabad megfeledkezni, Lady Gagáról sem, aki megnyerően alakítja a hataloméhes, luxusfeleség szerepét (neki még bejöhet a színészi szakma). Az egyetlen, aki nem tudott felnőni a többiekhez, az Jared Leto, aki manírjaival már-már önmaga karikatúrája lett. Ettől függetlenül a film megvalósításával nincs különösebb probléma. Tisztességesen van megrendezve, fényképezve és eljátszva. A néző nem fog rajta unatkozni, hiszen a film olyan, mint egy királydráma. Érdekes és tele van fordulatokkal. Még azt is megmerem kockáztatni, hogy szórakoztató. Viszont pont az hiányzik belőle, ami miatt egy Scorsese alapanyag általában nem csak működik, hanem emlékezetes is marad. 

A filmből pont a stílus hiányzik, ami miatt felemelkedhetne az átlag krimik színvonalából. Hogy ne csak Scorsese mozikkal példálózzak, ott volt például Adam Mackay Vice című filmje, ami szintén egy valós eseményt feldolgozó, intrikákkal teli történet volt, de szatirikus köntösbe csomagolva. Ez a plusz tette egyedivé és ez az, ami A Gucci-házból hiányzik. Ráadásul a film második fele fókuszt is vált és ettől egy kicsit szétesik az eddig szépen összerakott kép. Nem azt mondom, hogy ettől romlana a film élvezhetősége, de a második felétől kezdve már érződik, hogy Scott már nem igazán erőlteti meg magát, ha rendezői vízióról van szó. És talán ez a film egyetlen nagy negatívuma. Ez az alapanyag egy sokkal ambiciózusabb alkotó kezében sokkal erősebb lett volna, mint ebben a formában. Így csupán kaptunk egy promófilmet, amiben minden 15. percben elhangzik a Gucci szó. 

Így sem kell szégyenkeznie a családnak, hiszen egy hétvégi mozizásnak amúgy jó választás, de a szerepe ennyivel ki is merül. Akárcsak a Gucci márka itt is az alapanyag kiváló, a külcsi igényes, de túl sok érték nincs benne. Egy tisztes iparosmunka és semmi több. 

Képek: TMDb