Űr noir - COWBOY BEBOP - CSILLAGKÖZI FEJVADÁSZOK (2021) kritika

Premier kritikák | 2021-11-29 | Faragó Tamás

Vannak meghatározó darabjai az ember ifjúságának, a Marvel képregények, a Star Wars, a Dungeons & Dragons és ezek mellé nekem oda tartozik a Cowboy Bebop is. Ezt a sorozatot tartom a személyes anime listám csúcsának, megelőzve a Ghost in The Shellt és A vadon hercegnőjét.

Az eredeti anime több szempontból is újító volt. Habár a tipikus elemek megtalálhatóak benne, próbált kísérletezni, változatos műfajú epizódokat, viszont kevesebb párbeszédet használtak inkább vizuális történet mesélés preferálták az alkotók, amit nagyszerűen vegyítettek a fantasztikus zenével. A Cowboy Bebop ötletesen keverte a sci-fit a noirral és a westernnel. Nagyon régóta próbálták már megcsinálni a filmfeldolgozást hollywoodban, de végül a Netflixnek hozzta össze és ők maradtak a sorozat formátumnál. Az hogy ez mennyire sikerült az már más kérdés.

A távoli jövőben az emberiség meghódította a naprendszert. Ugrókapuk segítségével villámgyorsan lehet közlekedni bolygók és űrállomások közt. A rendvédelmi egységek viszont nem tudják tartani a lépést a megnövekedett bűnözéssel és a legális fejvadászat intézményét kiterjesztették a lakott vidékekre. Ilyen fejvadászok Spike Spiegel, Jet Black és Faye Valentine is. Akiket a kényszerűség és a közös munka egy űrhajóra terel. Mindhármuknak rejtélyes és tragikus múltja van, ami szép fokozatosan visszaszivárog a mindennapjaikba is.

Sok mindenről lehet írni a Cowboy Bebop kapcsán, hiszen a közönséget is eléggé megosztotta, de kezdjük a pozitívumokkal. A színészek egytől-egyig telitalálatok, látszik hogy ismerik az alapanyagot, tudtak is hozzátenni az ismert karakterekhez. John Cho lubickol Spike szerepében, laza és sármos, a komikusi vénája pedig meg is mutatkozik, hiszen nagyon jó érzékkel időzíti a poénokat. Mustafa Shakir, mint Jet Black pedig erőteljes és az egyik legszerethetőbb figurája a sorozatnak. Daniella Pineda kicsit talán túlzottan ripacskodó, mint Faye Valentine, de szerencsére sosem válik idegesítővé és hiába vettek vissza az eredeti karakter túl szexualizált ruhatárából, Pinedaból csak úgy árad az erotika és így semmit sem veszít a famme fatale jellegéből. Az antagonista Kőszív szerepében feltűnő Alex Hasselen látszik, mennyire élvezi a szerepet. A kissebségi komplexusban szenvedő pszichopata minden apró rezdülése szándékos, az arcáról könnyedén le lehet olvasni az érzelmeit, ami tökéletesen passzol a karakterhez, amit írtak neki.

Látszik, hogy az alkotók nem spóroltak a pénzen, látványos akciók, helyszínek és díszletek övezik végig a sorozatot. Gyakran játszanak a képi világgal is a történethez igazodva. Láthatunk sötét tónusú noirt és 90-es évekbeli tv-sorozatot. A rendezés és az operatőri munka egyszerűen pazar, nincsenek újító megoldások, de igazán mozifilmes az egész megjelenítés. Ügyesen kibővítették az animében 20 percbe belesűrített történeteket és a főszereplők múltját, amiből sokkalta kevesebb derült ki az eredetiben.

De sajnos a tökéletes összhangtól messze vagyunk. Az alkotók annyira próbáltak hűek maradni az animéhez hogy megtartották a rajzfilmes jelleget, ami egyszerre előny és hátrány. Akármennyire szép a képi világ, a karakterek és történetekben megjelenő dráma egyszerűen elsikkad. Nem tudták igazán jól kezelni ezeknek szereplőknek a tragédiáját. Faye nagyon kevés saját szálat kap. Jett karaketere el van kapkodva és bagatelizálva, Spiké meg a stílus miatt komolyan vehetetlen. Ez legfőképp a flashback epizódban érződik, ahol megismerjük Kőszív és Spike kapcsolatát kiegészítve egy szerelmi háromszöggel. Azon kívül, hogy a történet semmiféle meglepetést nem tartogat, irtózatosan sablonos, ezt például az anime alkotója Hajime Yatate úgy kerülte el, hogy sosem konkretizálta a múltbéli eseményeket, hagyta, hogy a nézők maguk rakják össze utalásokból és félmondatokból. Emiatt egy végtelenül unalmas epizódot kapunk, ahol láthatjuk, hogy Elena Satine és John Cho között mennyire nincs kémia és nem lehet róluk elhinni egy tragikus szerelmi történetet.

Sajnos ezek az elemek befolyással vannak a karakterfejlődésre. Satine által játszott Julia egyik pillanatról a másikra változik mindenféle átmenet nélkül és még így is kiszámíthatóvá válik a befejezésben játszott szerepe. Alex Hassel meg akármennyire jó is Kőszív szerepében, egyszerűen nem tud karakteres gonosszá válni. Sajnos azzal. hogy elvették minden titokzatosságát és letaszították a karaktert a földbe, Spike válik dominánssá. Nem tűnik méltó ellenfélnek, hiába látványos a végső összecsapás és láthattuk már korábban Kőszívet harcolni, nem okoz igazi feszültséget a kettejük közti macska-egér játék.

Az alkotók nem találták meg az egyensúlyt  a szürrealizmus és a dráma közt, olyan mintha a animéből csak azt látták volna, hogy az egy rajzfilm. A szereplők drámáját nem tudták komolyan venni, a világ mocskosságát pedig lebutították és felnagyították annyira, hogy az már komikussá váljon.

Ami mégis a pozitív irányba billenti a mérleg nyelvét, az a zene. Szerencsére visszatért az eredeti zeneszerző, Yoko Kanno, hogy egy olyan ütős soundtracket rakjon a sorozat alá, ami talán még az eredetit is felülmúlja. Nagyon jól adja meg az alaphangulatot, ami azért is meglepő mert jazz meg a funky nehezen szokott működni akciójelenet alatt, de itt hibátlanul épül be mindenhová. Már csak ezért az új albumért megérte összerakni a sorozatot.

A Cowboy Bebop egy szórakoztató és látványos sorozat, de legfőképp azoknak fog működni, akik nem látták az eredetit. Az anime rajongóinak pedig a nosztalgia és a zene segít majd átlendülni a hibákon.

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3