Paul Verhoeven mocskos apácái – BENEDETTA (2021) kritika

Premier kritikák | 2021-12-02 | Juhász Péter

Az immáron 83 éves holland direktor olyan kiváló mozikat tett le az asztalra 50 éves pályafutása során, mint a legendás Robotzsaru, az ultrabrutális Az emlékmás, a tűzforró Elemi ösztön, a lucskos Showgirls, az űrbogaras Csillagközi invázió, vagy a sokkoló Árnyék nélkül. Az elmúlt 15 évben visszavonult Hollywood fényűzésétől, és főleg Európában dolgozott. A Fekete könyv és az Elle után, legújabb munkájával, a Benedetta-val, alaposan felkavarta az állóvizet.

Benedetta Carlini különös alakja volt a katolikus egyház történelmének. Az apáca az ellenreformációs Olaszországban élt, az 1600-as években, és a pesciai kolostorban szexuális kapcsolatot folytatott Bartolomea nővérrel. Alfonso Giglioli, az újonnan kinevezett firenzei nuncius úgy döntött, hogy kivizsgálja az ügyet. Tisztviselőit elküldte Pescia városába, ahol Bartolomea nővér kihallgatásán a nővér tanúbizonyságot tett arról, hogy Benedetta-t megszállta egy férfi démon. Az apácát végül megfosztották rangjától és bebörtönözték, 1661-ben halt meg.

Rég okozott ekkora döbbenetet vallási alapokon nyugvó film, mint Verhoeven aktuális rendezése. Többen felszólaltak, hogy tiltsák be, vegyék le műsorról ezt az istenkáromló mocskot, és töröljék ki a mozgókép történetéből létezését.

Előző, Elle című filmjének kritikai és kereskedelmi sikerét követően Paul Verhoeven több projektet is kidolgozott, köztük egyet Jézusról, egy másikat a francia ellenállásról és egy harmadikat Jean-Claude Carrière egy kolostorban játszódó középkori történetéről. 2017-ben Saïd Ben Saïd producer fedte fel, hogy a harmadikat választották. Az akkor Boldogasszony címet viselő film a producer és a rendező második együttműködését jelentette az Elle után. Gerard Soeteman, aki nyolc korábbi filmben dolgozott együtt Verhoevennel, elhatárolódott a projekttől. Nevét eltávolították a filmből, mivel úgy érezte, hogy a történet túlságosan nagy hangsúlyt fektet a szexualitásra.

Virginie Efira belga színésznő, aki jámbor katolikusként tűnt fel az Elle-ben, megkapta Benedetta Carlini apáca szerepét, aki nyugtalanító vallási és erotikus látomásoktól szenved. Charlotte Rampling szintén kulcsfontosságú szerepet játszik a filmben. Verhoeven abban reménykedett, hogy meg tudja győzni Isabelle Huppertet, vállaljon el egy mellékszerepet a filmben, de a színésznő nem csatlakozott a projekthez.

A Benedetta nem könnyű film, de igazán akkor sokkol, ha korábban még nem találkoztunk a rendező nevével. Ismerve azonban munkásságát, engem nem lepett meg a zárdában zajló szoftpornó látványa. Elismerem, hogy roppant kényes témát feszeget, és azt sem rejtem véka alá, fájdalmas élmény lesz sokaknak a produkció, de ha képesek vagyunk kevésbé dogmatikusan kezelni a témát, egy nagyon is működő mozit kapunk.

Előre leszögezem, nem vagyok hívő ember, de tiszteletben tartom a vallás fontosságát, és mindazokat, akiket Isten vezet előre az úton. A Benedetta feltárja az apácák életének súlyos titkait, mindazt az elfojtást, amit a bigottan vallásos élet megkíván az embertől. A zárdák vastag falai között uralkodó, szigorú rendet már gyerekkoromtól fogva félve figyeltem. Akaratlanul az jutott eszembe egy-egy bigottan vallásos közösség láttán, mennyi elfojtott energia feszülhet bennük, mennyi mindent nem élnek meg önszántukból, és mennyi mindenről mondanak le életük során.

Benedetta Carlini története alapból roppant érdekes. Érdemben nem derült ki sosem állításának valóságalapja, miszerint ő kiválasztottként élt, Jézussal folytatott rendszeres párbeszédet, sőt, magát Jézus asszonyának nevezte. Mindez vajon az őrület ingoványos talaján járt út velejárója volt, vagy  okosan taktikázott, hogy büntetlenül megússza a kínos vádakat.

Verhoeven kendőzetlenül ábrázolja a megosztó történetet. Mint azt már korábbi filmjeiben is láthattuk, a holland rendező sosem szerénykedett megbotránkoztatni a jónépet. Már a Robotzsaru is ízekre szedte egy átlagos mozinéző érzelmi világát, és akkor még hol volt az Elemi ösztön, vagy a Showgirls parázna világa?

Ő az a fajta direktor, aki mindig keményen az arcunka vágja aktuális produkciójának történetét. Nem kendőz el semmit, mindig is brutális képsorairól volt ismert. A Benedetta sokakat megbotránkoztat, ez tény. Kérdésem a következő; vajon, mitől ennyire sokkoló, ha megtörtént esetről beszélünk?

Én mindig azt láttam, az emberek félik felvállalni a nyers valóságot. Bizony, egy zárdában sem biztosan szent mindenki, és igen mocskos dolgok is folyhatnak ott. Ha ez bűnös feltevés, én vállalom. Sosem szerettem, ha hazudunk magunknak. A hit mögé bújva ugyebár tucatnyi dolog megengedett, és takarásában büntetlenül lehetett máglyára küldeni sokakat az emberiség egy sötét korszakában.

Verhoeven filmje gyönyörűen komponált képekkel, csodás zenei aláfestéssel köríti ezt a megosztó történetet. Főszereplői valahol maguk is áldozatok, és a végén az is kiderül, hogy a legszentebb nagyság is lehet bűnös. Őszinte darab, mely sok mindenről lerántja a leplet. Szembesülni a tényekkel mindig fájdalmas élmény. De, attól, mert el akarunk bújni valami elől, az még a nyomunkban lesz.

Megértem, ha sokakat kiborít egy látomás kendőzetlenül ábrázolt képsora. Ha isteni szentség kerül nem túl fényes megvilágításba. Csak azért, mert nem akarjuk a sötétben látni, még a legragyogóbbnak beállított dolog is lehet éjfekete.

Ajánlom a Benedettát mindazoknak, akik képesek nyitottan megközelíteni egy durva tabukat döntögető témájú alkotást, és nem ajánlom azoknak, akik szerint csakis szent és sérthetetlen lehet mindaz, ami egy zárda ódon falai mögött, a vallás melegágyában történik.

Képek: TMDb