Az öngyilkos osztag újratöltve – PEACEMAKER - BÉKEHARCOS (2022) 1. évad kritika

Premier kritikák | 2022-03-13 | Sós Áron Árpád

Tavaly mutatták be James Gunn Az öngyilkos osztag című filmjét, amely DC Filmes Univerzum egyik legjobb filmje lett. Ami a 2016-os változatban nem működött, az Gunn mozijában már igen. A bemutatott karakterei egytől egyig fantasztikusak voltak, a köztük lévő interakciók tökéletesek, az akciók pedig kellően véresek és látványosak lettek. Idén pedig megérkezett Matt Reeves Batman című filmje, mely egy nagybetűs MOZI lett. Úgy fest tehát a helyzet, hogy amennyiben a Warner hagyja a megfelelő szakembereket, megkötések nélkül dolgozni, hogy a saját víziójuk mentén álmodják vászonra a filmjeiket, akkor bizony kiváló alkotások születhetnek. Reeves, illetve Gunn mozija úgy kellett már a patikamérlegen kimért blockbustereknek, valamint a kaptafára épülő képregényfilmek műfajának, mint az egyszeri kamionosnak a benzin manapság. A Warnerre meg ráférnek a sikerek (minden szempontból), hiszen a legtöbb franchise, amibe belefogtak nem kicsit félresiklott az elmúlt évek során.

Szóval A Galaxis Őrzői rendezőjéhez vágtak jó pár DC projektet, mondván: itt egy zsák pénz, csinálj nekünk sikeres produkciókat, mi nem szólunk bele hogyan, csak csináld.  Ennek az újabb állomása az HBO Max kínálatában megjelent Peacemaker – Békeharcos című sorozat.

A történet onnan indul, ahol Az öngyilkos osztag sztorija véget ért: Amanda Waller az ellene lázadókra bízza a Butterfly-projektet, aminek során űrlények által megszállt embereket kell likvidálni mindenhol Amerikában, persze titokban. Ezen a „lepkék” bárkik lehetnek, szóval némi megfigyelést igényelnek a célpontok, hogy aztán nem éppen békés úton kivonják őket a társadalomból. Erre a feladatra pedig tökéletes személy Békeharcos, aki a béke érdekében bárkivel szívesen végez. A kirendelt csapatnak pedig őt kell büntetésként felügyelni, miközben megakadályozzák az idegenek tervét.

A Békaharcos sztorija tipikus öngyilkos osztag történet: adva van egy csapat feláldozható, flúgos, lelkileg sérült egyén, akiknek meg kell mentenie a világot, aminek a végrehajtása közben biztos, hogy fűbe harapnak.

A sorozat folytatja a Gunn tavalyi filmjét is, de a nyolcrészes első évad egy kerek egész sztorit mesél el, nincsenek elvarratlan szálak, illetve a végén nincs hatalmas cliffhanger. Kapunk egy elnyújtott filmet, aminek a sztorija nem egy világmegváltó cselekmény, de nem is ez a lényege, hanem a körítése, illetve annak kidolgozása.

Basszus, itt tényleg minden működött: a zenén, a koncepción, no meg a pazarul megírt karakteren át, tényleg minden. Gunn nem akart nagy tétekkel játszadozni, a helyszínek végtelenül hétköznapiak, az akciók pedig kisebb volumenűek. De pont ezek miatt működött annyira az egész, és jutott nem egyszer az eszembe a Slither - Féltél már nevetve?, illetve a Kick-Ass című mozik.

Lássuk a karaktereket: ők ennek a produkciónak a lelkei! Öröm volt nézni részről részre az egymást nem éppen kedvelő szereplőket, ahogy lassan megnyíltak a másik felé, végül pedig egy csapattá kovácsolódnak. Mindezt annak ellenére, hogy mennyit civakodtak egymással. Gunn mindig is értett a C-kategóriás szereplők bemutatásához, valamint a „nemszázas”, lelkileg sérült karakterek csapattá kovácsolásához. Itt sincs ez másképp: a legabszurdabb, legpszichopatább szereplőkből is képes közönségkedvencet, emberi karaktert faragni, akinek a motivációit teljesen áttudjuk érezni. Az apafigura téma pedig A Galaxis Őrzői második része után ismét fontos téma volt Gunn-nál, kíváncsi vagyok ebből mennyi vezethető vissza a saját apjára.

John Cena karaktere már a tavalyi Az öngyilkos osztag ban is egy üde színfolt volt, itt pedig, mint címszereplő brillírozott. A pankrátorból lett színész egyértelműen több eszköztárral rendelkezik, mint hasonló utat bejárt kollégai (Dwayne Johnson, Dave Bautista), simán lehet belőle a későbbiekben egy karakteres színész.

A látvány néhol filmes volt, de összeségében a 80-as és 90-es évek hangulata köszönt vissza a részekből, ami tökre passzolt a visszafogott, hétköznapi helyszínekkel operáló sztorihoz, valamint a karakterekhez. Ami viszont fantasztikusra sikerült, az a sorozat zenéje. Gunn-tól már megszokhattuk a zseniális tracklisteket, itt sem volt ez másképp. A jeleneteket lenyűgöző klipbetétek színesítették, amelyek egészen új magaslatokba emelik az élményt, valamint plusz dimenziót adtak a szereplőknek. Az opening pedig az elmúlt évek egyik legelborult intrója a sorozatozás történelmében.

Szóval James Gunn ismételten megcsinálta! Minden tekintetben egyedi és furcsa szériát tett le az asztalra. A Békeharcos humora jó értelemben elborult, a karakterei zseniálisak, ahogy a köztük lévő párbeszédek is. Kellően véres, hétköznapi, valamint kisléptékű. Egyszerűen és mélyen képes beszélni olyan témákról, mint a család, a barátság és az apák dolgai.

Nem egy szokványos szuperhősös sztorit kaptunk, de pont ezért kiemelkedő, pont ezért működik. Kellenek az ilyen kakukktojások a mostani nagy képregényfilmes-dömpingben, amelyeknek nem csak hatalmas lelkük, de egyedi stílussal is rendelkeznek.

Képek: TMDb