Én és én meg az időgép – AZ ADAM-PROJECT (2022) kritika

Premier kritikák | 2022-03-14 | Szilágyi Edvin

Mindannyiunk életében volt már nem egy olyan pillanat, amikor megbántuk valamilyen tettünket és legszívesebben szerettünk volna visszamenni az időben, hogy kijavíthassuk az elkövetett tévedést. Ám az idő nem igazodik az ember akaratához, így hát nem írhatjuk át a múltunkat, kivéve akkor, ha nem tudunk utazni az időben. Erre a koncepcióra épít Ryan Reynolds és Shawn Levy legújabb filmje, Az Adam-Project.

Adam Reed egy átlagos kissrác, akinek az élete teljesen felfordul édesapja halála után. Egy napon azonban egy sérült űrhajósra talál a hátsó kertben, akiről nem mellesleg kiderül, hogy a saját, jövőbeli énje. A fiatal Adamnek tehát segítenie kell idősebbik önmagának, hogy sikerrel teljesítse küldetését, miközben a Sorian vállalat vezetője és katonái elől menekül.

Habár maga a történet nem tartalmaz túl sok egyediséget, a sztori előrehaladtával olyan meglepő fordulatok látnak napvilágot, melyek által a filmnek  sikerül folyamatosan fenntartania az ember érdeklődését. Történetéhez hasonlóan karakterei is leginkább sematikus kalandfilmek szereplőinek tűnnek, azonban a forgatókönyv olyan jól megírt dialógusokkal eleveníti meg lényüket, hogy nagyrészt sikerül figyelmen kívül hagyni klisés mivoltukat. A megbocsátás és az éveken át érő keserűség érzéseivel küszködő idősebb Adam például, saját hibáiból okulva próbálja anyja iránti odafigyelésre sarkallni fiatalabb énjét. Ugyanakkor a fiatal Adam még mindig gyászolja édesapját és emiatt elutasítással fordul édesanyja felé, aki próbál túllépni a történteken. Ezen a két eltérő karakteren azonban mégis annyira érződik, hogy egy és ugyanaz, hogy még Reynolds megjelenése előtt tudjuk, hogy a gyerek az ő fiatalabbik énje. A fiatal Adam prózai részei tökéletesen tükrözik Reynolds humorát és jellemét, ez pedig a kettejük későbbi interakcióiban nagyon jó összhangot eredményez. A színészek, habár semmi igazán kiemelkedőt nem nyújtanak, jól hozzák szerepüket. Walker Scobell, a fiatal Adamként nagyon jól alakít, Ryan Reynoldsnak jól áll ez a kicsit visszafogottabb szerep, a film második felében megjelenő Mark Ruffalo pedig tökéletesen hozza a folyton dolgozó, tudós-apa archetípusát. Az egyetlen kivétel az ellenpólus vezetője Catherine Keener, akinek mind karaktere, mind játéka elég sótlan és kilóg az összképből, és akkor még nem beszéltünk a fiatalabb kiadásának megjelenítéséről. Ha pedig negatívumokról esett szó, akkor nem mehetünk el szó nélkül a film látványa mellett sem, ami egyáltalán nem nevezhető rossznak, leginkább csak egy standard, ötlettelen sci-fi látványvilágnak. Ez ugyan nem válik egy pillanatig sem zavaróvá viszont, ha már tudományos-fantasztikus filmet nézünk, akkor azért jólesne néha elrugaszkodni a valóságtól és valami igazán álleejtős kütyüt vagy járművet látni.

A film a felsorolt hibái ellenére is, tud egy olyan erényt felmutatni, amely felülírja összes gyengeségét, ez pedig a szíve. Az Adam-project bár próbál sokszor okosnak látszani, nem minden elemében lesz az. Ellenben, ahogy próbálja érzelmileg bevonni a nézőt a karakterek mindennapi életébe, az példaértékű. Ehhez a bensőséges látásmódhoz pedig hozzádva a sci-fi körítést egy igazán szórakoztató elegyet alkot a film.

A Free Guy és a Vasököl direktorának, Shawn Levy-nek most is sikerült egy eredetinek ugyan nem nevezhető, de érdekes koncepcióval és szívvel rendelkező filmet alkotnia, ami, ha nem is írja be magát a filmtörténelem nagykönyvébe, de egy igazán szórakoztató, sci-fi elemeket sem nélkülöző családi film lett. Reynoldscot pedig remélem messze nem utoljára rendezte, mert duójuk eddig egyik filmjükkel sem okozott kifejezett csalódást, sőt igazán humoros és élvezetes, szívhez szóló filmeket alkottak, amiket bármikor jólesik újranézni.

Képek: TMDb