Mozgóképregény - AZ IGAZSÁG ŐRZŐI (2022) kritika
Mindannyian ismerünk olyan amatőr filmeket, amelyek valamilyen franchise-hoz köthetők. Ezek általában kimerülnek ügyetlen fénykardozásban és esetlen színészkedésekben. Viszont akadnak félprofi alkotások, ahol az alkotók nem kezdők, de legalábbis nagyon felkészültek, egyedül anyagi támogatás nincs mögöttük, mégis a rövidfilmjeik világszinten ismertek lesznek, esetenként még az eredeti alkotója is elismerően szól róla. Nem is kell messzire mennünk, hiszen ott van az évek óta készülő magyar Vader film, ami már nemzetközi támogatásból készül. Viszont olyan eset is van, mikor a rajongónak pénze is van. Adi Shankar, az indiai filmproducer, aki maga a nyugati popkultúra (filmek, képregények, videójátékok) hatalmas rajongója, úgy gondolta érdekes ötlet lenne az olyan underground filmkészítés, ami mégis a mainstreamen alapul és megalapította a Bootleg Universet. A stúdió fő koncepciója az volt, hogy jól ismert franchise-okból vagy sorozatokból csináljon profi szinten, a megszokottól eltérő rövidfilmeket, amiket teljesen ingyen terjesztenek. Első alkotásuk volt a 2004-es Megtorló című film nem hivatalos folytatása, a Punisher: Dirty Laundry, amihez nemcsak a főszereplő Thomas Jane-t sikerült visszahívni, hanem még Ron Pearlman is feltűnt egy rövid szerepben. Ők készítették a Judge Dredd: Superfiend rajzfilmet, amiben Dredd bíró ősellenségét, Halál Bírót tették meg főszereplőnek, de egyik legjobban sikerül alkotásuk a Power/Rangers, amiben a híres videóklip-rendező, Joseph Khan, az eredeti Power Rangers nem hivatalos folytatását alkotta meg Katee Sackhoffal és az íróként is feltűnő James Van Der Beekkel.

Első hivatalos megbízásuk, amiben már jogszerűen használhattak fel egy jól ismert IP-t, a Netflixre készülő Castlevania rajzfilmsorozat lett, amiben Shankar együtt dolgozhatott egyik példaképével Warren Ellis képregényíróval. A rajzfilmsorozat akkora siker lett, hogy a Netflix több szerződéses megbízást adott a Bootlegnek, többek közt egy saját ötletre épülőt, ez lett a Guardians of Justice címet viselő sorozat, ami az első teljesen saját önálló címük… persze ez nem ilyen egyszerű.
A harmadik világháború után vagyunk, melynek a világ első szuperhőse Marvelous Man vetett véget azzal, hogy legyőzte Robo-Hitlert. Egy alternatív 1987-ben az ikonikus hős a nyilvánosság előtt öngyilkos lesz. Halála megbolygatja az eddig is törékeny békét és a világ az atomháború szélére sodródik. Miközben a csapata Az Igazság Őrzői megpróbálják fenntartani a rendet egykori „hadnagya” Knight Hawk, megpróbál rájönni, mi állhat az isteni hatalommal rendelkező hős halála mögött.
A Guardians of Justice története nem túl eredeti. Adi Shankar és társai fogtak olyan ismert képregényeket, mint a Watchmen, a The Authority vagy a Kingdome Come és összegyúrták egy bizarr sorozattá. Viszont hűen a Bootleg Universe eddigi munkásságához, igazán egyedien csinálták.

Az egész sorozat tisztelgés a 80-as évek popkultúrája előtt. A technikai rész elképesztő változatos. Egymást váltogatják az élőszereplős részek, az animációs betétek, és a stop-motion jelenetek. Emellett a trükkök is folyamatosan a szándékos low-budget kategóriába esnek, makettek és ocsmány zsúfolt díszletek, még a CGI is a 80-as évek borzasztó animációit idézi meg. Az akciójelenetek pedig tele vannak videójátékos effektekkel és esetlenséget rejtegető vágásokkal.
Habár az epizódok félórásak, mégis elképesztően tömények. Ez alatt az egy évad alatt annyi esemény történik, mint egy 5 szezonos sorozatban összesen. Ennek előnye, hogy nem unalmas, viszont nincsenek igazi karakter-pillanatok. Nincsenek kidolgozott jellemek, a színészí játék is elég színpadias és a történet megértése miatt tele van narrációval, de még így is figyelni kell, hogy bizonyos történeti elemek a helyükre kerüljenek.
A humora is eléggé nehezen befogadható, hiszen nem egyértelműen parodisztikus. Hasonlóan „Nő a házban szemben az utca másik oldalán a lánnyal az ablakban”-hoz, itt is a műfaj maga karikíroz a végtelenségig. Túlzások és röhejes jelenetek váltakoznak, telepakolva bizarr figurákkal. Ha valaki benne van ebben a világban, még szórakoztató is lehet neki, de nem biztos hogy vicces is.

Az olcsósága ellenére tele van ismert nevekkel a sorozat, persze itt a B-kategória sorozatsztárjaira kell gondolni. A főszerepben például a legendás pankrátort, Dallas „Diamond” Page-t láthatjuk, de feltűnik Denise Richards, Derek Mears és a Csillagkapu rajongók kedvence, Christopher Judge is, sőt, maga Adi Shankar is eljátszik egy fontosabb szerepet. Színészi játékról felesleges érdemben beszélni, hiszen itt rajfilmszerű, kétdimenziós karaktereket láthatunk a hozzájuk illő színpadias alakításokkal kísérve. Az egész így válik eléggé parodisztikussá.
Az Igazság őrzőit nehéz értékelni, olyan mintha a Kung Fury találkozott volna Az Igazság Ligájával, emiatt eléggé megosztó lesz. Vannak ötletes és fárasztó elemei egyaránt, viszont a látvány igazán profi, a szándékos esetlensége ellenére is. A lelkesedés és az alapok iránti szeretet látszik benne. Sokaknak ez talán nem lesz elég, de akik egy egyedi szuperhős-élményre vágynak egy egyszerre modern és retro alkotásra, azoknak bátran ajánlom.
Képek: TMDb
Főszereplő(k): Diamond Dallas Page, Sharni Wilson, Will Yun Lee, Denise Richards, Derek Mears, Jackson Rathbone Műfaj(ok): kaland, akció, fantasy Címkék: az igazság őrzői, animációs, élőszereplős, denise richards, diamond dallas page, guardians of justice, netflix, 2022, kritika
Értékelés: