Vér, verejték, sziréna! – ROHAMMENTŐ (2022) kritika

Premier kritikák | 2022-04-09 | Ben Palmer

Michael Bay. Az ember, aki már majd 30 éve szolgálja ki az akciófilmek azon rajongóit, akiknél mindig is alapszabály volt, hogy semmi másra nem vágynak az adott produktumtól csak tesztoszteronban úszó tökös akciókra és szemet gyönyörködtető látványorgiára. A rendezőt mindenki megalomániájával és robbanásfétiseivel azonosítja, mely vádak valljuk be nem alaptalanok, hiszen ha máskor nem, a Transformers-filmek egyre elszabadultabb látványeffektjei láttán levonhatjuk azt a következtetést, hogy ha vaskos anyagi háttérrel rendelkezik a direktor, akkor bizony nem tud határt szabni a fantáziájának. Azonban nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy mennyivel jobb filmeket képes készíteni Bay, ha alacsony büdzséből kell gazdálkodnia és emiatt kénytelen olyan dolgokra hagyatkozni, mint a színészei, egy jól megírt forgatókönyv, vagy egy csipetnyi kreativitás. Mostani premierfilmünk, a Rohammentő is úgy tűnik ezen alkotások sorába kényszerült beállni, hiszen mindössze 40 milliót osztottak ki rá, vegyük hát át, hogy végül milyen lett a végeredmény.

Történetünk főszereplői két egymástól elhidegült testvér, kik közül a becsületes fél, Will Sharp (Yahya Abdul-Mateen II), egy veterán, aki mit ad Isten, hiába szolgálta becsülettel hazáját, az most mégis cserbenhagyni látszik őt beteg feleségével és egy szál gyermekével együtt, míg a másik oldalon ott a zsiványabb fél Danny személyében (Jake Gyllenhaal), akit legjobban úgy lehetne jellemezni, hogy elég komoly bizonyításvágyban szenvedő tisztességtelen állampolgár. Egy szó, mint száz Willnek pénzre van szüksége, Danny pedig kap is az alkalmon és bevonja egy bankrablásba fogadott fivérét, aki be is adja a derekát, hiszen a felvázolt tervek alapján minden simán fog menni… nem nagy talány kitalálni, hogy ez mégse lesz így, és meg is indul egy olyan esemény cunami, ami aztán táptalajt ad Bay számára, hogy kiszolgálja a nézőt jól megszokott eszközeivel.

Nos, bár a történet nyomokban sem eredeti, már csak azért sem, mert egy dán film remake-je, azért nem szeretnék vele igazságtalan lenni, mert fogalmazzunk úgy, hogy hibái ellenére több pozitívuma van a filmnek, mintsem elrettentő momentuma. Fel kell tennünk a kérdést, hogy mit is várunk egy Bay mozitól, hogy ha beülünk rá, és ezek alapján értékelni az összképet, mert ez esetben még akár elégedettség érzettel is távozhatunk a nézőtérről.

Lefutnám a legfontosabb köröket és megnyugtatok mindenkit, hogy a rendező a szűkös költségvetés ellenére is szépen kimaxolta a látványt. Az akciók szépen koreografáltak, a kameramunka egyszerre remekel, mikor a videó klipek dinamikus vágási esszenciáját kell visszaadni, - ezzel egyfajta érezhető lendületet adva az eseményeknek, - de akkor sem vall szégyent, mikor a zárt térre jellemző lüktető feszültség nem szabaduló érzetét kell visszaadni, ami a színészi teljesítménnyel karöltve egy igen jó atmoszférát fog eredményezni a játékidő nagy részében. Ezekből a tényekből máris levonható, hogy egyfajta hibrid lett a Rohammentő, mely bár magán hordozza a Bayre jellemző mértéktelenség szellemiségét, mégse vette el teljesen a fókuszt a klausztrofób környezetben egyre inkább tetten érhető színészi teljesítményekről.

Elsősorban persze a látvány és a hangkeverés most is, ami nagybetűs moziélménnyé teszik a filmet, de nem fogjuk azt érezni, hogy ezen felül semmit se kaptunk, mert Gyllenhaal még ha magához képest visszafogottabb is, bőven vette annyira komolyan az itteni munkáját is, hogy egy kis klasszikus színészetet szállítson az akciózás közepette, míg Yahya Abdul-Mateen II igazolni látszik, hogy nem véletlenül egyre fényesebb az ő csillaga is. Másrészt azt is érdemes megjegyezni, hogy ennyire szentimentális alkotást talán még nem rendezett Bay. A mentőautón belül kialakuló kamaradráma abszolút működik, s még jobban is működhetett volna, ha a direktor egyenrangú féllé tudta volna tenni a női főszereplőt férfi kollégáival. Félreértés ne essék, Eiza González szerintem sokkal nagyobb tehetség annál, mint amit itt mutat, egyszerűen csak ez is egyfajta Bay sajátosság, hogy a szép nőknek nem igazán jut több a biodíszlet szerepkörnél a filmjeiben. Mondjuk azt érdemes megjegyezni, hogy azért nem feltétlen hálátlan az a szerep, amit a színésznő kapott és néha még terepet is kap, hogy övé legyen a fókusz, de még így is messze elmarad a fogvatartóit játszók teljesítményétől.

A nagy szív tehát jó párost alkot a látvánnyal ebben a filmben, azonban sok tekintetben lehetett volna ez egy sokkal jobb munka. Az egyik leghangsúlyosabb negatívum, hogy a játékidő iszonyú hosszú. Ebben a történetben messze nem volt egy több, mint kétórányi elmesélnivaló, túl sok mindent hagytak meg, aminek a vágóasztalon kellett volna végeznie, emiatt pedig bármennyire is próbáljuk leplezni, szépen lassan elkezdünk belefásulni az események zuhatagába és annak ellenére is monotonná alakul a hangvétel, hogy nagyjából egy percnyi megállás nincs, miután elindul az akciószekvencia. Továbbá a sztori szintén a kelleténél jobban meg lett bonyolítva, túl sok szálon kezd el mozogni, de az a baj, hogy ezek egyike se annyira érdekes, mint azon történések, amik a rohammentő belsejében történnek.

A legfájóbb pont, számomra mégis az lett, hogy ehhez a filmhez sokkal jobban passzolt volna egy földhözragadt, megfoghatóbb drámai lezárás. A záróakkordra ugyanis csak sikerült Baynek elengedni a gyeplőt és annyira – fogalmazzunk úgy – amerikai lett a lezárás, (sajnos nem a jó értelemben) hogy itt szembesülünk leginkább azzal, hogy a rendező bármikor beáldozza a hatásvadászat oltárán a dramaturgiát. Olyan, mintha nem bízna alapjaiban műve sikerében, vagy csak tényleg beigazolódni látszik az, hogy megalomániája érvényesítése nélkül mára már egyszerűen nem képes filmet készíteni a rendező.

Összegezvén a látottakat azt mondhatom, hogy bár nem a Rohammentő lesz Bay magnum opusa – igaz nem is ezt a célt szolgálta – azért kihagyni semmiképpen nem érdemes azoknak, akik szeretnének egy tökös, néha kifejezetten jó dramaturgiával dolgozó, és szívvel készített akciófilmet látni. Egyedül azt sajnálhatjuk, hogy mennyivel jobb lehetett volna ez a sztori egy kis mértékletesség, valamint néhány hatásvadász elem kihagyásával, de ez már csak amolyan Bay-féle sajátosság.

Képek: TMDb