Legyőzni a legyőzhetetlent – STRANGER THINGS (2022) 4. évad 1-7. rész kritika

Premier kritikák | 2022-05-29 | Juhász Péter

Bevallom, álmomban sem hittem volna, hogy az immáron 6. esztendeje futó, és az évek során – nem véletlenül - hatalmas rajongótáborra szert tett sorozat a harmadik évad után képes lesz még felállni a padlóról, ahova önön gőgössé vált hatalmassága taszította, de sikerült!

Mindannyian emlékszünk még, micsoda elementáris erővel tarolt le mindent 2016-ban a Netflix égisze alatt készült első évad, mely egy fiktív amerikai kisvárosban, Hawkinsban játszódott, és egy marék fiatal gyermekkori kalandjain keresztül mutatta be, milyen lenne egy a ’80-as években íródott Stephen King kötet keresztezése Steven Spielberg világával, és az X-Akták misztikumával.

A Millie Bobby Brown, Winona Ryder, David Harbour, Finn Wolfhard, Gaten Matarazzo, Caleb McLaughlin, Natalia Dyer, Charlie Heaton, Cara Buono és Matthew Modine főszereplésével legyártott kaland elképesztő erővel vonzotta magához nézőit, akik a kiváló szereposztás, nagyszerű karakterek, retro hangulattal megpakolt cselekmény és az egyedi atmoszféra bűvkörébe kerülve, képtelenek voltak szabadulni Tizi és kis csapata izgalmas hétköznapjaiból. A frenetikus kezdés hatalmas kihívás elé állította az alkotópáros, Duffer testvéreket, akiknek bizony  mélyre kellett ásniuk a varázskalapban, hogy érdemben bővíteni tudják a Stranger Things univerzumát. Így született meg a még teljesen rendben levő második évad, és a már látványosan nyögdécselő, minden tekintetben eltúlzott harmadik fejezet. Nem meglepő, hogy a negyedik felvonáshoz már sokkal több idő kellett, és ez nem csupán a világunkat letaroló, életünket fenekestül felforgató COVID - járványnak volt köszönhető.

Mindenki, aki árgus szemekkel és izgalomtól remegő gyomorral várta a kis bajtársak földöntúli entitásokkal szembenéző izgalmait, megérezték az elakadást, amint egyre több karakter került a kamerák elé, a történet azonban megtorpanni látszott. Már nem volt elegendő Tizi különleges képességeire és a kor amúgy lélekmelengető hangulatára bízni a további részeket. Muszáj volt bedobni valami eget rengetőt, és ez már azt a magasságot súrolja, amit csak kevés olyan produkció képes megugrani, amit ilyen hatalmas elvárásokkal vár világszerte a nagyérdemű. Ennek mentén haladva futott be - nagy nehezen - a sorozat negyedik évada, s lőn öröm és totális ámulat! A Duffer tesók ugyanis megcsinálták azt, amire csak nagyon kevesek képesek. Felrángatták a padlóról arany tojást tojó tyúkjukat, leporolták és kipréselték belőle mindazt, amire ennek a szériának oly nagy szüksége volt. Kérem szépen, a negyedik évad elsöpri immáron a csúfos kudarcra ítélt harmadik etapot, és meg merem kockáztatni, hogy kicsivel még az emlékezetes nyitó széria fölé is emelkedik. Ez pedig köszönhető a következőknek; 6 esztendő telt el az első részek óta, a srácok felnőttek, így a történet folyását is komolyabb mederbe kellett terelni. Ez az első, és talán legfontosabb része ennek a projektnek. A mókás kis csapat és legyőzhetetlen „szuperhősük” klisés kalandjai már nem okoztak volna instant katarzist. Muszáj volt egy sokkal durvábbra hangszerelt, látvány és hangulat mellett lélektani szempontból is keményebb gyomrost bevinniük az alkotóknak. A negyedik évadra épp ezért különös odafigyeléssel terelgették medrében a produkciót.

Az immáron már a gimivel küszködő srácok világa közelít lassan a felnőttek életéhez, tehát sokkal nehezebb kihívásokkal kell szembenézniük, a nagybetűs élet lassan bepréseli magát a gyermeki ártatlanság utolsó foszlányaitól megszabaduló létezésükbe. Tizit tépi a múlt fájó emléke, az iskola krémje is kipécézte magának, ő pedig fájó sebeken keresztül szembesül az átlag élet szuperhőst is fenyegető nehézségeivel. A többiek úgyszintén haladnak útjukon, ki szerelemmel, ki az otthoni dolgokkal küszködik. A felnőttek szintén vívják egyéni csatáikat, mindenkire jut érdemi idő ebben a történetben. Sok szálat elvarratlanul hagytak ugyebár a legutóbbi évad végén, természetes, hogy ezekre is választ kapunk.

Az első két rész számomra önismétlő volt, egy pillanatra el is bizonytalanodtam, de aztán szerencsére vettek az alkotók egy nagy levegőt, berúgták a motort, és szabadjára engedték a gőzmozdonyt, taroljon csak le mindent, és bizony le is tarolja. A harmadik résztől a sorozat eddig nem látott magasságokba emelkedik. Az már elsőre is lejött, hogy ezúttal a para faktor is durvább szintre lépett, keményebb horrorfilmeket idéző kendőzetlenséggel robban a szemünk elé a negyedik évad nyers valósága. Akik valamivel többet reméltek az eddigieknél, szerencsésen megkapják. A történet ezúttal ugyanis több síkon mozog, külön-külön kalandokat vázoltak fel a legfontosabb mozzanatok érdemi kifejtésére, és ez alapjáraton sokkal összetettebb figyelmet kíván a nézőtől is. Már nem csupán egymást követő, retro hangulattal fűszerezett látványorgiát kapunk, hanem egy remekül átgondolt és aprólékosan kidolgozott cselekmény bontakozik ki lassan szemeink előtt. A vége felé pedig olyan adrenalin bombát dobnak le a nézőre, hogy az bizony szanaszét robbant mindent. A hetedik részre szépen összeáll a történet, a végkifejlet határán az évad aztán keményen beolvas. A negatív és pozitív pólus összecsapása elementáris erővel rengeti meg nem csupán a széria egészét, de eddig elképzelhetetlen magasságokba juttatja a nézőt is, aki kénytelen szembenézni saját élete és a társadalom problémáival, a világ működésének rákfenéjét is megkapjuk az arcunkba. Bravúros!

A történet komolysága mellett a karakterek jelleme is sokat fejlődött, az új belépők pedig remekül illeszkednek a történetbe, és ezúttal nem érezni azt, ami engem nagyon bántott az előző évadnál, hogy csak dísznek jöttek sorra, szerepük szinte semmi, csakis a cukiságfaktort igyekeznek erősíteni. Nos, jelen esetben mindannyian komoly kihívással néznek szembe, és sikeresen megvetik lábukat az aktuális talajon. És akkor a sok utalásról, kikacsintásról a filmvilág megannyi ikonikus darabja felé még nem is beszéltem, de nem is szabad, mindenki érezze át maga a katarzist!

Ami szerintem kevésbé volt indokolt, az egyes részek megnyújtott hosszúsága. Az eddigi 50 perces részekhez képest most ugyanis lazán felkúszik a műsoridő akár 80-100 perc környékére is, állítólag a finálé még ennél is nagyobb méretet ölt majd. Ja, mert azt is tudni kell ám, hogy ezúttal két részre bontották az adott fejezetet, így először 7 részt darálhatunk le egyben, majd érkezik még kettő, amivel kerek egésszé áll majd össze a negyedik évad.

Összességében elmondható, hogy egy-két apró bökkenő ellenére a negyedik évad simán megeszi reggelire az eddigieket, nálam még az első évadot is teljes erővel ostromolja a dobogó legfelső fokán, és ha így folytatódik a történet július elején, könnyen lehetséges, hogy ez az évad lesz a Stranger Things fényes koronája. Nagyon örülök, hogy egy érett, minden tekintetben felnőtt darabot kaptunk, és nem csupán fanservice megoldásokkal igyekeztek menteni a menthetőt, hanem egy ténylegesen átgondolt, alaposan kidolgozott, minden téren összeszedettebb és grandiózusabb fejezettel varázsolták el a rajongókat. A harmadik évad megosztóra sikeredett, a negyedikkel viszont abszolút bebizonyították a Duffer testvérek, hogy nagyon értik és érzik a dolgukat, és bizony van még spiritusz ebben a lenyűgöző történetben. Tűkön ülve várom a lezárást!

Képek: TMDb